Vizuál

Elhunyt Wolfgang Petersen, A tengeralattjáró rendezője

2022.08.17. 09:45
Ajánlom
A nyolcvanegy éves korában elhunyt német filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer az 60-as és 80-as évek között tevékenykedő, nagy német filmes generáció egyik legsikeresebb tagja volt.

Wolfgang Petersen hasnyálmirigyrák következtében hunyt el még augusztus 12-én, a halálhírt közlő asszisztense szerint családja körében tért örök nyugalomra Los Angeles-i otthonában. Felesége, Maria végig mellette volt.

Petersen Németországban született, Emdeen városában, de gyerekkorát Hamburgban töltötte. Később a berlini Film- és Televíziós Akadémián tanult.

Karrierje elején bűnügyi televíziós sorozatokat készített, a sikert azonban az 1981-es A tengeralattjáró című film hozta el, amely egy búvárhajó legénységének történetét mutatja be a második világháborúban.

A történet klausztrofóbiás, nyomasztó atmoszférája, Jürgen Prochnow végtelenül emberi alakítása azonnal a filmtörténet remekei közé emelte az alkotást, amelyet összesen hat Oscar-díjra jelöltek.

Petersen hírnevét tovább növelte 1984-es Végtelen történet című filmjével, ezt követően Hollywood gyorsan lecsapott rá, feleségével 1987-ben költöztek Los Angelesbe. A 90-es években számos nagy amerikai produkcióban vett részt, mások mellett olyan hírességekkel forgatott, mint Clint Eastwood, Dustin Hoffman, Harrison Ford, George Clooney vagy Brad Pitt. Az ő nevéhez fűződik a 2004-es Trója is

Egy interjúban, amikor azokról a kritikusokról kérdezték, akik megkérdőjelezték művészi képességeit, azt felelte:

Ha valaki megkérdezné, művésznek tartom-e magam, furcsa érzés volna, mert nem igazán tudom.

Egy alkalommal pedig elárulta, szerinte a művészek, mint a zenészek, írók vagy festők sokkal intimebb alkotásokat hoznak létre. „Az én szenvedélyem a történetmesélés” – mondta.

Fejléckép: Wolfgang Petersen (Fotó/Forrás: Franco Origlia/Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Fotókiállítás nyílt az MMA-ösztöndíjasok alkotásaiból

Február 25-ig a Pesti Vigadóban látható a Generációk című kiállítás, amely hűen tükrözi a fiatal fotóművész-nemzedékek vizuális érzékenységét. 
Vizuál ajánló

A klímaváltozás kérdéseivel foglalkozik a PIM új Madách-kiállítása

A múzeum tárlatának fókuszában az Az embert tragédiája Eszkimó színe áll. A disztópikus jövőkép vizuális megidézése mellett a szervezők szakértők megszólaltatásával keresnek válaszokat a Madách által felvetett, de a ma viszonyokra is érvényes kérdésekre. 
Vizuál ajánló

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál ajánló

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál hír