Vizuál

Elhunyt Ulay, Marina Abramović egykori szerelme és alkotótársa

2020.03.02. 19:50
Ajánlom
Tizenkét évig ők voltak a művészvilág álompárja. Az internet kedvence volt a videó, amin szakításuk után első alkalommal találkoztak egymással.

Frank Uwe Laysiepen — vagyis művésznevén Ulay — hétfőn kora reggel hunyt el Ljubljanában – adta hírül az Art Newspaper. A 76 éves alkotó halálát rákbetegségével kapcsolatos komplikációk okozták.

Ulay legismertebb munkái az Abramović-csal közös kollaborációi voltak.

A két alkotó 1976-ban találkozott Amszterdamban, és 12 éven keresztül ők voltak a művészvilág egyik leghíresebb és legmerészebb párosa.

Kapcsolatuknak szimbolikus performansszal vetettek véget: a kínai Nagy Fal két végéről sétáltak egymás felé, majd középen találkozva utoljára megölelték egymást. 

Ezt követő első találkozásuk sem volt kevésbé drámai: Abramović 2010-es alkotásának, a Művész jelen vannak bemutatóján a művésznő napi nyolc órát ült egy széken, és szótlanul, csukott szemmel várta az ötpercenként érkező látogatókat, akikkel aztán percekig szótlanul néztek egymás szemébe. A türelmesen sorakozó jelentkezők egyike pedig maga Ulay volt, akinek a felbukkanása felkészületlenül érte a nőt.

Egy ideig csupán szótlanul néztek szembe egymással, majd mindkettejüknek eleredtek a könnyei, 

és megfogták egymás kezét. Az esetről készült videó úgy járta be a világhálót, mint az igaz szerelem diadalát hirdető felvétel. 

marina

Facebookajánló (16:9) (Fotó/Forrás: Abramovic és Ulay)

A tündérmesés lezárásnak némileg ellentmond, hogy a férfi 2015-ben beperelte a holland bíróságon Abramović-ot azért, mert a nő megsértette a közös műveikkel kapcsolatban kötött, 1999-es megállapodásukat.

A bíróság Ulay-nak adott igazat, így a nő kénytelen volt visszamenőlegesen is kifizetni 250 ezer euró jogdíjat a műveik után, és még 23 ezer euró perköltséget.

Abramović az alábbi Instagram poszttal reagált a halálhírre: „Nagy szomorúsággal értesültem ma barátom és korábbi partnerem, Ulay haláláról. Kivételes művész és ember volt, aki nagyon fog hiányozni. Vigasztal a tudat, hogy művészete és öröksége örökre továbbél.” 

 

Ulay 1943-ban született a németországi Solingenben, majd Amszterdamban dolgozott, mielőtt Ljubljanába költözött. Tavaly novemberben, 76. születésnapja alkalmából itt nyitott alapítványt és alkotóteret. Ulay elhivatott fotográfus volt, mielőtt Abramović-csal találkozott, és kapcsolatuk után is folytatta ezt a tevékenységet. Főleg Polaroidra dolgozott. 

2020 novemberében nagyszabású retrospektív kiállítással emlékeznek Ulay-ra a Stedelijk Museum-ban, Amszterdamban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Nézze meg ingyenesen az európai film legjobbjait a Lux-díj online csatornáján

A Lux Közönségdíj online mozicsatornáján május 16-ig ingyenesen megtekinthető három sokszorosan díjazott európai film: az Oscar- és Európa-díjas Még egy kört mindenkinek, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás. A közönség szavazatait is várják.
Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Klasszikus

„Újraéled a karanténba zárt kultúra”- kihirdette a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadát

Fischer Iván rendezte új operaelőadás, Richard Strauss-maraton és nemzetközi sztárok, köztük Danyiil Trifonov vagy Jordi Savall is szerepelnek a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadjában.
Színház

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Kamarazenekar Juliane Banse operaénekessel és Várdai Istvánnal búcsúztatja az évadot

Nemcsak különleges vendégekkel, hanem izgalmas átiratokkal is készül a 2020/21-es zeneakadémiai évad online szezonzáró koncertjére a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Az együttes május 14-én először Várdai Istvánnal Bach-szonátát játszik kamarazenekari felállásban, ezt követően a világhírű Juliane Banse közreműködésével Mendelssohn jól ismert dalai csendülnek fel új köntösbe bújtatva.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

106 éves korában elhunyt Norman Lloyd amerikai színész-rendező

Az Emmy-díjra jelölt színészt Los Angeles-i otthonában érte a halál - adta hírül az MTI. Norman Lloyd pályafutása kezdetén együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.
Vizuál Bartók Tavasz

6 ok, amiért Az aranyembert nem csak olvasni, de látni és hallani is kell!

Generációk nőttek fel úgy, hogy kötelező olvasmányként forgatták Jókai Mór nagy klasszikusát, Az arany ember című regényt. Az biztos, hogy meghatározó alkotás, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még ma is képes parázs vitákat kiváltani az irodalmi életben. Szóval épp itt az idő, hogy valódi összművészeti élményként is találkozhassunk vele. A Bartók Tavasz keretében most lehetőségünk nyílik erre a műre teljesen más megvilágításban, kötelezettségektől mentesen, filmtörténeti csemegeként és egyben zenei kuriózumként tekinteni. És ha ez önmagában nem volna elég, akkor lássunk 6 olyan érvet, ami miatt feltétlenül látni kell a májusi produkció online bemutatóját.
Vizuál hír

Paul Almásy válogatott fotográfiáiból rendezett tárlatot a Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház A képírás mestere – Paul Almásy címmel rendezett kiállítást a világhírű franciaországi magyar fotóriporter munkáiból, mely május 11. és június 6. között látogatható.
Vizuál lux-díj

Nézze meg ingyenesen az európai film legjobbjait a Lux-díj online csatornáján

A Lux Közönségdíj online mozicsatornáján május 16-ig ingyenesen megtekinthető három sokszorosan díjazott európai film: az Oscar- és Európa-díjas Még egy kört mindenkinek, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás. A közönség szavazatait is várják.
Vizuál újranyitás

Újra látogatható a Nemzeti Múzeum

Május elseje óta egymás után nyílnak meg a Magyar Nemzeti Múzeum országos intézményei, a budapesti főépület 2021. május 11-től várja az érdeklődőket, a járványügyi szabályok betartása mellett.