Vizuál

Eötvös Péter életéről készült portréfilmet mutatnak be a MOZ.GO fesztiválon

2024.05.10. 11:15
Ajánlom
Új helyszíneken, új névvel, számos premierrel várja a közönséget a Magyar Mozgókép Fesztivál, amely során csaknem száz magyar filmet láthat a közönség három városban, tizenkét helyszínen. A díjakról idén is rangos zsűri dönt, amelynek elnöke ezúttal Ternovszky Béla. 

Az Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Filmintézet (NFI) immár negyedszerre viszi Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba a magyar film legnagyobb hazai seregszemléjét, a Magyar Mozgókép Fesztivált, ahol az elmúlt év legkiválóbb alkotásai mellett premier filmeket és klasszikusokat egyaránt láthat a közönség. A szemle 2024-től új nevet kapott, az idei rendezvény már MOZ.GO névvel kerül megrendezésre – jelentették be a szervezők.

A fesztivál június 12-én a a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk premier előtti gálavetítésével nyílik az esemény. Az Agatha Christie stílusát idéző, humoros fordulatokban is bővelkedő krimi-vígjátékban a színészből nyomozóvá avanzsáló főszereplőt Kern András alakítja. Mellette olyan színészlegendákat láthatunk a vásznon, mint Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, a fiatalabb generációból pedig többek között Stefanovics Angéla, Keresztes Tamás és Elek Ferenc szerepel a filmben. A film operatőrével, Balázs István Balázzsal készült interjúnkat itt olvashatják el.

És akkor beszaladt a képbe egy kóbor kutya – interjú Balázs István Balázs operatőrrel

Kapcsolódó

És akkor beszaladt a képbe egy kóbor kutya – interjú Balázs István Balázs operatőrrel

A Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjas művésszel egyebek közt életútjáról, a vásznon megszülető varázslatról, az operatőrök megbecsültségéről, valamint eddigi legkülönlegesebb, Háromezer számozott darab című filmjéről is beszélgettünk.

A fesztiválon lesz a premierje többek között Pigniczky Réka Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című filmjének. 55 év, 1300 dal, 45 ország, megszámlálhatatlan fellépés. A legendás Kaláka együttes megzenésített versein immár a harmadik generáció nő fel határainkon innen és túl. A MOZ.GO-n lesz Hegedűs Péter Hallasz engem? című VR és animációs elemeket is tartalmazó, formabontó alkotásának premierje,

Surányi András Eötvös Péter című portréfilmje pedig a nemrégiben elhunyt, világhírű zeneszerző életét mutatja be.

A megújult MOZ.GO idén először készülőben lévő magyar alkotások kulisszatitkaiba is betekintést ad a közönségnek. Így a Variety szerint minden idők egyik legepikusabb európai televíziós produkciója, az itthon és világszerte az év végén a képernyőre kerülő tízrészes Hunyadi sorozat, valamint a terroristákra vadászó lövészek akciódús életét bemutató, hatrészes S.E.R.E.G. is bemutatkozik majd.

6c441f50-6d63-4d40-ba0f-87d2b1f91fc5-110800.jpg

Kárász Róbert, Dombrovszky Linda, Ternovszky Béla, Udvaros Dorottya és Lukácsy György (Fotó/Forrás: Pesthy Márton)

A Magyar Mozgókép Díjakról idén is öt fős szakmai zsűri dönt. A zsűri elnöke Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, érdemes művész. A zsűri további tagjai Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György, dramaturg, forgatókönyvíró.

A Magyar Mozgókép Fesztivál, a hazai film ünnepe a csodálatos Veszprém-Balaton régióban, különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek. A legújabb magyar alkotásokkal, izgalmas sztárokkal, felejthetetlen moziélménnyekkel, közönségtalálkozókkal várja a filmbarátokat Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi a mozikban és szabadtéri vetítéseken a hűs, balatoni estében június közepén. A fesztivál során tizenkét helyszínen csaknem száz magyar filmet láthat a közönség jelképes 500 Ft-os áron.

Fejléckép: Eötvös Péter (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Müpa)

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Kapcsolódó

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Színészettel, írással, az orvostudománnyal és a filozófiával is kacérkodott, végül a rajzfilmekben találta meg a hivatását. Márciusban Kossuth-díjjal ismerték el, aminek „baromira örül”. Ternovszky Bélával életpályájáról beszélgettünk, természetesen szóba került a magyar animációs film aranykora és a Macskafogó is. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.