Vizuál

Elhunyt Kiss Imre régész, muzeológus

2023.06.02. 13:30
Ajánlom
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egykori igazgatója életének 68. évében hunyt el május 28-án. A Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

Kiss Imre 1956. május 6-án született Budapesten. 1984-ben diplomázott az ELTE BTK régészet-sémi filológia szakán, majd húsz éven át az üzleti életben dolgozott külkereskedőként, marketingesként és HR-vezetőként.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum élére 2004-ben nevezték ki,

az intézményt tizenhat éven át vezette.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye kiemeli, Kiss Imre a közgyűjteményi szakma első menedzser múzeumigazgatójaként sikeresen állította új pályára az országos gyűjtőkörű múzeumot.

Számos kiállítás és kiadvány fűződik a nevéhez, gazdag kulturális kínálattal (KULTEA) bővítette az intézmény portfólióját. Munkatársaival együtt tudatosan és sikeresen alakított ki egy modern szemléletű történeti múzeumot, amelynek társadalmi beágyazottsága minden tekintetben példaértékű és követendő – írták.

Kiss Imre magas színvonalú és elkötelezett muzeológiai, tudományos és kultúraközvetítői tevékenysége, valamint közel másfél évtizedes, példaértékű szakmaisággal végzett igazgatói munkássága elismeréseként 2012-ben átvehette a Podmaniczky-díjat,

majd 2020-ban, nyugdíjba vonulása évében, megkapta a Móra Ferenc-díjat,

az egyetlen, célzottan a muzeológusoknak adományozható, legmagasabb állami szakmai kitüntetést.

Munkásságát a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 2022-ben Éri István-díjjal ismerte el. Ezt minden évben az a szakember nyeri el, aki hosszabb távon kiemelkedő és hatásában jelentős tevékenységet folytat, lényegesen hozzájárulva a magyar múzeumügy fejlesztéséhez. 2014-ben pedig a Pulszky Társaság a Kiss Imre által vezetett intézménynek adományozta az Év múzeuma díjat.

Kiss Imre a magyar játékkultúra gyűjtéséért, megőrzéséért, valamint az intézményfejlesztés elkötelezett művelőjeként 2022-ben a Kiss Áron Magyar Játék Társaság Pro Ludo díjában részesült.

Ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat a téma érzékenysége miatt.

Fejléckép: Kiss Imre (Fotó/Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Tamás rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Vizuál hír

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Vizuál hír

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.
Vizuál hír

Mads Mikkelsen kapja a Zürichi Filmfesztivál Arany Ikon-díját

Az ötvenhét éves dán színész személyesen veheti át majd a kitüntetést október 6-án. A zürichi közönségnek is bemutatják legújabb filmjét, A fattyú című történelmi drámát, amelyben a főszerepet alakítja.