Vizuál

Elhunyt Angela Lansbury

2022.10.11. 22:10
Ajánlom
Mindössze öt nappal 97. születésnapja előtt, október 11-én elhunyt Angela Lansbury, Oscar-díjra jelölt brit színésznő, énekesnő – írja a hvg.hu a Sky News-ra hivatkozva.

Angela Lansbury 1925-ben született Los Angelesben. Első filmszerepe George Cukor 1944-es Gázláng című rendezésében volt, amelyért Oscar-díjra jelölték. Tizenkét éven át szerepelt a Gyilkos sorok című sorozatban, amelyben a krimiregényírót és amatőr nyomozót, Jessica Fletchert alakította. 1984–1996-os időtartamával az egyik leghosszabb ideig futó detektívsorozat volt. Több Agatha Christie-regény filmadaptációjában is feltűnt, játszott A mandzsúriai jelölt című 1962-es filmben, valamint az Ágygömb és seprűnyél című 1971-es Disney-alkotásban is.

Az 1950-es évektől rendszeresen fellépett a Broadway-n is. 1964-ben szerepelt először musicalben, az Anyone Can Whistle című darabban. 1966-ban megkapta a Mame című musical főszerepét, amelyért megkapta első Tony-díját a Legjobb női musical főszereplő kategóriában. 1973-ban mutatták be Londoban a West Enden a Gypsy című előadást, amit 300 alkalommal játszottak. A darabot ’74-ben a Broadway-n is bemutatták. 1979-ben főszerepet játszott a Sweeney Todd című musical thrillerében. Mrs. Lowett megformálásáért ugyancsak Tony-díjat kapott.

2007-ben – 23 év kihagyás után – tért vissza a Broadway-re, hogy főszerepet játsszon a Deuce-ben. 2009-ben Madame Arcatit alakította a Vidám kísértet című darab felújításában, amiért az ötödik Tony-díját nyerte el. Ugyanebben az évben tartották a Little Night Music bemutatóját, amelyben Catherine Zeta-Jones volt a partnere.

GettyImages-85440307-223336.jpg

Angela Lansbury a Vidám kísértet című előadás tapsrendjében, Rupert Everett és Christine Ebersole oldalán, 2009-ben a Broadway-n (Fotó/Forrás: Astrid Stawiarz / Getty Images Hungary)

1994-ben II. Erzsébet királynőtől kapta meg a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát munkássága elismeréseként. Összesen öt Tony-díjat és hat Golden Globe-díjat nyert, továbbá háromszor jelölték a legjobb női mellékszereplő Oscar-díjára és tizennyolcszor Emmy-díjra.

Családja közleménye szerint békésen, álmában hunyt el.

(via hvg.hu, Wikipédia)

Fejléckép: Angela Lansbury (fotó: Frederick M. Brown / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Tajvan kortárs művészetéről nyílt izgalmas problémafelvetésű kiállítás a Ludwigban

A Ludwig Múzeum kiállítása azokról a tapasztalatokról és dilemmákról is áttekintést nyújt, amelyek meghatározzák a szigetország múltját, jelenét és jövőjét.
Vizuál ajánló

Kékbe álmodott patchwork – a foltvarrás és kékfestés találkozása a Néprajzi Múzeumban

Megnyílt a Néprajzi Múzeum Foltvarrás kékben című kiállítása, amely a kékfestő pályázat díjazott alkotásai mellett a magyar foltvarrás hagyományát és közösségi kultúráját is bemutatja.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Vegyünk limlomot!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi lomtalanításról készült felvétele kapcsán azon töprengett el, vajon hogyan válnak bizonyos tárgyak értékes ajándékból utcára való szemétté. 
Vizuál ajánló

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,
Vizuál kritika

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.