Vizuál

Elhunyt Lantos Ferenc

2014.12.21. 09:21
Ajánlom
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Lantos Ferenc Kossuth-díjas festőművész, grafikus és művészetpedagógus, Pécs díszpolgára, akinek életművét állandó kiállítás mutatja be a pécsi Vasváry-házban. A festőművészt hosszan tartó, súlyos betegség után december 20-án reggel érte a halál balatonberényi otthonában.

Lantos Ferenc 1929-ben született Pécsen. 1964-ben kapott festő-tanári diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, de akkor már jelentős szakmai múlt állt mögötte. Művészi alkotómunkájára meghatározó hatással volt mestere, Martyn Ferenc, akinek tanítványaként már egész fiatalon megismerkedett a természeti látvány absztrahálásával. Lantos műveinek gyökere és mindvégig mozgatóereje - ahogy azt Keserü Katalin megfogalmazta annak idején a művész 80. születésnapjára írt méltatásában - az autonómia és a tiszta művészet ideálja, a képeknek nem a valóság illúzióját keltő, hanem önálló realitásként való léte.

Életútja során Lantos Ferenc legalább ötven egyéni és százötven csoportos kiállításon mutatta be olaj- és akrilfestményeit, valamint grafikáit, és a nagyközönség rengeteg helyszínen megcsodálhatta köztéri alkotásait, elsősorban tűzzománcfalait.  Több díjjal is elismerték művészetét, többek között megkapta Pécs-Baranya Művészeti Díját (1965), Pécs Város Művészeti Díját (1978) és 1993-ban a Munkácsy Mihály-díjat. 2000-ben lett a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2007-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló Művésze-díjat. 2010. március 15-én vehette át a Kossuth-díjat képzőművészeti és pedagógiai munkásságáért, életműve elismeréseként. A művész akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, örül annak, hogy nem idő előtt kapta meg a Kossuth-díjat, hanem 81 évesen, amikor alkotói és művészetpedagógusi életműve jelentős része már a háta mögött volt. 

A művésznek több mint fél évszázados művészetpedagógusi múlt volt a háta mögött. Főiskolákon és a pécsi egyetem művészeti karán is oktatott, képzőművészeti táborokat és szakköröket vezetett, iskolateremtőként pedig feleségével, Apagyi Mária zongoraművésszel és zenepedagógussal közösen hozták létre a Pécsi Művészeti Szabadiskolát. Együtt komplex képzőművészeti és zenei nevelési módszertant dolgoztak ki. "Büszke vagyok arra, hogy ahány tanítványom van, mind a saját útján megy tovább. Sikerült olyan szakmai alapot adni nekik, hogy ki tudták bontani önmagukat és képviselni tudják azt, amit magam is vallok: emberként és szakemberként is hitelesek - mondta a művész annak idején az MTI-nek.

Az idős festő feleségével együtt évek óta Balatonberényben alkotott. Lantos Ferencet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia és Pécs Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Egy hallgató azt írta, ha nem lett volna a Notturno, végzett volna magával” – Interjú Némethy Attilával

Némethy Attila zongoraművésszel, a Zeneakadémia tanárával a Bartók Rádiónál vezetett műsorairól, a közönség érdeklődéséről és a hagyományok átadásáról beszélgettünk.
Vizuál

Kern András előtt tiszteleg a FILMIO

A Nemzeti Filmintézet streaming platformján négy napig ingyenesen láthatunk három, Kern András főszereplésével készült magyar filmet.
Színház

Játszani kell, nem belehalni – Esztergályos Cecília 80

A Kossuth-díjas színésznő január 26-án ünnepli a 80. születésnapját. Noha legtöbben a Família Kft. című tévéfilmsorozatból ismerik, mindmáig aktív színészi pályáján szép számmal fordultak elő jelentős filmes és színházi alakítások is.
Színház

Csiby Gergely egy keményen eldurvuló válást állít színpadra az Art-Színtérben

A Rózsák háborúja című előadás lesz az első produkció, amely kifejezetten az Art-Színtér idén birtokba vett terébe készül. Az előadást február 20-án mutatják be. A rendezőt társulati létről, szabadúszásról és a készülő előadásról kérdeztük.
Klasszikus

Egész napos zenepedagógiai programmal emlékeznek Lukácsházi Győzőre a Magyar Zene Házában

Fél évvel ezelőtt hatalmas veszteség érte a hazai életet, a tavaly elhunyt Lukácsházi Győzőre most koncerttel és szakmai programokkal emlékezik a Magyar Zene Háza február 4-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Elek Judit munkássága előtt tiszteleg a rotterdami filmfesztivál

A rendezvény közönsége retrospektív sorozatban láthatja a Kossuth-díjas játék- és dokumentumfilmrendező tizennyolc alkotását.
Vizuál hír

Ők kapták a 2022-es Barcsay-díjakat

Január 26-án átadták a 2022-es Barcsay-díjakat, ezzel egy időben pedig megnyitották a három díjazott, Krizbai Gergely Krizbo képzőművész, M. Kiss Márti és Szabó Franciska festőművészek kiállítását a szentendrei ÚjMűhely Galériában.
Vizuál hír

Hátrányos helyzetű fiataloknak szerveznek ingyenes vetítést a Larry készítői

Bernáth Szilárd filmje szemléletformáló hatású lehet a nehéz sorsú tinédzserek számára. A vetítésen való részvétel regisztrációhoz kötött, a programra intézményvezetők, illetve nevelők jelentkezhetnek.
Vizuál ajánló

Kern András előtt tiszteleg a FILMIO

A Nemzeti Filmintézet streaming platformján négy napig ingyenesen láthatunk három, Kern András főszereplésével készült magyar filmet.
Vizuál hír

John Williams Oscar-történelmet írt

A Fabelman család filmzenéjéért ismét megnyerheti az arany szobrocskát a legendás zeneszerző, aki immár a legidősebb ember, akit valaha Oscar-díjra jelöltek.