„Egresi Zsuzsanna a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő alakja 1954-ben született Dunaújvárosban. Szobrászművész édesanyja műtermének atmoszférájában már gyermekkorában megteremtette saját belső világát – egy világot, amelyből soha nem lépett ki, és amely egész életét meghatározta” – olvasható a lapunk számára eljuttatott közleményben.
A művész Szegeden járt főiskolára, majd 1980 után Itáliában, Milánóban élt és alkotott. A „Nürnberger Phantasten” művészcsoport alapító tagja, művészetét nemzetközi szinten elismerték. Alkotásait kiállították a világ számos pontján Milánótól Nürnbergen át Münchenben, Torinóban, Londonban, Rómában, Hannoverben, Budapesten, Hong Kongban, Spanyolországban.
Évekkel ezelőtt visszatért Dunaújvárosba, itt élt nemrég bekövetkezett haláláig.
„Nem tartozott azok közé, akiknél az alkotás csupán a mindennapok mellé illesztett tevékenység. Nála élet és művészet elválaszthatatlan egységet alkotott. Egy különleges, mesékkel és álmokkal teli univerzumban létezett, amelyet soha nem engedett beszürkülni. Ebben a világban a nő balettruhás királylány, a férfi reneszánsz herceg, akik teliholdas éjszakákon szerelemmel telve együtt szomjazzák a csodát.”
Egresi Zsuzsanna festménye (Fotó/Forrás: Magántulajdon)
„Egresi Zsuzsát taszította a középszerűség, a földhözragadtság, a butaság és a kicsinyesség. Szelleme szüntelen szárnyalt, és képein a szépség nem csupán esztétikai kategória, hanem jellem, tartás és emberség. Vidám léggömbjei és légtornászai a könnyedséget és a szabadságot idézték, szerethető szörnyei pedig a bennünk élő félelmeket, korlátokat és határainkat elevenítették meg. Akik ismerték, tudják: vele beszélgetni éppoly varázslatos élmény volt, mint képeit nézni. Hangjában ott csillogott az a különleges fény, amely csak azok ajándéka, akik bepillanthattak az élet színpadának függönye mögé. ”
Egresi Zsuzsanna festménye (Fotó/Forrás: Magántulajdon)
Gabriele Mandel (1924-2010) orvos, pszichológus, művészettörténész, a milánói IULM Egyetem Művészettörténet Tanszékének igazgató-professzora, Salvador Dali barátja így ír róla: „Egy nem emblematikus módon megalkotott párhuzamos világ, amely az alkotásban megszépítve, bearanyozva vonul át a realitások síkja felett. Így végül is az ellentétek egymásba olvadnak, s a szépség ízén túl kiteljesülhet a létezés lényegi harmóniája: mindaz, amit folyamatában követhetünk Egresi művészete által vezetve. Mert végtére is mik vagyunk? Mi lehetne létünk legfontosabb darabja, ha nem egy apró rézlemez a grafikusnő kezében ... Létezhet-e reménység félelmeink határain túl?
Ha figyelmünket Egresi más-világa felé fordítjuk, észre kell vegyük azt az álmokon túli fényességet,
mely válasz összes félelmeinkre... A bennünk élő örök remény-fohász. Ez a mi isteni teremtő részünk, melyet minden – gondosan szeretett – apró szépségben megtalálunk, legyen az akár egy virág, egy cseppnyi harmat, lepkeszárny, avagy .... egy Egresi-karc.”
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Egresi Zsuzsanna (forrás: Magántulajdon)
hírlevél
