Vizuál

Elhunyt Gross Arnold képzőművész

2015.01.23. 12:00
Ajánlom
A Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze életének 86. évében, január 22-én hunyt el - tájékoztatott a művész családja.

Romániában, Tordán született, családja a II. világháború vége felé költözött Nagyváradra, Gross innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára. 1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is.

Festőnek készült, majd tanulmányozta Rembrandt és Dürer rézkarcait, maga is ilyeneket kezdett készíteni. Folyamatosan dolgozott a rézkarc műfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, de mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel. Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhatott szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítik be. Nem titkoltan is mesevilágot ábrázolt, hiszen ars poeticája szerint annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.

Több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de neve a külföldi közönség körében is ismerősen cseng, hiszen többször állított ki Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott, képeit megvásárolta a varsói múzeum. Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Nagyméretű kompozíciói közül a Művészek kertje a Hotel Duna Intercontinentalban, a Kertvárosi álom pedig a Buda Penta Hotelben található. Könyvei is nagy sikert arattak; az Adamis Annával közösen készített Versek és képeket, valamint az 1985-ben megjelent Gross Arnold emlékkönyve szinte pillanatok alatt elfogyott a boltokból. Utolsó kiállítása 2014 februárjában nyílt meg a budapesti Cultiris Galériában, szeptemberben a XI. kerületi Bartók Béla úton önálló bemutatóhelyet, Gross Arnold Galériát avattak a tiszteletére. A nemzet művésze díjjal tavaly kitüntetett alkotó temetéséről később intézkednek.

Szepes Hédi művészettörténész megemlékezését ide kattintva olvashatja.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Színház

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Jazz/World

A dal a miénk! – LGT-slágerek a Csík Zenekar előadásában

A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával, mégis igazi Csík zenekaros környezetben varázsolja a színpadra az ötvenéves LGT dalait augusztus 6-án a Margitszigeti Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar vizsgafilm kapott meghívást Karlovy Varyba

Farkas Marcell Szeurum című vizsgafilmje a tíz ígéretes, ifjú rendezőt bemutató Future Frames válogatásban mutatkozhat be az 55. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál magazin

Fáy Miklós: Ennyire nehéz dolog a festészet? – Gerhard Richter a mozikban

A nyár végére is izgalmas kulturális csemegéket ajánlj Fáy Miklós zenekritikus, állandó rovatában.
Vizuál hír

A miskolci CineFesten lesz Enyedi Ildikó új filmjének hazai premierje

Szeptember 18-án A feleségem történetével zárul a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy ország koprodukciójában készült alkotást szeptember 23-ától vetítik a hazai mozik.
Vizuál hír

Portugáliában díjazták Szász Attila filmjét

Az Apró mesék a legjobb forgatókönyv díját és elismerő oklevelet nyert a portugáliai Avanca Filmfesztiválon.
Vizuál gyász

Elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió alapítója

A stúdióvezető 91 éves volt, az általa igazgatott intézményből olyan animációs filmek kerültek ki, mint a Vuk, a János vitéz vagy a Lúdas Matyi.