A Cinematik filmfesztivál 16. évadának hagyományosan a szlovák fürdőváros, Pöstyén ad otthont. A szeptember 14-19. között zajló esemény a pozsonyi filmszemle szüneteltetése óta a legnagyobb ilyen jellegű rendezvénynek számít Szlovákiában.
A seregszemle egyik versenyen kívüli, Nagyító alatt nevű szekciójában az idén a magyar filmre összpontosítanak a szervezők, és az életműdíjjal értékelt Enyedi Ildikó több alkotását is bemutatják. Látható lesz az Arany Medve-díjas Testről és lélekről, valamint az idén Cannes-ban bemutatott A feleségem története című film is, amelynek ez lesz a szlovákiai premierje. (A magyarországi bemutatóról itt írtunk.)

Kapcsolódó
A miskolci CineFesten lesz Enyedi Ildikó új filmjének hazai premierje
Szeptember 18-án A feleségem történetével zárul a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy ország koprodukciójában készült alkotást szeptember 23-ától vetítik a hazai mozik.
A több kísérőrendezvénnyel közösen meghirdetett Cinematik fesztiválon 98 filmet mutatnak be, ezek közül 91 egész estés alkotás. A fesztivál nyitófilmjének a szervezők az idén a kassai születésű rendező, Kerekes Péter legújabb filmjét, a Cenzort választották. A játékfilmek versenyében mások mellett Andrej Koncsalovszkij filmjét, a Tisztelt elvtársakat és Jasmila Zbanicova alkotását, a Quo vadis, Aida?-t is vetítik.
A járványhelyzetre való tekintettel még kérdéses, hogy kik látogathatnak el a fesztiválra.
Ezzel összefüggésben Tomás Klenovsky, a fesztivál igazgatója a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek elmondta: amennyiben a jövő hétig nem változik a város járványügyi besorolása, akkor a koronavírus-fertőzésen átesettek, a negatív tesztel rendelkezők, illetve a beoltottak látogathatják a fesztivált, ellenben, ha a város besorolása a jelenleginél rosszabb lesz, akkor csak a koronavírus ellen beoltottakat fogadják majd.
Fejléckép: Enyedi Ildikó (forrás: Mozinet Ltd)