Vizuál

Eperjes Károly főszereplésével készülő dokumentumfilm-sorozat kutatja az élő Istent

2024.03.12. 09:10
Ajánlom
A Nemzeti Filmintézet összesen hét televíziós produkció gyártására szavazott meg támogatást: egyebek közt portréfilm készül a Nobel-díjas Krausz Ferenc, valamint az 1956-os szabadságharcos Wittner Mária életéről is, míg a nagysikerű dokumentumfilm után sorozat formájában is bemutatják a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott sikereit.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) közleményében emlékeztet, egyik legfontosabb vállalásuk a televíziós bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő alkotások pályázati úton történő támogatása. Mint írják, az elmúlt három évben a mozifilmek mellett több mint háromszáz tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotás megvalósulását támogatták. A Televíziós Döntőbizottság a közelmúltban hét produkciónak szavazott meg gyártási támogatást. 

Film Krausz Ferencről

Dramatizált dokumentumfilm készül Prof. Dr. Krausz Ferencről, aki kutatótársaival elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust, amelyért elnyerték a fizikai Nobel-díjat 2023-ban. A Kiss Gábor István által rendezett egész estés alkotás bemutatja a tudós életét és munkásságát, rávilágítva kutatásainak mindennapi életünkre is hatást gyakorló jelentőségére. Gyártó: Szupermodern Stúdió Kft., NFI támogatás: 151,9 millió Ft.

A nemzet aranyai

A nemzet aranyai címmel sorozat készül a 2000 és 2008 között egyedülálló módon, egymás után három olimpiai aranyérmet szerző magyar férfi vízilabda-válogatottról, amely az azonos című, rekordnézettségű mozifilmhez hasonlóan a legendás csapat világhírű sikerekkel tarkított időszakát idézi fel. A személyes beszámolókat, sok újdonságot és ritkán látott korabeli felvételeket is tartalmazó sorozatot a közel százezres mozis nézettséget elérő dokumentumfilm alkotója, Zákonyi S. Tamás és Elek Ottó rendezi. Gyártó: Flashback Media Kft., NFI támogatás: 198,5 millió Ft.

Isten háza némán is beszél, út a mennyekbe

Különleges felfedezőútra hív Eperjes Károly színművész az Isten háza némán is beszél, út a mennyekbe című alkotásban, amely az ember és a Teremtő közötti párbeszéd helyreállításának kísérletén keresztül az élő Istennek jár utána. A hét epizódból álló dokumentumfilm sorozat rendezője Törcsi Levente Balázs. Gyártó: MM Motion Picture Kft., NFI támogatás: 35 millió Ft.

200 nap

Wittner Mária életét feldolgozó dokumentumfilm készül 200 nap címmel, Koltay Gábor rendezésében. A közelmúltban elhunyt, példaértékű közéleti tevékenységet folytató Corvin-közi forradalmárt előbb halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték 1956-ban, a róla szóló alkotás a siralomházban töltött napjait dolgozza fel, felidézve a forradalom eseményeit. Gyártó: Studiolamb Kft., NFI támogatás: 60 millió Ft.

Természetre hangolva

A természet és a zene különleges találkozása a tavaly nyáron a Balaton-felvidék festői szépségű helyszínein megrendezett akusztikus koncertsorozat, a Természetre hangolva, amelynek legszebb pillanatait dokumentumfilmben idézi fel Réti László rendező.  A különleges film célja a térség természeti kincseinek bemutatása a hazai könnyűzene sokoldalú előadóival. Gyártó: Igen Média Kft., NFI támogatás: 18,1 millió Ft.

Éli az életét – Szabina

Zsigmond Dezső megrendítő dokumentumfilmje, az Élik az életüket – Kárpátajai szilánkok című alkotás folytatása a most megvalósuló Éli az életét – Szabina című alkotás, amelyben a 2006-os filmben megismert kárpátaljai lány későbbi sorsát követhetjük nyomon napjainkig. Gyártó: Dunatáj Alapítvány, NFI támogatás: 11,9 millió Ft.

Egy magyar jezsuita Amazóniában

Éder Xavér Ferenc jezsuita szerzetes az egyik első magyar utazó volt, aki Peru területére lépett, amelyet követően húsz éven át a moxo-indiánok között szolgált hittérítőként a 18. században. Az Egy magyar jezsuita Amazóniában című dokumentumfilm az ő életét és útját dolgozza fel Selmecbányától Dél-Amerikáig, Cséke Zsolt rendezésében. Gyártó: "Kamera a hátizsákban" produkció Kft., NFI támogatás: 53,9 millió Ft.

A Televíziós Döntőbizottság nyertes pályázatairól itt olvashatunk bővebben.

Fejléckép: Eperjes Károly (Fotó/Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)

„Lise Meitner nagy tisztelője vagyok” – a Nobel-díjas Krausz Ferenc a Rózsavölgyi új bemutatóján járt

Kapcsolódó

„Lise Meitner nagy tisztelője vagyok” – a Nobel-díjas Krausz Ferenc a Rózsavölgyi új bemutatóján járt

Herendi Gábor rendezésében mutatta be két nagyformátumú ember és különleges tudós, az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát február 16-án a Rózsavölgyi Szalon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését. 
Vizuál hír

Rangos párizsi múzeumban mutatkoznak be Ferenczy Károly művei

Ferenczy Károly művészete először mutatkozik be külföldön nagyszabású, monografikus kiállítás keretében. Franciaország egyik legjelentősebb múzeumában, a párizsi Petit Palais-ban hétfőn nyílt átfogó retrospektív tárlat a magyar modernizmus kiemelkedő alakjával ismerteti meg a közönséget.
Vizuál ajánló

Múltból a jövő felé – megnyílt a Művészetek egy tető alatt című kiállítás

A Pesti Vigadó földszinti galériájában látható a Művészetek egy tető alatt című kiállítás, amely a Magyar Építészeti Múzeum jelenét és készülő jövőjét mutatja be.
Vizuál ajánló

A Szegedhez kötődő legjobb sajtófotókból nyílik kiállítás

Idén is megrendezik a Szeged Press sajtófotó kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által meghirdetett pályázatra több mint ötvenen neveztek. A kiállítást április 14-én, kedden 18 órakor nyitják meg.
Vizuál hír

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.