Vizuál

Elhunyt Záborszky Gábor Munkácsy-díjas festő és grafikus

2023.01.11. 14:05
Ajánlom
2023. január 11-én, életének 73. évében elhunyt Záborszky Gábor Munkácsy-díjas festő és grafikus, a Széchenyi Akadémia tagja – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.

    Záborszky Gábor tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán végezte. Mesterei Kádár György, Kokas Ignác és Kocsis Imre voltak. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított 1980-89 között. 1989-től 1995-ig az Iparművészeti Főiskola adjunktusaként dolgozott. 1976 óta volt kiállító művész.

    2006-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat,

    2007-ben pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja lett.

    Az akadémia nekrológjában azt írta, Záborszky Gábor munkásságát a 70-es évek közepe óta a hagyományos műformák konvencióinak megkérdőjelezése, az újító szándék érvényesítése jellemezte. Korai grafikáinak hangsúlyos eleme volt a fotó, festményeibe föld-anyagok, homokfelületek épültek. A 80-as években egyre intenzívebbé vált a sík felülettől való elszakadás, a térbe való kilépés kényszere. Első, nagyméretű „állatfigurái” az 1985-ös Új szenzibilitás III. című kiállításon szerepeltek. A természetes és mesterséges anyagokból kevert, megformált domborművei, a teret szobrászi igénnyel birtokba vevő alakzatai a geometrikus formavilág és az organikus, sejtelmes, természetre utaló képzetek szintéziseként születtek meg.

    A 90-es években az arany és ezüst felületek műbe komponálása mellett érett mind hangsúlyosabbá a papír, és a papírmassza alapanyagként történő felhasználása.

    Művein magától értetődő természetességgel olvadnak egységbe a transzcendens, misztikus elemek, valamint a köznapiságra utaló, vagy valóságos tárgyi idézetek, az elvont fogalmi és a konkrét forma-vonatkozások.

    2001-ben huszonötéves munkásságát összefoglaló könyv jelent meg.

    A Ludwig Múzeum 2016-ban átfogó retrospektív tárlaton mutatta be Záborszky Gábor munkásságát a kezdetektől a legfrissebb művekig Fitz Péter válogatásában, aki a következőképpen foglalta össze nézeteit Záborszky művészetéről:

    „Záborszky Gábor pályafutása rendkívül egyenletes és kiegyensúlyozott. Következetes könnyedséggel épül egymásra kép, objekt, installáció, grafika, szobor, anyag és forma. Ez a következetesség a legkevésbé jelent egyhangúságot, a témák és formák folyamatosan, logikusan és invenciózusan változnak, egymásra épülnek, az előrelépést visszafordulások követik.

    Egy-egy motívum felmerülését egy későbbi művön a kibontás követi, majd újra és újra előkerül, felgazdagodik, avagy letisztulva tovább él.

    Nincsenek nagy kilendülések, kevéssé érintik festői felfogását a negyven év külső történései – a világban és művészetben –, mert a művészetről való felfogása, ideája rendíthetetlen és következetes. Önmagából építkezik, meditatív művészetére, világfelfogására és értelmezésére a külvilág alig van befolyással. Festői építkezése valójában zenei, a fúga struktúrájával írható le munkássága: van Guida (főtéma), Riposta (felelet), és Repercussio (kidolgozás). Keskeny ösvényt használ, az esztétizálás és a képi brutalitás határán jár folyamatosan. Durva természeti anyagai és csillogó szépségű faktúrái kimért, különös egyensúlyt képesek teremteni. Ez Záborszky művészetének lényege.”

    A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia oldalán elolvashatjuk Záborszky Gábor ars poeticáját is.

    Ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat a téma érzékenysége miatt.

    Fejléckép: Záborszky Gábor (Fotó/Forrás: Borsos Mihály / Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia)

    hírlevél

    A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

    Legolvasottabb

    Klasszikus

    Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

    Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
    Színház

    A fura, az általában jó

    Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
    Színház

    Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

    „Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
    Vizuál

    A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

    Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
    Színház

     Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

    Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.

    Nyomtatott magazinjaink

    Ezt olvasta már?

    Vizuál magazin

    KÉP-regény: A szelfi és az AI

    A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
    Vizuál ajánló

    A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

    Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
    Vizuál kritika

    Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

    Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
    Vizuál interjú

    A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

    A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
    Vizuál hír

    Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

    Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.