„Egy szabad és inspiratív nő örökségét hagyja ránk, mind nőként, mind művészként” – írta ügynöke, Laurent Savry közleményében. Claudia Cardinale gyermekei körében hunyt el Párizs közelében, Nemours-ban, ahol hosszú ideje élt.
Legismertebb alakításainak köszönhetően A párduc (Luchino Visconti), a Volt egyszer egy Vadnyugat (Sergio Leone) vagy a Nyolc és fél (Federico Fellini) című filmekben Claudia Cardinale az olasz filmművészet egyik legemblematikusabb filmcsillaga volt Gina Lollobrigida és Sophia Loren mellett.
A filmcsillag Claude Joséphine Rose Cardinale néven 1938. április 15-én Tuniszban született, szicíliai emigráns szülők legkisebb gyermekeként, anyanyelve a francia, a tunéziai arab és az olasz szicíliai nyelvjárása. Szülei lányukat tanári pályára szánták, de Claudia inkább a színpadra vágyott. Tizennyolc éves korában megnyerte a tunéziai olasz filmhét alkalmából rendezett „legszebb tuniszi olasz lány” szépségversenyt.
Jutalomként a velencei filmfesztiválra utazhatott, ahol több producer is felfigyelt rá és az olasz film fővárosába, a Cinecittába csábították.
Első rajongója és felfedezője, Franco Cristaldi producer minden filmjében szerepeltette, néhány év múlva feleségül is vette. Cardinale a statisztaszerepek után komolyabb felkéréseket is kapott, de ekkoriban még nem beszélhetett a saját hangján: akcentusa és megjelenésével éles ellentétben álló mély hangja miatt sokáig szinkronizálták.
Rövidesen olyan rendezőkkel dolgozott, mint Mauro Bolognini (A szép Antonio, 1960), Luchino Visconti Rocco és fivérei (1960), majd A párduc című alkotásában (1963) is fontos szerepet bízott rá Alain Delon oldalán. 1962-ben a Magyarországon is hatalmas sikert arató Cartouche című francia-olasz kalandfilmben szerepelt Jean-Paul Belmondo partnereként.
A tuniszi olasz lány világszerte ismert sztár lett, már a rendezők tartották megtiszteltetésnek, ha szerződtethették. Kedvenc direktora Fellini volt, akiről annak halála után is rajongva nyilatkozott. Ők ketten remekül kijöttek egymással, olyannyira, hogy
Fellini volt az első, aki a Nyolc és fél című alkotásban nem szinkronizáltatta a hangját.
Cardinalénak ez a film lett az útlevele Hollywoodba, ekkor már olyan dívákkal emlegették egy lapon, mint Brigitte Bardot vagy Sophia Loren. Egy ideig Amerika és az öreg kontinens között ingázva élt.
A pályája csúcsán már csak C. C.-ként emlegetett színésznőt a legtöbben minden bizonnyal Sergio Leone 1968-as klasszikus spagetti-westernjében, a Volt egyszer egy vadnyugatban látták, ahol egy volt prostituáltat alakított.
A Szovjetunióban is forgatott, 1970-ben Mihail Kalatozov rendezésében A jégsziget foglyai című kalandfilm főszerepét játszotta.
A hetvenes évek közepén elvált felfedezőjétől, Cristalditól, és rövidesen Pasquale Squitieri filmrendező lett a társa, akivel négy évtizeden át, a férfi 2017-ben bekövetkezett haláláig élt harmonikus kapcsolatban, 1979-ben lányuk született. Squitierivel forgatott két közös filmjük – Corleone, Vasprefektus – sikere után a színésznő karrierje megbicsaklott, mert
az 1984-es, Mussolini szeretőjéről, a vele együtt kivégzett Claretta Petacciról forgatott Claretta óriási politikai botrányt kavart.
Az ezt követő időszakban jobbára francia vígjátékokban és olasz tévéfilmekben szerepelt.
Az új évezred elején a színpadon is kipróbálta magát, előbb Párizsban lépett a világot jelentő deszkákra, majd Olaszországban is tett egy színházi turnét, Luigi Pirandello egyik darabjával. 2010-ben a Signora Enrica című filmben egy idős olasz nőt alakított, aki egy török cserediákot fogad be, 2012-ben Jeanne Moreau partnere volt a Gebo és az árnyék című, a kritika által rendkívül kedvezően fogadott filmdrámában. 2014-ben az Emma Thompson által rendezett Effie Gray című történelmi drámában, a következő évben a habkönnyű amerikai Minden út Rómába vezet című romantikus komédiában vállalt szerepet.
Pályafutása során számos díjjal jutalmazták, az egyik legrangosabb a 2002-es Berlinale Arany Medve életműdíja. Magyarországon is többször járt, 2015-ben a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját vette át, 2018-ban részt vett a 2. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a következő évben az Erzsébetvárosi Filmnapon találkozhattak vele a magyar rajongók.
„Gyönyörű volt, egyszerű, nem komplikált, de amikor a kamera forgott, szeretetteljes mosollyal és tekintettel ragyogott, amit rekedt hangja még jobban kiemelt.
A nagyok dicsőítették, ő pedig szolgálta őket, mi pedig őszintén szerettük ezt a gyengéd embert
– emlékezett meg a színésznőről Gilles Jacob, a cannes-i fesztivál korábbi elnöke.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Claudia Cardinale 1960-ban (Forrás: Wikipedia)
hírlevél
