Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki példátlanul következetes, párját ritkítóan változatos, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak.
Kivételes érzékenysége, szerénysége, szakmai alázatossága és következetessége nemcsak a magyar képzőművészeten hagyott mély nyomot,
hanem annak nemzetközi ismertségén és piacán is, hiszen egész életében tevékenyen formálta a magyar kortárs festészet alakulását.
Az utolsó interjúi egyikét lapunk munkatársának adta. Amikor arról kérdeztük, honnan ez a kitartás, mi a titka, hogy mindvégig a pályán tudott maradni és lelkesen alkotni, azt válaszolta:
„Nincs titok. Ehhez a szakmához szükséges egyfajta konok elkötelezettség, jó értelemben vett fanatizmus, hogy mindenféle körülmények között folyamatosan dolgozzon az ember,
mindezt maximális színvonalon. Egész életemben azt tartottam fontosnak, hogy jó minőségű munkákat próbáljak létrehozni. Már a főiskolán azt a célt tűztük ki magunk elé jó néhányan, hogy nemzetközi mércével mérhető művészetet csináljunk.”
Kapcsolódó
„A művészetet nem lehet kilóra mérni” – interjú Bak Imre festőművésszel
Nagy utat járt be a szűk padlástértől a Tate-ig Bak Imre, akinek festményeit mások mellett a világhírű londoni intézmény is őrzi. A Kossuth- és Herder-díjas művésszel a lassan érő sikerről, a kiapadhatatlan inspiráció titkáról és a szerencsés véletlenek jelentőségéről is beszélgettünk közelgő kiállítása kapcsán, amely szeptember 16-án nyílik az acb Galériában.
Bak Imre: Aktuális dialektika, akril, vászon, 1990 (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)
Bak karrierjének első szakaszát döntően befolyásolta a Zuglói Kör szellemi közege, ahol generációtársaival együtt felvették a kapcsolatot az Európai Iskola és a korai magyar avantgárd szellemi száműzetésben élő alkotóival, valamint Hamvas Bélával.
Bak Imre és nemzedéke mégis az 1968-ban és 1969-ben megrendezett Iparterv kiállításokkal vált széles körben is ismertté.
A 1960-as évek végén dolgozta ki saját válaszát az amerikai, angol és német hard-edge és minimalista irányzatokra, ezután évtizedeken keresztül kitartóan és töretlenül fejlesztette a festészet utáni absztrakció és a geometrikus absztrakció formanyelvét egyensúlyba hozva a tradíciókat a kortárs festészet szüntelenül változó nyelvével.
Bak Imre (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra)
„A Kádár-rendszerben az a stílusirányzat, amely mellett, jó néhány festőkollégámmal együtt, elköteleztem magam, már a hatvanas években tűrt jelenségnek számított a hatalom számára. Ez meg is akadályozta, hogy hivatalos intézményekben szerepeljünk, így a munkáink nem is jutottak el a szélesebb közönséghez. Úgyhogy
ahhoz szoktam hozzá, hogy akkor is dolgozni kell, ha ebből nincs üzlet. Még annyi se, amennyivel a munkafeltételeket meg lehetne teremteni
– mesélte pályája kezdeti nehézségeiről.
Művei olyan kiemelkedő külföldi közgyűjteményekben is megtalálhatóak mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi MUMOK, a zürichi Haus Konstruktiv, vagy a pozsonyi Nemzeti Galéria. Magyarországon fontos művei találhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.
Bak Imre: Helyzet VIII. | Situation VIII., 2020, silkscreen collage50 x 70 cm (A művész és az acb Galéria jóvoltából) (Fotó/Forrás: acb Galéria)
Bak legutóbbi, egyedülálló művészeti és szellemi frissességről árulkodó festményeit az acb Galéria kiállításain mutatta be, utolsó, 2022-ben festett sorozatát pedig a közönség még nem is láthatta.
Bak Imre maga is szívesen idézte egyik kedvenc szerzőjét, Santarcangelit, aki így vall a halál és a művészet összefüggéseiről: „A mű feltételezi a halál, vagyis a legnagyobb iszonyat ismeretét és legfőképpen azért születik, hogy ennek az ismeretlennek az iszonyatát legyőzze.”
A magyar kortárs festőművészet pótolhatatlan alakját veszítette el.
Fejléckép: Bak Imre (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
hírlevél
