Vizuál

Enyedi Ildikó is tagja lesz a Berlinálé zsűrijének

2021.02.01. 16:05
Ajánlom
Közzétette zsűritagjainak névsorát a Berlini Filmfesztivál. A 71. alkalommal megrendezett szemlén Arany Medve-díjas alkotók döntenek a friss alkotásokról.

Az iráni Mohammad Rasoulof, az izraeli Nadav Lapid, a román Adina Pintilie, az olasz Gianfranco Rosi és a bosnyák Jasmila Žbanić mellett magyar filmrendező is zsűritag lesz a Berlinálén Enyedi Ildikó személéyben. A zsűrinek elnöke nem lesz, és egy berlini moziban tekintik majd meg a versenyző alkotásokat.

Enyedi Ildikó 2017-ben nyert Arany Medvét a Testről és lélekről című filmjével. 2018-ban Az én XX. századom teljeskörűen felújított változatát mutatták be újra ugyanitt.

„Öröm és megtiszteltetés, hogy hat olyan filmkészítő fogadta el a meghívásunkat, akik iránt nagy lelkesedéssel rajongok” – mondta a fesztivál művészeti vezetője, Carlo Chatria. – „Más-más módon, de mindannyian a kompromisszumok nélküli filmkészítést és az erős történeteket képviselik, és mindannyian a Berlinalé történelmének részei.”

A fesztivált idén két részletben rendezik meg. Virtuálisan, március 1–5. között zajlik a szakmának szóló első rész, az úgynevezett "Industry Event", amelynek végén a díjakat is kihirdetik. Nyáron, június 19–20. között pedig Summer Special elnevezésű programsorozatban a nagyközönség is részt vehet majd. Ekkor osztják ki ünnepélyes keretek között a díjakat is. Legalábbis ez a terv.

A magyar filmrendező új filmje idén kerül mozikba. A feleségem története Füst Milán azonos című regényéből készült. Enyedi mint tanár szeptember 1-én hagyta ott a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, tiltakozásképpen a modellváltás miatt. (Variety)

Percek kérdése, és elkészül Enyedi Ildikó új filmje

Kapcsolódó

Percek kérdése, és elkészül Enyedi Ildikó új filmje

Lassan végéhez közelednek A feleségem története utómunkái. A járvány igencsak megnehezítette a folyamatot, de az alkotók büszkén újságolják, hogy elkészül a Füst Milán-regény adaptációja.

Fejléckép: Kaszás Tamás (Fidelio) fotója

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Könyv

Megmenekülhet Esterházy Péter egykori otthona

Alkotóházként születhet újjá a 2016-ban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író egykori, rómaifürdői családi háza.
Színház

Mindig van egy hajnal a konyhában – beszélgetés Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal

Valódi érzelmi hullámvasutat kínál a nézőknek a Rózsavölgyi Szalon április közepén bemutatott, Bármit mondhatsz című előadása, amelyben egy negyvenes házaspár próbálja tisztázni sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeiket egy reggelbe nyúló beszélgetés során. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal beszélgettünk.
Klasszikus

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.
Plusz

„Lenyűgöző, hogy Bartók milyen sokakat inspirált” – interjú Káel Csabával

A Müpa vezérigazgatójával a határátlépő produkciókról, saját rendezéseiről és arról is beszélgettünk, hogyan találhat a nagyközönség is utat Bartók muzsikájához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Trópusi depresszió – Kudász Gábor Arion fotókiállítása Szentendrén

Befejezetlen épületek, soha meg nem nyitott vasútvonalak, növényzet által benőtt romok, különös pózokban megfagyott emberek és csoportok. Kudász Gábor Arion vietnámi utazásának fotóanyagából nyílt kiállítás a szentendrei Vajda Múzeum PhotoLab kiállítóterében.
Vizuál magazin

Miért kellett saját példaképe elől az asztal alá rejtőznie Lars von Triernek?

Soha ne találkozz a hőseiddel, tartja a régi mondás. Úgy látszik, van, aki komolyan is gondolja ezt: a dán filmművészet egyik legnagyobb alakja ugyanis szó szerint elbújt, hogy elkerülje a találkozást – az amerikai filmművészet szintén egyik legnagyobb alakjával.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó megkezdte új filmje, a Csendes barát forgatását

A németországi helyszínek felvétele után május 28-án Magyarországon folytatódik Enyedi Ildikó legújabb filmjének forgatása. A most készülő, szerzői alkotás érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve.
Vizuál hír

Csütörtöktől vasárnap estig több ifjúsági film ingyen nézhető a FILMIO-n gyereknap alkalmából

A magyar filmek streaming platformja május utolsó hétvégéjén ingyenesen elérhetővé tesz olyan közönségkedvenc, kiváló minőségben felújított magyar filmklasszikusokat, mint a Keménykalap és krumpliorr vagy a Szeleburdi vakáció.
Vizuál ajánló

A Kádár-kocka hatástörténetével foglalkozik a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása

A május 18. és augusztus 18. között látogatható, időszaki tárlat változatos művészeti médiumok és immerzív installációk segítségével mutatja be a jellegzetes kockaház történetét.