Gábor Marianne 1917. április 26-án született Budapesten. Szőnyi István festőiskolájában tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa volt. Műveit 1938-ban láthatta először kiállításon a közönség, azóta negyvennél is több önálló tárlaton és több mint húsz külföldi kiállításon mutatták be őket.
1941 és 1943 között a zebegényi művésztelepen dolgozott. Később "betiltották", 1949-1955 között nem szerepelhetett műveivel kiállításokon. Művei közül elsősorban karakteres, ironikus emberábrázolásai, valamint lírai hangsúlyú figurális és tájképei ismertek. Úti élményeit megragadó vázlatokban rögzítette.
Számos képét a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, valamint több külföldi, főleg olaszországi gyűjtemény őrzi. 1941-ben Hatvany-díjat, 1976-ban Leonardo-érmet kapott. 1978-ban érdemes művész lett, 1995-ben pedig Budapestért Díjjal ismerték el. A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári tagozatának kitüntetettje is volt.
Gábor Marianne két önarcképe is bekerült az Uffizi Képtár világhírű gyűjteménybe, amelyből a Budapesti Történeti Múzeum mutatott be válogatást idén. A kiállítás kurátora, Fehér Ildikó elmondta: "Gábor Marianne volt az a magyar művész, aki az 1950-es évektől az 1980-as évekig rendszeresen szerepelhetett olaszországi tárlatokon, ahol talán a legismertebb kortárs magyar művésznek számított. Ehhez hozzájárultak férje, Rónai Mihály András költő, újságíró politikai kapcsolatai is. A művésznő mindkét portréja 1956-ban készült és a '70-es években ajándékozás révén került a képtárba".
hírlevél
