Vizuál

Elszállították Munkácsy festményét

2014.07.14. 16:50
Ajánlom
Nem látható már Debrecenben Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye. A Munkácsy-trilógia másik két darabja, a Golgota és az Ecce Homo továbbra is együtt látható a múzeum Munkácsy Termében.

A hétvégén több mint 3200-an keresték fel a még együtt látható Munkácsy-trilógiát, miután a múzeum július 10-én bejelentette: a képek nem maradhatnak együtt, a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, a Hamilton galériába.

A monumentális festményt hétfőn előbb leemelték a falról, majd speciális fóliára fektették, eltávolították róla a díszkeretet, a vásznat pedig egy hengerre tekerték. A becsomagolást követően ládába helyezték a képet és a Déri Múzeum kupolatermének ablakán keresztül daruval emelték ki és helyezték el a képet szállító kamionba. A hat mázsás rakományt repülővel előbb Frankfurtba, onnan a hétvégén Torontóba szállítják.

A csomagolási munkálatokat ezúttal is a helyszínen irányító Szentkirályi Miklós vezető restaurátor az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra, hogy először 1995-ben érkezett Magyarországra a festmény. Akkor átfogó restaurálást végeztek rajta, ami a mai napig megőrizte a kép jó állapotát. Ugyanakkor a festménynek ez már a harmadik kanadai útja, közben volt Pécsett, Budapesten és Bécsben, de már Munkácsy idejében is sokat utazott Európa nagyvárosai, valamint Európa és Amerika között.

"A sok utazás, a sok fel- és letekerés miatt a kép fizikai állapota elhasználódott, anyaga elfáradt, ezért nagyon ajánlott végre leállítani a szállítgatását, s egyben tartani a trilógiát, mégpedig Debrecenben" - mondta Szentkirályi Miklós.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere július 11-én azt mondta, hogy nem tettek le Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének megvásárlásáról, de annak meg kell teremteni a jogszabályi hátteret. Bejelentette: most ugyan visszaszállítják a képet a kanadai Hamilton Művészeti Galériába, de nyáron szeretnék véglegesen megvásárolni, amelynek az anyagi fedezete rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Bank értéktár programja keretében.

Kósa Lajos arra kéri a kormányt, hogy a trilógia másik darabját, a Golgotát is vásárolja meg Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől, aki úgy tudja, érdemben senki nem tárgyalt a kanadai Hamilton Művészeti Galériával a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlásáról. A harmadik alkotás, az Ecce Homo már magyar állami tulajdonban van.

Tiltakozik a Krisztus-trilógia megbontása ellen a Munkácsy Alapítvány, amely közleményében 2014. július 14-ét a kultúra fekete hétfőjének kiáltotta ki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Online elérhető művészeti filmek a napfényes Itáliáról

Online elérhető A művészet templomai című népszerű ismeretterjesztő sorozat, első körben hat film, köztük a firenzei Uffizi képtárat, Róma bazilikáit, a milánói Scala történetét, Leonardo és Raffaello életpályáját bemutató alkotások nézhetők.
Színház

Kováts Adél: „Nem csak a járványt kell túlélnünk”

Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház igazgatója a napirendben hisz, megpróbál nem egész nap dolgozni, ugyanakkor élvezi is a home office előnyeit. Tudja, hogy a járványt követően szemléletet kell váltanunk, de most a legfontosabbnak a szolidaritást tartja.
Vizuál

Ki a legdrágább kortárs magyar festő? Itt vannak a rangsorok!

A Top10 élő magyar művész rangsora a 2019 aukciós eredmények alapján: Lakner László, Nádler Istán, Reigl Judit.
Plusz

Fesztiválozhatunk idén nyáron? – Hazai körkép a koronavírus árnyékában

Nem lesznek tavaszi fesztiválok Budapesten és vidéken. Lemondták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. De mi van a nyári programokkal? Ennek jártunk most utána!
Könyv

Milyen olvasmányokat ajánl Szabó T. Anna a karanténos napokra?

Folytatódik Nyáry Krisztián online beszélgetés-sorozata. Az irodalomtörténész április 3-án 16 órától Szabó T. Annát kérdezi arról, hogy mivel tölti a karanténos napokat és milyen olvasmányokat ajánl.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Slow Art Day a Ludwig Múzeum Facebook-oldalán

A Ludwig Múzeumban áprilisban nyílt volna a Lassú élet – Radikális hétköznapok című kiállítás, amely a koronavírus-járvány miatt csak később lesz látható. A veszélyhelyzet miatt a szombati nemzetközi Slow Art Day múzeumba meghirdetett programjai is elmaradnak, a Ludwig azonban két online programot kínál, amelyek a lassú élethez és a kiállításhoz kapcsolódnak.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Szelfinvázió

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról elmélkedik, miért kéne letennünk a telefonunkat, és a fényképezés helyett a pillanatnak átadni magunkat.
Vizuál ajánló

Remény és jövőbetekintés a Ludwig Múzeum műveivel

A Ludwig Múzeum The Dead Web – The End című kiállításán bemutatott alkotások között több olyan munka is szerepel, amelyek a Ludwig gyűjteményének művei, és amelyeket a jövőben biztosan láthatunk, ha a múzeum újranyitja kapuit. Melyek ezek az alkotások?
Vizuál Nemzeti Filmintézet

Azonnali segély a szabadúszó filmeseknek

A Nemzeti Filmintézet 50 milliós Filmipari Segélyalapot nyit a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére.
Vizuál fotó

Fény az éjszakában – Az első ismert éjszakai felvétel Budapestről

Mi vonzott 300 ezer embert a Duna-partra egy májusi estén 1903-ban? A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa az első ismert éjszakai Budapest-felvételről ír.