Vizuál

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikus-festőművész

2025.08.18. 10:00
Megosztom
Pár napja elhunyt Egresi Zsuzsanna nemzetközileg is elismert grafikus és festőművész, a „Nürnberger Phantasten”csoport alapító tagja, aki 1980 óta Milánóban élt és alkotott, miközben szoros szálakkal kötődött Magyarországhoz – tájékoztatta lapunkat közvetítőn keresztül a művész családja.

Egresi Zsuzsanna a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő alakja 1954-ben született Dunaújvárosban. Szobrászművész édesanyja műtermének atmoszférájában már gyermekkorában megteremtette saját belső világát – egy világot, amelyből soha nem lépett ki, és amely egész életét meghatározta” – olvasható a lapunk számára eljuttatott közleményben.

A művész Szegeden járt főiskolára, majd 1980 után Itáliában, Milánóban élt és alkotott. A „Nürnberger Phantasten” művészcsoport alapító tagja, művészetét nemzetközi szinten elismerték. Alkotásait kiállították a világ számos pontján Milánótól Nürnbergen át Münchenben, Torinóban, Londonban, Rómában, Hannoverben, Budapesten, Hong Kongban, Spanyolországban.

Évekkel ezelőtt visszatért Dunaújvárosba, itt élt nemrég bekövetkezett haláláig.

„Nem tartozott azok közé, akiknél az alkotás csupán a mindennapok mellé illesztett tevékenység. Nála élet és művészet elválaszthatatlan egységet alkotott. Egy különleges, mesékkel és álmokkal teli univerzumban létezett, amelyet soha nem engedett beszürkülni. Ebben a világban a nő balettruhás királylány, a férfi reneszánsz herceg, akik teliholdas éjszakákon szerelemmel telve együtt szomjazzák a csodát.

hghgjg-095023.jpg

Egresi Zsuzsanna festménye (Fotó/Forrás: Magántulajdon)


„Egresi Zsuzsát taszította a középszerűség, a földhözragadtság, a butaság és a kicsinyesség. Szelleme szüntelen szárnyalt, és képein a szépség nem csupán esztétikai kategória, hanem jellem, tartás és emberség. Vidám léggömbjei és légtornászai a könnyedséget és a szabadságot idézték, szerethető szörnyei pedig a bennünk élő félelmeket, korlátokat és határainkat elevenítették meg. Akik ismerték, tudják: vele beszélgetni éppoly varázslatos élmény volt, mint képeit nézni. Hangjában ott csillogott az a különleges fény, amely csak azok ajándéka, akik bepillanthattak az élet színpadának függönye mögé.

ghghghgh-095023.jpg

Egresi Zsuzsanna festménye (Fotó/Forrás: Magántulajdon)

Gabriele Mandel (1924-2010) orvos, pszichológus, művészettörténész, a milánói IULM Egyetem Művészettörténet Tanszékének igazgató-professzora, Salvador Dali barátja így ír róla: „Egy nem emblematikus módon megalkotott párhuzamos világ, amely az alkotásban megszépítve, bearanyozva vonul át a realitások síkja felett. Így végül is az ellentétek egymásba olvadnak, s a szépség ízén túl kiteljesülhet a létezés lényegi harmóniája: mindaz, amit folyamatában követhetünk Egresi művészete által vezetve. Mert végtére is mik vagyunk? Mi lehetne létünk legfontosabb darabja, ha nem egy apró rézlemez a grafikusnő kezében ... Létezhet-e reménység félelmeink határain túl?

Ha figyelmünket Egresi más-világa felé fordítjuk, észre kell vegyük azt az álmokon túli fényességet,

mely válasz összes félelmeinkre... A bennünk élő örök remény-fohász. Ez a mi isteni teremtő részünk, melyet minden – gondosan szeretett – apró szépségben megtalálunk, legyen az akár egy virág, egy cseppnyi harmat, lepkeszárny, avagy .... egy Egresi-karc.”

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Egresi Zsuzsanna (forrás: Magántulajdon) 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.