Záborszky Gábor tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán végezte. Mesterei Kádár György, Kokas Ignác és Kocsis Imre voltak. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított 1980-89 között. 1989-től 1995-ig az Iparművészeti Főiskola adjunktusaként dolgozott. 1976 óta volt kiállító művész.
2006-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat,
2007-ben pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja lett.
Az akadémia nekrológjában azt írta, Záborszky Gábor munkásságát a 70-es évek közepe óta a hagyományos műformák konvencióinak megkérdőjelezése, az újító szándék érvényesítése jellemezte. Korai grafikáinak hangsúlyos eleme volt a fotó, festményeibe föld-anyagok, homokfelületek épültek. A 80-as években egyre intenzívebbé vált a sík felülettől való elszakadás, a térbe való kilépés kényszere. Első, nagyméretű „állatfigurái” az 1985-ös Új szenzibilitás III. című kiállításon szerepeltek. A természetes és mesterséges anyagokból kevert, megformált domborművei, a teret szobrászi igénnyel birtokba vevő alakzatai a geometrikus formavilág és az organikus, sejtelmes, természetre utaló képzetek szintéziseként születtek meg.
A 90-es években az arany és ezüst felületek műbe komponálása mellett érett mind hangsúlyosabbá a papír, és a papírmassza alapanyagként történő felhasználása.
Művein magától értetődő természetességgel olvadnak egységbe a transzcendens, misztikus elemek, valamint a köznapiságra utaló, vagy valóságos tárgyi idézetek, az elvont fogalmi és a konkrét forma-vonatkozások.
2001-ben huszonötéves munkásságát összefoglaló könyv jelent meg.
A Ludwig Múzeum 2016-ban átfogó retrospektív tárlaton mutatta be Záborszky Gábor munkásságát a kezdetektől a legfrissebb művekig Fitz Péter válogatásában, aki a következőképpen foglalta össze nézeteit Záborszky művészetéről:
„Záborszky Gábor pályafutása rendkívül egyenletes és kiegyensúlyozott. Következetes könnyedséggel épül egymásra kép, objekt, installáció, grafika, szobor, anyag és forma. Ez a következetesség a legkevésbé jelent egyhangúságot, a témák és formák folyamatosan, logikusan és invenciózusan változnak, egymásra épülnek, az előrelépést visszafordulások követik.
Egy-egy motívum felmerülését egy későbbi művön a kibontás követi, majd újra és újra előkerül, felgazdagodik, avagy letisztulva tovább él.
Nincsenek nagy kilendülések, kevéssé érintik festői felfogását a negyven év külső történései – a világban és művészetben –, mert a művészetről való felfogása, ideája rendíthetetlen és következetes. Önmagából építkezik, meditatív művészetére, világfelfogására és értelmezésére a külvilág alig van befolyással. Festői építkezése valójában zenei, a fúga struktúrájával írható le munkássága: van Guida (főtéma), Riposta (felelet), és Repercussio (kidolgozás). Keskeny ösvényt használ, az esztétizálás és a képi brutalitás határán jár folyamatosan. Durva természeti anyagai és csillogó szépségű faktúrái kimért, különös egyensúlyt képesek teremteni. Ez Záborszky művészetének lényege.”
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia oldalán elolvashatjuk Záborszky Gábor ars poeticáját is.
Ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat a téma érzékenysége miatt.
Fejléckép: Záborszky Gábor (Fotó/Forrás: Borsos Mihály / Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia)
hírlevél
