Vizuál

Elhunyt Hermann Nitsch, a bécsi akcionizmus emblematikus alkotója

2022.04.19. 18:35
Ajánlom
A korábban Magyarországon is kiállító osztrák akcióművész súlyos betegség után az alsó-ausztriai Mistelbach kórházában halt meg, 83 éves korában – írta meg az Index.

Hermann Nitsch 1938-ban született Bécsben. Művészetében főként vallási és mitológiai kérdésekkel foglalkozott, a bécsi akcionizmus legismertebb és egyben legvitatottabb képviselőjének számított. 1957-ben fogalmazódott meg benne az orgia-misztérium-színház, egy hat napig tartó ünnepi játék ötlete; a festészetből akció, állati tetemekkel, vérrel és anonim szereplőkkel végrehajtott, az ösztönök és agresszió kiélésének teret nyitó színház nőtt ki.

1999-ben pedig a budapesti Kiscelli Múzeumban állított ki Orgia-misztérium-színház címmel, amely komoly egyházi és politikai vitát generált itthon.

Kiállított egyebek mellett Nápolyban, Bécsben, Isztambulban, Pekingben, Tokióban és Párizsban is.

2008-ban, 70. születésnapja alkalmából ismét kiállítása nyílt Budapesten, a Falk Miksa utcai Galéria White-ban. Akkor csorgatott festményeiből mutattak be nagy érdeklődést kiváltó válogatást, amely kapcsán Nitsch elmondta, nem az 1999-es tiltakozás tartotta vissza sokáig attól, hogy kiállítson Magyarországon. Természetesnek nevezte, hogy a művészetét negatív reakciók is fogadják.

(via Index, MTI)

Fejléckép: Hermann Nitsch 2013-ban (fotó: Manfred Schmid / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Klasszikus

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Vizuál

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese. 
Színház

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Vizuál gyász

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál hír

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Vizuál ajánló

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese.