Vizuál

Elhunyt Hárs Éva művészettörténész

2019.07.02. 10:00
Ajánlom
A pécsi Janus Pannonius Múzeum egykori igazgatója, az első hazai kortárs képzőművészeti múzeum, a Modern Magyar Képtár alapjainak megteremtője, a Zsolnay-kerámia nemzetközileg is elismert szakembere 91 éves volt.

Hárs Éva Veszprémben született, tanulmányait Budapesten végezte, muzeológusi és művészettörténészi pályafutása is a fővárosban indult, élete és szakmai munkássága azonban - a "Zsolnay-kerámia csábítására" - Pécsett teljesedett ki, igazi otthona a baranyai megyeszékhely lett - írja a múzeum közleménye.

A művészettörténész 1955-ben a Zsolnay-gyár gyűjteményének kezelőjeként kezdett dolgozni.

Több mint 60 éven keresztül kutatta a gyár történetét, feldolgozta díszkerámia-termelését, a Zsolnay-kutatásban egyedülálló, mintegy 30 ezer adatos adatbázist hozott létre. Hárs Évának számos publikációja, könyve jelent meg a Zsolnay-kerámiáról.

Kezdeményezte a Gyugyi-gyűjtemény Pécsre vitelét, majd Gyugyi Lászlóval kitalálója és rendezője volt az alkotásokból a Zsolnay Kulturális Negyedben látható kiállításnak.

harseva1-102050.jpg

Hárs Éva, (Fotó/Forrás: Janus Pannonius Múzeum)

Hárs Éva igazgatása alatt, 1969 és 1983 között vált a Janus Pannonius Múzeum országosan és nemzetközileg is jelentős szakmai központtá, ezzel egyidejűleg Pécs pedig múzeumvárossá. A művészettörténész irányításával jött létre a pécsi Múzeumutca - a Káptalan utcában -, a Janus Pannonius Múzeum több magángyűjtő, kortárs alkotóművész, köztük Victor Vasarely adományával gyarapodott, és már az 1970-es években megélénkültek az intézmény kortárs európai képzőművészeti kapcsolatai.

A művészettörténész támogatta a Pécsett élő kortárs képzőművészeket, publikációkkal, kiállítások rendezésével népszerűsítette őket,

feldolgozta a Kossuth-díjas Martyn Ferenc festőművész életművét, több könyve között Martyn oeuvre-katalógusa is megjelent.

Hárs Évának tizenhárom önálló kötete és mintegy száz tanulmánya jelent meg a 20. századi magyar képzőművészetről és a Zsolnay-kerámiáról. Elhivatott pécsi volt, aki múzeumigazgatóként és Zsolnay-kutatóként is sokat tett a város kultúrájának gazdagodásáért, képző- és iparművészeti örökségének megőrzéséért, nemzetközi ismertségének, elismerésének kiteljesedéséért.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Plusz

„A legelsők közt omlott össze és az utolsó lesz, ami talpra áll” – válságban a magyar zeneipar 

A hazai könnyűzene és azt működtető zeneipar szinte a járvány első pillanatában leállt és lefagyott. Koncertek, turnék, fesztiválok maradnak el, egy teljes iparág maradt az egyik pillanatról a másikra munka és bevétel nélkül, s persze a kreativitás terepei is beszűkültek és átalakultak. Zenészeket és zeneipari embereket – szervezőket, menedzsereket, sajtósokat, újságírókat – kérdeztünk arról, hogy mi történik velük most, hogyan élik meg a járványidőszakot és a válságot.
Klasszikus

Az interneten közvetítik a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

A koronavírus-járvány ellenére fel fog csendülni Johann Sebastian Bach János-passiója a lipcsei Tamás-templomban nagypénteken, az eseményt az interneten élőben közvetítik, és együtt éneklésre biztatják a nézőket.
Vizuál

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Virsliárus a pesti utcán – Éjszakai életkép az 1930-as évekből

A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára kitűnő műtárgyvédelmi körülményeket biztosító raktárának köszönhetően ma is részletgazdag képet ad ez az 1930-as évekből származó, villanófénnyel készült életkép.
Vizuál magazin

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.
Vizuál gyász

Elhunyt Honor Blackman, egykori Bond-lány

A brit színésznőt 94 éves korában érte a halál, békésen, otthonában halt meg természetes okok következtében.
Vizuál magazin

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.
Vizuál hír

„Nemcsak ez a helyzet kivételes, hanem az idei döntésünk is” - A MúzeumCafé idei díjazottjai

Mivel ez az időszak is rendhagyó – meg persze rendkívüli –, a MúzeumCafé című folyóirat idei díjkiosztása is csúszik a vészhelyzet feloldása utáni időkre. De már nyilvánosságra hozták, kinek ítélték oda 2020-ban a rangos MúzeumCafé-díjat.