Vizuál

Elhunyt Breckl János jelmeztervező

2022.01.21. 09:50
Ajánlom
A magyar film- és színházvilág megkerülhetetlen alakját 63 éves korában érte a halál.

Breckl János 1958. május 9-én született, a ’90-es évek óta tervezett filmes jelmezeket. Eredetileg ötvös vagy grafikus szeretett volna lenni,

a filmezés akkor szippantotta magába, amikor statisztálni kezdett a filmgyárban.

Hamarosan öltöztetőként kezdett dolgozni, jelmezek iránti rajongása pedig a tervezés irányába terelte.

Olyan kultikus filmekhez tervezett kosztümöket, mint az Eldorádó, a Made in Hungária, a Sátántangó, a Meseautó, a Kontroll, az S.O.S. szerelem vagy 2018 sikersorozata, az Aranyélet. Dolgozott a tavaly Oscar-díjra nevezetett Post Mortemben is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvarázsolt kertté alakul a Zsolnay Negyed a Fényfesztiválon

Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye július 3–6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.
Vizuál Film

„Nem tudtuk, hogy orvosi eset vagy” – Mads Mikkelsen ezúttal sem egészen normális új filmjében

Október 23-án érkezik a mozikba Anders Thomas Jensen új, Az utolsó viking című filmje, amelyben ismét számos kedvenc színésze főszerephez jut. A Vertigo Média most közzétett egy rövid jelenetet, amely alapján ezúttal is egy groteszk fekete komédiára számíthat a közönség. Videó a cikkben!
Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.