Vizuál

Elhunyt Dean Stockwell

2021.11.09. 20:30
Ajánlom
A Golden Globe-díjas színészt 85 éves korában, otthonában érte a halál.

Dean Stockwell 1936-ban született, hétéves kora óta színésznek készült. 1945-től a Metro–Goldwyn–Mayer stúdió filmjeiben játszott, többek között a Gene Kelly és Frank Sinatra nevével fémjelzett Horgonyt fel! című vígjátékban.

A ’60-as években egy időre visszavonult, csak a ’80-s években tért vissza a köztudatba.

Legismertebb szerepe a Quantum Leap – Az időutazó Al Calaviccije volt, 1989 és 1993 között 97 epizódban bújt az ellentengernagy bőrébe.

Alakításáért Golden Globe-díjjal jutalmazták.

A magyar tévénézők a J. A. G. – Becsületbeli ügyekből, valamint a Csillagközi rombolóból is ismerhetik, de Stockwell számos alkalommal tűnt fel a filmvásznon is, például David Lynch Dűnéjében és a Kék bársonyban, de látható volt a Keresztanyában – amelyért Oscar-díjra is jelölték –, Az elnök különgépében, a Párizs, Texasban és A mandzsúriai jelöltben is.

Legnagyobb sikereit az 1959-es Compulsion főszerepében és az 1962-es Eugene O’Neil-adaptációban, az Utazás az éjszakába című filmben aratta, mindkét produkcióért díjazták Cannes-ban.

Mintegy hét évtizedes pályafutását 2015-ben fejezte be, de filmes karrierje után is aktív életet élt: képzőművészettel foglalkozott.

Fejléckép: Dean Stockwell (fotó: Paul Warner / WireImage / Getty Images Hungary)

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

5 érdekesség az új Woody Allen-filmről

A 86 éves örökifjú Woody Allen újra elbűvölő filmet készített. A filmtörténeti hommage-nak és keserédes vígjátéknak is egyaránt kiváló filmje, a Rifkin fesztiválja az év vége egyik legjobb moziélményének ígérkezik.
Zenés színház

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Színház

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Zenés színház

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál előzetes

Az élet a fontosabb, vagy a szerelem? – Hamarosan a mozikban a West Side Story

Még néhány nap, és egy év kényszerű várakozás után bemutatják Steven Spielberg szerelem-projektjét, a West Side Story filmváltozatát. A rendező gyerekkori álmát valósította meg Leonard Bernstein klasszikusának filmre vitelével. A legújabb előzetes is sokat ígér. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Kutyaszorítóban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, mennyi munka rejlik egy tökéletes fotó elkészítése mögött.
Vizuál premier

5 érdekesség az új Woody Allen-filmről

A 86 éves örökifjú Woody Allen újra elbűvölő filmet készített. A filmtörténeti hommage-nak és keserédes vígjátéknak is egyaránt kiváló filmje, a Rifkin fesztiválja az év vége egyik legjobb moziélményének ígérkezik.
Vizuál interjú

Képzőművészet a költészet és zene szimbiózisában – Rácz Lili képei a Gólem Központban

„Megkezdem” címmel különleges, összművészeti kiállításmegnyitót tartanak december 11-én 19 órakor, a Gólem Központban. A tárlaton, amit Egri Márta színésznő nyit meg, Rácz Lili munkái láthatók, de az absztrakt festményekhez szervesen kapcsolódnak a társművészetek, a költészet ugyanúgy, mint a zene.
Vizuál ajánló

Belépő a gyűjtők világába - Újra itt a Resident Art Fair

A feltörekvő hazai alkotók mellett világhírű nemzetközi művészek alkotásait kínálja a Resident Art Fair 2021 művészeti vásár, amely idén új helyszínen, a nagy múltú Budapest Art Factory-ben fogadja a látogatókat.