Benkő Imre Budapesten született 1943. február 17-én. Gyermekkorát a Bakonyban töltötte, az ajkai érettségi után pedig Budapesten, az Ipari Szakmunkásképző Intézet híradástechnikai műszerész szakán tanult tovább. Első munkahelye a Magyar Távirati Irodában volt, ahol fotóriporter-munkatársként dolgozott. Alapító tagként részt vett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának oktatásában és munkájában. Ezalatt az idő alatt kezdte el a MUOSZ újságíró iskola, fotóriporter szakát, ahol 1971-ben végzett. Dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a 90-es évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott. 1988 és 2000 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen óraadó tanárként dokumentarista fotográfiát oktatott.
Riportjait, fotóesszéit úgy készítette, hogy hosszú időt szánt az észrevétlenség megteremtésére:
így tudta elérni, hogy alanyai természetes társként fogadják el őt és a fényképezőgépét
– olvasható a Magyar Művészeti Akadémia nekrológjában. Mint írták, már a hetvenes években az utca lett felvételeinek fő helyszíne és korhangulatot megörökítő témája, majd járt koncertekre, munkásszállókra, kultúrházakba, üzemekbe. Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomim-együttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, rettentő kitartást igénylő világa ihlette fotóit.
1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egészen egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját is. Acélváros. Ózd 1987-1995 címmel megjelent albumával újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények. Budapest 1970-1999 (9S Műhely, 2000) című albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája. A kötet címadása rendkívül találó, hiszen Benkő Imre több helyen is nyilatkozta, hogy szereti a szórt fényt, a mélyszürke hangulatot. Egy interjúban így fogalmazott: „Vannak színes fényképeim, nem is kevés, de amit igazából magaménak éreztem, az a fekete-fehér képek világa.
Ez egy absztrakció: a sötét és a világos árnyalatok összhangja alkotja meg a képet.
Eleinte kemény tónusokkal, szinte grafikai hatásokkal dolgoztunk. A nagy útjaimon is mindig velem volt két gép, az egyikben színes film. Ilyenkor dönteni kell – ami igazán fontos téma volt, az mindig fekete-fehér tekercsre készült."
Benkő Imre (Fotó/Forrás: Nyirő Simon /Magyar Művészeti Akadémia)
1988 óta különböző ösztöndíjakkal – Kassák Lajos Fotográfiai Ösztöndíj, André Kertész és HUNGART-ösztöndíj, Budapest Fotográfiai Ösztöndíjjal – alkotott, utazott a világ számos országába, ahol érdeklődése az emberekre, a társadalmi és szociális struktúrákra irányult.
Sosem voltam az a művészi allűrökkel élő fotográfus, aki éveken át ül otthona falai közt, hátha elkapja majd az alkotói kedv. Helyette végigkalandoztam az emberi létezés különböző színtereit
– emelte ki egy 2023-ban vele készült interjúban.
Alkotásait számos díjjal jutalmazták, 1975-ben elnyerte a World Press Photo pályázat ezüst- és aranyérmét, majd három évvel később ismét aranyéremmel tért haza. 1991-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. Hazai elismerései közül kiemelkedik a Balázs Béla-díj (1981), a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj (2004) a Magyar Fotográfiai Nagydíj (a Magyar Fotóművész Szövetség díja) (2004), a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díja (2013) a Prima Primissima díj (2016), és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által adományozott Fotóriporteri Életműdíj (2021). A Kossuth-díjat 2025-ben vehette át. Benkő Imre 2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Benkő Imre (forrás: Magyar Művészeti Akadémia)
hírlevél
