Vizuál

Elhunyt Fernando Botero 

2023.09.18. 09:40
Ajánlom
A szokatlan szépségeszményéről ismert kolumbiai festő és szobrász kilencvenegy éves volt. A művészt sokan csak Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként emlegették.

Fernando Botero 1932. április 19-én született a kolumbiai Medellínben. Gyerekkorában egy matadorképző intézménybe került, amely nagy hatást gyakorolt rá, az ott szerzett élményei hatására korán elköteleződött a képzőművészet mellett, miután tizennégy évesen sikerült eladnia néhány festményét, amelyek bikaviadalokat ábrázoltak.

Szépségeszménye is kissé szokatlan: tömzsi, pufók, de élettel teli alakokat ábrázolt alkotásain, amelyeken a karcsú teltté válik, a kecsesség helyét tömör, súlyos formák, a lassított mozgás érzete veszi át. Testes alakjait – például egy ágyon heverésző meztelen nőt vagy egy túlméretezett lovon ülő köpcös férfit – hétköznapi helyzetekben ábrázolta, ám az eltúlzott méretekkel való képi pajkosság célja az volt, hogy szemlélőjét a mű az általa „szuperlatívusznak” nevezett dimenzióba repítse. Az elnagyolt formák ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy művei nem a testtípusra koncentrálnak.

Nem festek kövér nőket

– jelentette ki.

Botero_BAM_Mons_24-093612.jpg

Fernando Botero festménye (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Botero azonban a hétköznapi témák mellett szülőhazájának véres mindennapjait is megörökítette. Egyik festményén a hírhedt drogbáró, Pablo Escobar látható, amint a rendőrök végeznek vele egy háztetőkön folyó tűzpárbajban, és 2004-es bogotái kiállításának témája a csaknem fél évszázadon át tartó gerillaháború volt. De festett képet autóba rejtett pokolgép felrobbanását követő pillanatokról és kezükben automata fegyverrel, véres machetével szórakozó embercsoportról is.

Politikai tárgyú festményei 2005-ben a világlapok címlapjára is felkerültek, az ötven tételből álló sorozatot az iraki Abu Graib börtönben amerikai katonák által elkövetett fogolybántalmazások ihlették.

_Liegende_mit_Frucht__Skulptur_von_Fernando_Botero_in_Bamberg_-_Deutschland-093341.jpg

Fernando Botero Nő gyümölccsel című szobra Bambergben (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Évekkel ezelőtt újságíróknak nyilatkozva Botero a művészek felelősségéről beszélt, és arra emlékeztetett, hogy

ma már talán senki sem tudna a Guernicában elkövetett szörnyűségekről, ha Picasso nem alkotja meg híres festményét.

Botero világszerte kiállított munkái a neves aukciósház, a Sotheby’s tájékoztatása szerint egyenként több mint kétmillió dollárért kelnek el. A magyar közönség 2010–2011-ben, a Szépművészeti Múzeumban találkozhatott a képeivel.

A művész még nyolcvanéves korában is legalább napi nyolc órát festett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Fernando Botero (Fotó/Forrás: Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Zenében megélt ünnep Pannonhalmán – jubilál az Arcus Temporum fesztivál

Eötvös Péter és Mozart művészetével ünnepel az idén 20 éves Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán augusztus 23–25. között. Ráadásul a jubileum egybeesik a bencés szerzetesközösség temploma, a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évével.
Plusz

Az utolsó szerelem mítosza

Az első szerelem minden líra egyik fő toposza, sőt népdaloktól regényekig, a first love az igazi, mert mindenkit érdeklő, lángba boritó téma. Azon gondolkozom, hogy miért nincs az elsőnek párja, azaz miért nincs igazi irodalma, lírai lenyomata az utolsó szerelemnek, ennek a fellobbanó érzelmi viharnak? Almási Miklós írása.
Zenés színház

Szikrák és vízcseppek – Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Tíz év után ismét az Aida került színre az Ausztriában található Szentmargitbányai Kőfejtő hatalmas szabadtéri színpadán. Nem ez volt azonban az egyetlen visszatérés: ismét Thaddeus Strassberger rendező munkáját láthatta a közönség.
Klasszikus

„Tudatosítani kell a világban, hogy Auer Lipót magyar, ráadásul veszprémi volt” – interjú Kováts Péterrel, az Auer Fesztivál művészeti vezetőjével

Kerek évfordulóhoz érkezett a veszprémi születésű, világhírű hegedűművésznek, Auer Lipótnak szentelt fesztivál. Az ünnepi programról az eseménysorozat alapítójával, Kováts Péter hegedűművésszel beszélgettünk.
Plusz

Mintha elkezdtük volna szeretni a saját városainkat – beszélgetés Zubreczki Dávid építészeti mesemondóval

A Kultkikötő szervezésében idén nyáron nyolc helyszínen hallgathatók meg Zubreczki Dávid vetítéssel egybekötött történetmesélős előadásai Templomséták a Balaton körül címmel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Hőség, Szózat és örkényi abszurd – megérkezett az első kedvcsináló előzetes Szimler Bálint nagyjátékfilmjéhez

A rendező első egész estés alkotásában egy átlagos magyar iskola hétköznapjain keresztül beszél a házmester-kultúrában ragadt hazai oktatási rendszerről. A Fekete pont című dráma premierjére rangos nemzetközi fesztiválon kerül sor.
Vizuál hír

Feltűnt egy kis manó! – elbűvölő Pumukli-szoborral rukkolt elő Kolodko Mihály Esztergomban

Újabb miniszobor bukkant fel, ezúttal Esztergomban, ahol az aprócska „gerillaalkotásairól” ismert művész, Kolodko Mihály ezúttal a 80-as, 90-es évek szeretett mesefiguráját, a csintalan kis koboldot, Pumuklit helyezte el.
Vizuál hír

Velencében is zsűrizni fog Reisz Gábor

A Karlovy Vary-i után augusztus végén a rangos velencei filmfesztiválon is zsűritag lesz a magyar filmrendező, ráadásul abban a szekcióban, amelynek tavaly a fődíját hódította el Magyarázat mindenre című alkotásával.
Vizuál kritika

Pixelekbe zárt generáció

Jane Schoenbrun szemkápráztató vizualitással, egy egészen különleges, mégis átélhető allegórián keresztül képes beszélni az identitáskeresés és a média viszonyáról. I Saw the TV Glow kritika.
Vizuál ajánló

Tengerparti hangulat a Várkert Bazárban

A kötetlen nyáridő hangulatát és a vízpartok harmóniáját mutatja be festészeti remekművek segítségével a Várkapitányság és a Magyar Nemzeti Galéria közös, Nyár a parton – Folyók, tavak, tengerek magyar ecsettel című szabadtéri kiállítása.