Vizuál

Elhunyt Hemző Károly

2012.11.07. 10:38
Ajánlom
A Balázs Béla-díjas fotóművész 85 éves volt.

Hemző Károly 1942-től 1945-ig a Hunnia Filmgyárban fotólaboránsként dolgozott, de megbetegedett, és négy évre szanatóriumba került. Később az Athenaeum Nyomda mélynyomó fényképesze, retusőre, majd a Budapesti Honvéd, a Képes Sport, a Magyar Szemle fotóriportere, képszerkesztője volt. Lajos Marival Gust-Art néven 1990-ben gasztronómiai fotóstúdiót alapított. Fotóiból számos alkalommal nyílt kiállítás Budapesten és külföldön.

Munkásságát az 1978-ban kapott Balázs Béla-díj mellett 1982-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el, 1986-ban pedig Pécsi József-díjat kapott. 1990-ben kiváló művész kitüntetést, 1998-ban életműdíjat adományoztak a részére, 1999-ben Táncsics Mihály-díjat, 2004-ben Aranytollat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

Hemző Károly végső búcsúztatásáról a későbbiekben intézkednek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó FIPRESCI-életműdíjat kap

A világhírű szakmai szövetség elismerését november 20-án veheti át a magyar rendező Kairóban, ahol a közönségnek levetítik legújabb, Csendes barát című filmjét is. 
Vizuál hír

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Vizuál kritika

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Vizuál ajánló

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.