A svájci színész zürichi otthonában hunyt el - számolt be a színész menedzserére hivatkozva a BBC. 2018-ban diagnosztizálták bélrákkal. Bruno Ganz német nyelvterületen elismert volt színpadi és filmes alakításai miatt egyaránt, de angol nyelven is forgatott például A felolvasó vagy A mandzsúriai jelölt című filmekben.
Leghíresebb szerepe – főleg a belőle készült megszámlálhatatlan mém miatt – Adolf Hitler karaktere volt a Bukás című filmben. A film nemcsak a neten teljesített jól, hanem a mozipénztáraknál is. A diktátor utolsó napjait bemutató alkotás 92 millió dollárt hozott világszerte és jelölték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra is.
A New York Times Ganz alakítását "borzongatóan karizmatikusnak" nevezte. Ganz egy, a The Guardiannak adott 2005-ös interjúban elárulta, hogy négy hónapig készült a szerepre. Hitlerről készített archív felvételeket tanulmányozott, többek között egy titokban készített szalagot is, emellett pedig Parkinson-kórban szenvedő betegek viselkedését figyelte meg, mert úgy gondolta, hogy Hitlernek is ebben szenvedett.
"Ennek ellenére nem állíthatom, hogy érteném Hitlert. Még azok a szemtanúk sem voltak képesek leírni ennek az embernek a lényegét, akik vele voltak a bunkeren."
- nyilatkozta. "Nem volt benne szánalom, könyörület vagy megértés a háború áldozatai iránt."
Ganz a leghíresebb svájci színész volt. Változatos karrierje során játszott vámpírt Werner Herzog Nosferatu, a vámpírjában (1979) és angyalt Wim Wender Berlin felett az ég (1987) című ikonikus alkotásában és annak folytatásában a Távol és mégis közel-ben(1993). Utolsó befejezett filmje Terrence Malick Radegund című alkotása, amivel kapcsolatban jelenleg az utómunkák folynak, bemutatásáról még nincs információ, az IMDB szerint előkészítési szakaszban lévő Golem-ben azonban már nem fog tudni részt venni.
hírlevél








