Vizuál

Eltűntként keresik Julian Sands brit színészt

2023.01.19. 16:50
Ajánlom
Julian Sands Dél-Kaliforniában, a Los Angelestől északra fekvő hegyvidéken tűnt el túrázás közben, január 13-án. A keresést nehezítik a zord időjárási körülmények.

Január 13-án, helyi idő szerint este fél nyolckor jelentették Julian Sands eltűnését, aki túrázni indult a Dél-Kaliforniában fekvő San Gabriel-hegységben. A 65 éves színész – akit a közönség olyan filmekből ismerhet, mint a Gyilkos mezők, a Szoba kilátással, Gótika, avagy a szellem éjszakája, az Arachnophobia, a Las Vegas, végállomás vagy az Oceans's Thirteen, illetve számos sorozatban is szerepelt –

gyakorlott túrázó volt, korábban úgy nyilatkozott, a hegyek között érzi magát a legboldogabbnak.

Az utóbbi időben igen viharos az időjárás a térségben, az elmúlt négy hétben több túrázó is bajba került, egyikük pedig életét vesztette, mikor lecsúszott egy hegyoldalon. Julian Sands mellett jelenleg még egy hegymászót keresnek. A hatóságok figyelmeztették is a kirándulókat, maradjanak távol a területtől.

Az időjárás nehezíti a keresést is, de amennyire lehetséges, helikopterekkel és drónokkal folytatják a kutatást az eltűntek után.

(Forrás: BBC)

Fejléckép: Julian Sands (fotó/forrás: Jon Kopaloff / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Klasszikus

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Vizuál

Rekordértékű Zsolnay-vázát árvereznek el a Virág Judit Galéria aukcióján

A galéria december 16-i aukcióján 15 millió forintos kikiáltási árról indul egy Zsolnay óriásváza. Az árverésen Boromisza, Czigány, Czóbel, Mednyánszky és Vaszary remekművei is kalapács alá kerül.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Vizuál ajánló

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese. 
Vizuál hír

Rekordértékű Zsolnay-vázát árvereznek el a Virág Judit Galéria aukcióján

A galéria december 16-i aukcióján 15 millió forintos kikiáltási árról indul egy Zsolnay óriásváza. Az árverésen Boromisza, Czigány, Czóbel, Mednyánszky és Vaszary remekművei is kalapács alá kerül.
Vizuál ajánló

Filmek a valóságról, a művészet erejével – januárban jön a 10. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A jubileumi szemlén a közönség több mint kétszáz vetítésen vehet részt Budapesten, illetve tíz másik nagyvárosban. A legizgalmasabb hazai és nemzetközi dokumentumfilmek mellett az alkotókkal és szakértőkkel is találkozhatunk a fesztivál során.