Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

2019.05.23. 14:25
Ajánlom
A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.

Felállítottam a standomat a velencei Biennálén. Annak ellenére, hogy a legnagyobb és legrangosabb esemény a világon, valamilyen oknál fogva még soha nem hívtak meg

– panaszolta posztjában a művész, akinek kiléte még mindig titok. Előfordulhat, hogy ez a tény megnehezíti a meghívását bármilyen eseményre. (Nem mintha mentegetni akarnánk a velencei kurátorokat.)

View this post on Instagram

A post shared by Banksy (@banksy) on

A posztban egy videót is kitett az akcióról. Ezen egy furcsa, horgászsapkás alak tol ki egy festményes standot a tér egyik szélére, majd egy fehér jachtot ábrázoló, mozaikszerűen illeszkedő festményegyüttest pakol ki a fakeretre. Az alkotás a Velence olajban címet viseli, utalva arra, hogy a rendezvény legnagyobb vásárlói azok a mágnások, akik csupán befektetésként vásárolnak műkincseket.

Az érdeklődők azonban nem kaptak lehetőséget a vásárlásra, mivel a helyi rendőrség lecsapott az engedély nélküli árusra. 

A Szent Márk térről a tengerparton sétálva elérhető az Arsenale és a Giardini is, a velencei Biennále helyszínei. A közelükben pedig általában több emelet magas luxusjachtok horgonyoznak, amelyek mellett a parton álló palazzók is eltörpülnek. Ugyanezen a széles, kövezett parti úton számtalan árus rakja ki a portékáját: a merész színekkel megfestett gondolás naplementéktől az antik fújtatóig mindent kínálnak. Ebben a környezetben nem volt nehéz elvegyülnie a rejtőzködési képességeiről amúgy is híres művésznek. 

banksyvelence1-121810.jpg

Banksy: Velence olajban (Fotó/Forrás: Youtube)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Generációk csellista példaképe: 75 éves lenne Jacqueline du Pré

Tragikusan fiatalon hunyt el, de egyetlen évtized alatt beírta nevét a legfontosabb modern előadóművészek közé. Jacqueline du Pré inspiráció sokak számára ma is, egykori hangszerén pedig magyar művész játszik.
Könyv

75 éve verték halálra az Utas és holdvilág szerzőjét

Hetvenöt éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen az író szavai olvashatók: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Könyv

Szabó Magda Abigéljét ajánlja a New York Times

A múlt héten jelent meg az itthon közkedvelt regény angol fordítása, melyet a kiadó Jane Austen és J.K.Rowling műveihez hasonlít.
Plusz

Könnyeinkkel küzdünk a Kobe Bryantről szóló animációs kisfilmet nézve

A Grammy gálát is beárnyékolta a Kobe Bryant haláláról érkező megrázó hír. Alicia Keys részvétnyilvánítása után több művész is az elhunyt emléke előtt tisztelgett műsorával. Mutatjuk Kobe Bryant Oscar-díjas animációs filmjét, amelyet a saját életéről készített.
Jazz/World

Ilyen volt Chick Corea fellépése a Grammy-díjátadón (és itt a nyertesek listája)

Grammy-díjat nyert Caroline Shaw és Jennifer Higdon szerzői albuma, de Chick Corea és Esperanza Spalding is. A gála legnagyobb nyertese viszont a 18 éves Billie Eilish.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál berlinale

Szőke Abigél a Variety figyelmét is kivívta

Az Akik maradtak főszereplője is felkerült a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára. A művészek tiszteletére a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fogadást rendeznek.
Vizuál ajánló

Mit jelent a siker? – Válogatás a BIDF zenei filmjeiből

Nehéz kérdés, bonyolult válaszokkal. Annyi biztos, hogy „a siker is történet” – ahogy a BIDF idei szlogenje jelzi – amit el lehet, és el kell mesélni. Szubjektív ajánlónk a január 27. és február 2. között zajló Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilmfesztivál kreatív zenés filmjeiből.
Vizuál galéria

A híres egyfejű, hableány és bajvívók

Kihirdették a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottait; a legjobb munkákból április 16-án nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Vizuál Film

Claude Lanzmann monumentális Shoah filmje is látható a holokauszt nemzetközi emléknapján

75 éve, 1945. január 27-én szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az Izraeli Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház vetítéssorozataiból ajánlunk.
Vizuál BIDF

„Nincs izgalmasabb, mint ott lenni és látni"

Müller Péter Sziámi, a BIDF zsűritagjaként a valóságéhség és a filmezés összefüggéseiről, a dokumentumfilm fontosságáról beszél, a K polgártárs, a Bukjon minden! és Az underground kórház című filmek kapcsán.