Vizuál

Emberi jogi díjat nyert Szabó Réka filmje Szarajevóban

2019.08.23. 10:40
Ajánlom
A balkáni térség elsőszámú nemzetközi filmfesztiválján, a Szarajevói Filmfesztiválon összesen öt készülő magyar filmet, filmtervet díjaztak.

A létezés eufóriáját emberi jogi díjjal ismerték el csütörtökön. Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben bemutatott, Sóvirág című táncszínházi előadásának próbafolyamatát követi végig. „Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel.

Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről”

– mondta Szabó Réka, az színházi előadás és a film rendezője. A dokumentumfilm a közelmúltban nagydíjat nyert a Kritikusok Hetén Locarnóban,

a magyar mozikban pedig szeptember 12-étől lesz látható.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, amelyet az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilmek után rendezett.

a_letezes_euforiaja_campfilm1-100918.jpg

A létezés eufóriája (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap)

A dokumentumfilmek kategóriájában a legjobb alkotásnak járó Szarajevó Szíve elismerést az azerbajdzsáni-osztrák koprodukcióban készült When The Persimmons Grew (Amikor a datolyaszilvák nőttek) című film nyerte el.

A játékfilmek között a legjobbnak a boszniai-holland koprodukcióban készült Take Me Somewhere Nice (Vigyél valami szép helyre) című alkotás bizonyult. Ena Sendijarevic filmje egy fiatal lány utazását mutatja be, aki Hollandiából Boszniába megy, hogy meglátogassa beteg édesapját, akivel korábban soha nem találkozott.

A legjobb színésznek járó díjat a grúz Levan Galbakhianinak, a legjobb színésznőnek járó elismerést pedig a bolgár Irina Jambonasznak ítélte oda a Ruben Östlund svéd rendező vezette zsűri. A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző díjaiért 53 alkotás - 9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm - indult. A rendezvény szakmai programjain öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

A Magyar Nemzeti Filmalap inkubátorprogramjában készülő, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmért az alkotók, Grosan Cristina rendező és Stalter Judit producer (Laokoon Filmgroup) a szarajevói fesztivál szakmai programja, a CineLink Work in Progress 50 ezer euró értékű utómunkadíját nyerték el, amely a Post Republic stúdió felajánlása. Szintén a filmalap inkubátorprogramjában készül az első magyar egészestés animációs dokumentumfilm, Csáki László Kék Pelikán című alkotása, melynek pitchét Felszeghy Ádám producer tartotta. A kilencvenes évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát bemutató filmterv a Best Pack&Pitch díjat kapta meg Szarajevóban. Mikulán Dávid és a Nagyi projektet jegyző Révész Bálint Kix címmel készülő dokumentumfilmtervét a Docu Talent program zsűrije díjazta.

Két magyar nyertese is lett a Docu Rough Cut Butique elnevezésű programnak, amely már leforgatott, de még utómunkafázisban lévő dokumentumfilmeket mutat be a szakmabelieknek. Kőrösi Máté Dívák című alkotása a 2000 eurós pénzdíjjal járó Cat&Docs elismerést kapta meg, míg Dér Asia és Haragonics Sára Egy nő története munkacímű alkotása a DOK Leipzig, a rangos lipcsei dokumentumfilm-fesztivál díját nyerte el.

A tiszteletbeli Szarajevó Szíve díjat a 25. Szarajevói Filmfesztiválon Alejandro González Inárritu mexikói rendező, Pawel Pawlikowski lengyel rendező, Isabelle Huppert francia színésznő és Tim Roth angol színész vehette át.

Míg az első Szarajevói Filmfesztiválon, amelyet a boszniai háború idején, 1995-ben rendeztek meg, mindössze 37 filmet mutattak be, addig idén 56 ország alkotóinak 270 filmjét vetítették le.

(fejléckép forrása: Magyar Nemzeti Filmalap)

Locarnói nagydíj A létezés eufóriájáért

Kapcsolódó

Locarnói nagydíj A létezés eufóriájáért

Szabó Réka dokumentumfilmje nyerte locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film rendezője személyesen vette át a rangos elismerést szombaton Locarnóban.

Szabó Réka: „Nem akarunk úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj”

Szabó Réka: „Nem akarunk úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj”

A Tünet Együttes 15, a társulatvezető Szabó Réka 50 éves lesz idén. A kettős évfordulót a tőlük megszokott személyességgel és öniróniával közelítik meg. Ismét látható lesz Szabó Réka legutóbbi szólója, és új produkcióval is jelentkezik a társulat a Trafóban, melynek címe: A tünetegyüttes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.
Vizuál ajánló

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.
Vizuál hír

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.