Az Emberi Méltóságért kitüntetést az Emberi Méltóság Tanács ítéli oda olyan személyeknek, akik hivatásuk gyakorlása mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejtettek. Az elismerésben korábban mások mellett a Nobel-díjas Karikó Katalin, Buzánszky Jenő, Törőcsik Mari, Jókai Anna, Kányádi Sándor és Schweitzer József is részesült.
Április 4-én a díjat Mihalek Zsuzsa látványtervező vehette át Budapesten. Az átadón idősebb Lomnici Zoltán jogász, alkotmánybíró, a szervezet alapító elnöke méltatta, kiemelve: az Emberi Méltóság Tanácsa történetében egy új fejezet kezdődött, hiszen egy Oscar-díjas és BAFTA-díjas művészt köszönthetnek a kitüntetettek között.
A díjazott életútját bemutatva Lomnici Zoltán felidézte, hogy
Mihalek Zsuzsát már 17 évesen a filmes szakma vonzotta, már akkor eldöntötte, hogy díszletberendező lesz.
1986-ban egy Expressz újságbeli hirdetés nyitotta meg az utat számára a díszlettervezői pálya felé, majd ezt követően jelentős sikereket ért el rövid időn belül. Az ő munkáját dicséri például a Csinibaba, az Argo vagy a Made in Hungária című film is.
A művész a díjat Szunai Miklós elnöktől vehette át az indoklás szerint kimagasló színvonalú munkásságáért, sikerekben gazdag pályafutásáért és legújabb, legrangosabb nemzetközi elismeréséért részesült az elismerésben.
Mihalek Zsuzsa a díj átvételekor elmondta, hogy nagyon boldog és büszke, hogy egyáltalán gondoltak rá egy ilyen díj kapcsán.
Így megint egy kis fény vetülhet a filmszakma háttérben dolgozó szakembereire, és ők is jobban előtérbe kerülhetnek
– tette hozzá.
Fejléckép: Mihalek Zsuzsa (Fotó/Forrás: MTI/Purger Tamás)