A Kogart Tihany kiállítótermei szeptember 23-án újra megnyitótól voltak hangosak. Ezúttal a magyar szobrászzseni, Ferenczy Béni izmos női aktjai és fiatal fiúalakjai kaptak helyet a galéria falai között. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Ferenczy Család Művészeti Alapítvány közös kiállítása elsősorban Ferenczy Béni érett korszakának két központi témájára koncentrál: az izmos női aktokra és a fiatal fiúalakokra. Ez a két archetípus közel egy időben jelent meg Ferenczy művészetében a szobrász magánéletével szoros összefüggésben. Az erős nők előképe ugyanis erdélyi származású felesége, Erzsi volt, akinek kényszerűségből a Szovjetunióban hagyott fia pedig a magányos fiatal fiú modellje lett. A tárlat egyszerre tárja fel az elszakadás és összetartozás állapotát, valamint e két motívum művészi körüljárásának útját grafikákban és plasztikai művekben.
A kiállítás rendezése szempontjából is igazodik a címhez: a termeken végigsétálva szobrok és szoborrajzok kerülnek egymással egyensúlyba és az izmos, erős, sőt már-már férfias női testek tökéletesen harmóniába kerülnek a fiatal fiúk vékonyka, erőtlen megjelenésével.
A műtárgyak között találunk még érméket is, amelyek szintén a két archetípust jelenítik meg, illetve Ferenczy néhány keramikus alkotását.
Októberben és novemberben egy-egy kurátori tárlatvezetés segít majd a Ferenczy-életmű és a művész kiállított alkotásainak megismerésében, illetve kreatív foglalkozások is színesítik a galéria programját. Elsőként október 21-én fél 12-től Gulyás Dorottya művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora kalauzolja el az érdeklődőket Ferenczy világába, illetve ugyanezen a napon, 11 órától szénrajzolás várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
A kiállítás kurátorai: Földes Mária művészettörténész (Ferenczy Család Művészeti Alapítvány), Gulyás Dorottya művészettörténész (Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria), Marosvölgyi Gábor művészettörténész (Kovács Gábor Művészeti Alapítvány)
Erő és harmónia Ferenczy Béni művészetében
A kiállítás megtekinthető: 2018. szeptember 23.–november 18.
Helyszín: KOGART GALÉRIA – Tihany (8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 10.)
Telefon: +36 87 538 042
E-mail: [email protected]
Web: www.kogarttihany.hu
Facebook: www.facebook.com/kogarttihany
Instagram: www.instagram.com/kogarttihany
A tihanyi lakosok számára a belépés minden programra ingyenes.
Őszi-téli nyitva tartás:
szeptember 1.–október 31. | hétfő–vasárnap 10:00–18:00
november 1.–március 31. | péntek–vasárnap 10:00–16:00