Vizuál

Elhunyt Nepp József, a Mézga-család megalkotója

2017.10.09. 17:25
Ajánlom
A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt, forgatókönyvírót életének 84. évében, október 6-án érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel. 1964-ben készült a Gusztáv-sorozat, a máig legnépszerűbb magyar rajzfilmsorozat, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő a szülőatyja.

Nepp József

Nepp József (Fotó/Forrás: MaNDa)

A Mézga-család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének.

Sok egész estés és kisrajzfilm írója és társforgatókönyvírója, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) című filmek elkészítésében. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. 1983-ban önállóan rendezte a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti... című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animáció tanára volt két ízben.

Nepp József az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott. 1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a magyar mozgókép mestere elismerést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Zenés színház

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Könyv

Beleolvasó – Edith Bruck: Gyönyörű romlásom

A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Tükör

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan, és legfőképpen, miért indít háborút a mesterséges intelligencia ellen, pusztán egyetlen darab tükör segítségével. 
Vizuál hír

Cannes-ban versenyez Kenyeres Bálint rövidfilmje

A magyar rendező No.3 (The Spectacle) című alkotásával száll versenybe az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet több ezer nevezés közül választották be a legjobb tizenegy közé.
Vizuál ajánló

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Vizuál ajánló

Megéri beköltözni az Uránia moziba a magyar film napján

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.