Sipos Áron 1947-ben született Budapesten. 1972-ben olasz-történelem szakos diplomát szerzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1972–1983 között szinkrondramaturg a Pannónia Filmstúdióban, 1983–1989 között művészeti vezető volt a Vianco Filmstúdiónál. 1990–től ügyvezető igazgatója, producere, 2001-től tulajdonosa lett a Focus Film Kft.-nek.
Produceri munkájának jelentős állomásai a Tulse Luper bőröndjei I-II-III. (rendező: Peter Greenaway), Az operaház fantomja (rendező: Dario Argento) és a Szomorú vasárnap (rendező: Rolf Schübel). Versei az 1970-es évektől jelentek meg, Vurstli című színdarabját a Stúdió K mutatta be. Fordította Oriana Fallaci, Dario Fo, Joszif Brodszkij, Nâzım Hikmet műveit, emellett
Fellini Amarcord és Woody Allen Annie Hall című filmjének magyar szövege is az ő munkája volt.
Animációs filmek dramaturgjaként jegyezte többek között az Oscar-díjas A légy (rendező: Rofusz Ferenc) című rövidfilmet, az Ad astra című cannes-i nagydíjas és az Ab ovo/homoknyomok című Cakó Ferenc műveket.
A Focusfox Stúdió munkatársai így emlékeztek meg hetvenöt éves korában elhunyt alkotóról: „A Pannónia Filmstúdióban ismerkedtünk meg, ahol dramaturgként, majd szinkronrendezőként működött (többek között ő rendezte az Annie Hall legendás szinkronját). Később a játékfilmek világába pártolt át, ahol Szekeres Dinivel Focus Film név alatt gyártották a filmeket, s ezt a nevet magukkal hozták az 1994-ben alapított közös vállalkozásunkba. Kifinomult stílusával társult a cégbe, az ő kérésére épült a hűvösvölgyi székházunk a területen honos svábhegyi jegyekkel.
Nagy tudású, szellemes társalgó, értékmentő, sokoldalú filmes szakember volt. Halála pótolhatatlan veszteség.
Fejléckép: Sipos Áron (fotó/forrás: Tuba Zoltán / FocusFox)