Vizuál

Elszállították az Iparművészetiből az Esterházy-kincseket

2016.12.05. 10:27
Ajánlom
A hvg.hu értesülései szerint a napokban nemcsak elvitték, de a leltárból is törölték az Iparművészeti Múzeum legértékesebb műtárgyegyüttesét.

A hvg.hu cikke szerint az Iparművészetiből a fertődi kastélyt működtető Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpontba szállították a mintegy 260 ötvöstárgyból álló páratlan műkincs-együttest, aminek a mai napig nem rendezett a tulajdonjoga. Egy 1949-es törvény értelmében ugyanis állami tulajdonba kerültek, ugyanakkor a kincseket a bíróság kobozta el egy koncepciós perben Esterházy Páltól, így ez az ítélet utólag jogszerűtlennek bizonyult. Az Esterházy leszármazottak azt az 1920-as letéti szerződést tekintik érvényesnek, mely szerint a kincsek a saját tulajdonuk részét képezik, csak letétbe kerültek az Iparművészeti Múzeumba, onnan a budai Várba, majd ismét az Iparművészeti Múzeumba.

Most azonban – ahogy arról már az intézmény 2014-es alapításakor szó volt – az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpontba szállították ezeket a kincseket. 2014-ben ezt a tervet nagy felháborodás fogadta, akkor a Miniszterelnökség hozott egy olyan rendeletet, amely a műtárgyak mozgatását a kormány hatáskörébe rendeli.

További aggodalomra ad okot, hogy az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont év végén megszűnik. A hvg.hu kérdésére a Miniszterelnökség azt közölte, hogy a központ feladatait a Nistema Kft. látja el év elejétől. „A Nistema Kft. felett a Miniszterelnökség gyakorolja majd a tulajdonosi jogokat, ezzel továbbra is felügyelve a hatékony munkavégzést” – állítja a tárca. A Nistema Kft. cég mögött a lap értesülései szerint Kovács Gábor, a KOGART alapítója áll.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Nicolas Winding Refn visszatért, és hozza hátborzongató neonfényeit is

A dán filmművészet egyik legizgalmasabb alkotója új filmjében a neonfényes alvilág mélyére vezeti a nézőt. Az ősztől mozikba kerülő Neonpokolhoz megérkezett a magyar feliratos előzetes.
Vizuál kritika

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.
Vizuál kritika

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.