Vizuál

Elhunyt Aneta Szyłak lengyel művészetszervező, író

2023.11.02. 16:45
Ajánlom
Hosszan tartó betegség után, október 31-én, életének 64. évében elhunyt a lengyel kulturális élet meghatározó alakja, Aneta Szyłak – adta hírül A mű művészeti portál.

Aneta Szyłak volt a lengyel Łźnia Kortárs Művészeti Központ első igazgatója, a gdański NOMUS – Új Művészeti Múzeum létrehozója és szervezője, valamint 2015 januárjáig ő vezette a gdański Wyspa Művészeti Intézetet. Ezen kívül a művészetkritikusok Nemzetközi Szövetsége, az AICA lengyel szekciójának alelnöki tisztségét is betöltötte és a Wyspa Progress Alapítvány alelnöke is volt.

1959-ben született, a lengyelországi Puckban, ahol szakmai pályafutását is kezdte az 1980-as években: kortárs művészeti kiállításokat szervezett a Pucki Múzeumban. 2014-ben hozta létre az Alternatíva Alapítványt, amely a képzőművészet területén végzett művészeti, kutatási és kurátori munkát támogatja. 2008-ban Magyarországon, az Ernst Múzeumban adott elő a Producerek szemináriumon.

(forrás: A mű)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Aneta Szyłak (fotó/forrás: Artur Andrzej / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A gyaloglás művészetéről nyílik kiállítás a 30 éves Ludwigban

Bemutatta éves programtervét a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. A programot tavasszal a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállítás nyitja, április közepétől neoavantgárd anyag, ősszel pedig a gyaloglás tematikáját feldolgozó tárlat látható.
Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.