Vizuál

Elhunyt Ata Kandó, a legidősebb magyar fotóművész

2017.09.18. 10:53
Ajánlom
Az élete utolsó évtizedeit Hollandiában töltő fotóművész vasárnap lett volna 104 éves.

Ata Kandó Görög Etelka néven született Budapesten 1913. szeptember 17-én. Kislánykorában keresztneve helyett Atát mondott, vezetéknevét pedig festőművész első férje, Kandó Gyula után vette fel. 1935-ben Budapesten tanulta ki a fényképezést, és Pécsi Józsefnél tett iparosvizsgát. Magyarországon három gyermeke született, a család Budapesten élte át a II. világháborút, majd 1947-ben Párizsba mentek.

Ata ott megismerkedett a szintén magyar Robert Capával és mellette dolgozott a Magnum Fotóügynökségnél.

Fotós karrierje Amszterdamban kezdődött, ahová a huszonöt éves holland fenegyerek fotóssal, Ed van der Elskennel költözött, akivel négyévnyi együttélés után összeházasodtak, majd nem sokkal később el is váltak. Holland divatcégeknek dolgozott, majd az 1956-os magyar forradalom leverése után a menekülőket fotografálta Ausztriában. "A legdrámaibb találkozásom Sárika volt, akinek a szülei menekülés közben meghaltak, ő pedig sohasem nézett a lába elé, csak az égre, és azt mondogatta megállás nélkül: Mindjárt jön anyu és hoz nekem egy babát" - mesélte a megrendítő fotósorozat kapcsán Ata Kandó. A képekből albumot állított össze és  az eladásból befolyt  negyedmillió dollárt fölajánlotta a magyar menekült gyerekek megsegítésére.

A világhírt a dél-amerikai dzsungellakó indiánok fotózása hozta meg számára.

Caracasból egy francia pap segítségével jutott el az indián törzsekhez, hogy megörökítse mindennapjaikat. "Ezután gyönyörű hónapok következtek. Betekintettünk az indiánok életébe, s mindezt persze megörökítettem. Nagyon nagy benyomást tett rám, s tudtam, hogy ide hamarosan visszatérek" - mondta meghatározó élményeiről Ata Kandó. 

Huszonnyolc évet töltött Hollandiában, majd húsz évet élt Amerikában a fia közelében, lakott az egyik lányánál Angliában. 88 éves korában visszatért Hollandiába, és élete utolsó szakaszában az Amszterdamhoz közeli Bergenben lakott. Ata Kandó 1991-ben megkapta a Pro Cultura Hungarica kitüntetést, 1999-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életműdíjjal ismerte el munkásságát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.