Vizuál

Elhunyt Rétfalvi Sándor szobrászművész

2021.06.28. 17:05
Ajánlom
Életének 80. évében, június 27-én, vasárnap elhunyt Rétfalvi Sándor Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész címmel kitüntetett szobrászművész, Pécs díszpolgára - közölték a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának internetes oldalán hétfőn.

Mint írták, Rétfalvi Sándor professor emeritus búcsúztatásáról a gyászoló család később rendelkezik. Az alkotó 1941-ben született a kárpátaljai Aknaszlatinán. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrászat szakán végezte Somogyi József, Szabó Iván és Pátzay Pál tanítványaként 1959 és 1964 között. 

Dolgozott a Pécsi Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatójaként, a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) rajz fakultásának tanszékvezetőjeként, a rajzvizuális szakemberképzés tanszékvezetőjeként, docenseként és a pécsi szobrászszak tanszékvezetőjeként.

A szobrászművész 1967-ben a villányi nemzetközi szobrász szimpózium alapító szervezője és egyik irányítója volt, emellett nevéhez fűződik a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alapítása is.

1964-től több tucat köztéri alkotását állították ki többek között Budapesten, Pécsen, Szigetváron és Székesfehérváron. A Munkácsy-díjjal 1978-ban kitüntetett Rétfalvi Sándor Nagykanizsa (1998) és Pécs (2019) díszpolgára.

 

Fejléckép forrása: PécsMa

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Klasszikus

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Vibráló összművészetiség – a sokoldalúság dicsérete a szegedi REÖK-ben

A napfény városának szívében elhelyezkedő kultúrpalota – a REÖK – két igazán különleges, művészeti ágak között átívelő kiállítással várja látogatóit a nyár derekán. Trokán Nóra és Géczi János tárlatait ajánljuk.
Vizuál magazin

Elárverezik Darth Vader fénykardját, több millió fontot is érhet

A kulcsfontosságú párbajfegyver, amely A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér című filmekben szerepelt, szeptemberben kerül árverésre. a nagy esemény előtt a kellék turnéra indul.
Vizuál ajánló

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Vizuál ajánló

A mozi hőskorába repít a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 16-21. között rendezik meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. A ráhangolódás szeptember 14-én a Müpában kezdődik.
Vizuál magazin

Kortyolj bele a művészetbe – Új festmények a Mizo Art Coffee csomagolásain

A Mizo Coffee Selection idén nyáron ismét művészi kollekcióval jelentkezik. A Virág Judit Galériával közösen megálmodott sorozat a magyar festészet rejtett kincseit hozza el a boltok polcaira – és a kávérajongók kezébe.