Vizuál

Elhunyt Sárközy Pál festőművész

2023.03.06. 09:15
Ajánlom
A volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy apja kilencvennégy éves volt. Halálhírét a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy jelentette be Instagram-oldalán.

A kisnemesi családból származó nagybócsai Sárközy Pál 1928. május 5-én Szolnokon született, gyerekkorában szüleivel Budapestre költözött, majd a második világháború alatt a család továbbköltözött Ausztriába. Sárközy Pál innen Németországba emigrált, ahol Baden-Badenben öt évre belépett a Francia Idegenlégióba, majd Párizsban telepedett le, ahol az egyik anyai nagynénje élt.  

Saját elmondása szerint kezdetben nyomorgott, az utcán aludt, mielőtt elhelyezkedett a reklámszakmában.

 

A francia fővárosban ismerte meg első feleségét, Andrée Mallaht, akinek édesapja kikeresztelkedett szefárd zsidó, görög bevándorló volt. A házaspárnak három fia született: Guillaume (1951), Nicolas (1955) és Francois (1957). A középső fiút 2007-ben az V. francia köztársaság hatodik elnökévé választották.Sárközy Pál később még háromszor nősült, és az Egyesült Államokban további két gyermeke született: Caroline és Pierre-Olivier.

Sárközy Pál az 1970-es években kapta meg a francia állampolgárságot, ekkoriban egy reklámstúdiót vezetett és grafikusként dolgozott. Nyugdíjas éveiben kezdett el együtt alkotni Werner Hornunggal, akivel közösen készítettek digitális képfantáziákat: Sárközy Pál hagyományos rajzait Werner Hornung fotó- és komputermanipulációval egészítette ki.

A látomásszerű részletekből összeálló színes munkák legfőbb témája a női szépség, a szerelem, a féltékenység, és az emigráns létből fakadóan a gyökerektől való elszakadás, mindez szellemesen, gyakran humorral fűszerezve.

Első franciaországi tárlatán 2010-ben első két párizsi, 1949-ben készült akvarelljét is bemutatták.

Nicolas Sarkozy anyja, Andrée Mallah 2017-ben hunyt el.

Ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat a téma érzékenysége miatt.

Fejléckép: Sárközy Pál 2010-es párizsi kiállításán (Fotó/Forrás: Dominique Charriau/WireImage/Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál ajánló

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.