Vizuál

ÉlményKép

2014.05.07. 14:40
Ajánlom
Lezárult a Művészetek Palotája fotó- és videopályázata. A beérkezett alkotásokból május 8-tól tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők az intézmény Zászlóterében.

Az immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázatra több mint háromszáz pályamunka érkezett, amelyek közül a Korniss Péter, Kossuth- és Pulitzer-díjas fotográfus vezette zsűri harminchat képet - köztük egyedi fotókat és sorozatokat egyaránt - választott ki a Müpa Zászlóterében megrendezett kiállításra, amelyet június 30-ig látogathat a közönség.

A Művészetek Palotája 2014-2015-ös évadának tematikájához kapcsolódóan a pályázat a fiatalok kreativitását kívánta megmozgatni, akik koncertekkel, művészekkel, közönséggel kapcsolatos pillanatokat: az élmény közvetlen és közvetett hatásait mutathatták be egyedi fotók, fotósorozat vagy legfeljebb 5 perces videoklip formájában.

A kiállítás alkotásain keresztül összetett képet kapunk a 21. században felnövekvő generáció, valamint a fiatal felnőttek kulturális környezetéről, az őket érő hatások, élmények sokszínűségéről, azok különböző árnyalatú és jelentőségű lenyomatáról. A díjazott pályamunkák beküldői kiemelkedő érzékenységgel ragadták meg azt a néhány pillanatot, amelyek valóban örökre megmaradnak az emberben.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Vizuál interjú

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Vizuál hír

Peruban is szerették Vörös Eszter Márquez-filmjét

Tovább folytatódik A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című film sikersorozata. Vörös Eszter sajátos zenei és személyes nézőpontból készült dokumentumfilmje legutóbb Peruban nyert fődíjat. 
Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Mindenki vegyen egy nagy levegőt!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a pekingi szürke szmogról készített fotójáról mesélt.
Vizuál magazin

Kávéba öntött művészet

A tavalyi Mizo Art Coffee népszerűségén felbuzdulva a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ismét festők alkotásaival teszi élvezetesebbé a kávézást, a Mizo Coffee Selection új, limitált kollekciójában 30 festmény kapott helyet.