A művész halálhírét fiai erősítették meg a People magazinnak.
Édesapánk egyedülállóan tehetséges természeti erő volt, művészként és emberként egyaránt. Szerető férj, apa, nagyapa és dédapa, akit sokan szerettek, és nagyon hiányozni fog
– fogalmazott családja.
Alan Arkin 1934-ben született Brooklynban, édesapja festő és író volt, édesanyja pedig tanár. Már egészen fiatalon, tízéves korától kezdve színésznek készült. Színházi karrierje az ötvenes évek végén indult be, az áttörést az 1963-as Enter Laughing című előadás hozta meg számára, alakításáért ugyanis Tony-díjjal jutalmazták.
Első filmjéért – Jönnek az oroszok! Jönnek az oroszok! – 1967-ben a legjobb férfi főszereplő kategóriájában Oscar-díjra jelölték. Két évvel később ismét jelölésig jutott, ezúttal a Magányos vadász a szív főszereplőjeként.
A rangos elismerést végül 2007-ben sikerült elhódítania mellékszereplőként A család kicsi kincsében nyújtott alakításáért.
2013-ban az amerikai filmakadémia ismét jelölte, akkor Ben Affleck Az Argo-akció című alkotásában nyújtott emlékezetes alakításáért. Alan Arkin a közelmúltban a Netflix A Kominsky-módszer című sorozatában is szerepelt, amellyel számtalan Primetime Emmy-jelölést érdemelt ki. Karrierje során korábban négyszer is jelölték az elismerésre.
Alan Arkint három fia Adam, Matthew, Anthony és felesége, Suzanne Newlander Arkin gyászolja.
Az érzékeny témára való tekintettel ebben a cikkünkben nem jelenítünk meg reklámot.
Fejléckép: Alan Arkin A család kicsi kincse című filmben (Fotó/Forrás: Port.hu)
hírlevél












