„Személyesen úgy vélem, hogy a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakja volt. Nem riadt vissza egyetlen szereptől sem, légyen az jó, rossz vagy rút.
Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett, és az ember ennél nem kívánhat többet
– írta a Twitteren Kiefer Sutherland.
Donald Sutherland az Atlanti-óceán partján fekvő Saint John városában született, Kanadában. A közeli Bridgewater nevű kisvárosban nőtt fel. Már tizennégy évesen rádiósként dolgozott. A torontói egyetem mérnökhallgatójaként lépett be az intézmény színjátszó csoportjába, és az elismerő vélemények hatására döntött úgy, hogy kipróbálja a színészi pályát. A Londoni Zenei és Drámai Akadémia elvégzése után egy skóciai repertoárszínház tagja volt, s kezdett epizódszerepeket kapni televíziós sorozatokban.
A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben.
A világhírnevet Hawkeye Pierce szerepe hozta meg számára Robert Altman M.A.S.H. című filmjében,
amelyben Elliott Goulddal fergeteges párost alkottak.
Hat évtizedes filmes pályafutása során olyan filmekben szerepelt, mint A piszkos tizenkettő, Az éhezők viadala, a Klute, a Kelly hősei, a Tű a szénakazalban, illetve a négy Oscarral elismert Átlagemberek.
Bár Sutherland generációjának egyik meghatározó színésze volt, és már életében is nagy tiszteletnek örvendett, az amerikai filmakadémia nem méltatta nagy figyelemre, karrierje során egyetlen alkalommal sem jelölték Oscar-díjra.
Később, pályafutása elismeréseként 2017-ben Oscar-életműdíjjal ismerték el munkásságát.
Emellett elnyerte az Emmy-díjat, és két Golden Globe-díjat is átvehetett.
Sutherland öt gyermeke közül néhányan szintén színészi pályára léptek, az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherlandet jól ismeri a közönség egyebek mellett a 24 vagy A kijelölt túlélő című népszerű sorozatokból.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Donald Sutherland A hazugság színe című filmben (Fotó/forrás: ADS Service)