Vizuál

Érzékeny terek

2019.05.21. 13:35
Ajánlom
A szentendrei MANK Galéria inkluzív, képző- és iparművészeti alkotásokat bemutató kiállításán azok is megismerhetik a művészet világát, akiknek értelmi vagy testi akadályuk miatt kevésbé nyílik erre lehetőségük. A tárlat a megértési nehézséggel élőket, a látássérülteket és a mozgássérülteket is megszólítja, miközben a műveken keresztül a társadalom egészének küld üzenetet.

Testi és értelmi hátrányokkal élők elfogadása és megbecsülése áll a szentendrei MANK Galéria májusi képző- és iparművészeti kiállításának középpontjában. „Szeretnénk, ha olyanok is megismerkedhetnének a művekkel, a művészekkel, akiknek eddig nem volt lehetőségük vagy alkalmuk erre.

Az inkluzív, akadálymentesített kiállítás keretében azok számára biztosítjuk a művészet örömét, akik valamilyen testi vagy értelmi fogyatékosság okán nem tudták ezt megtenni korábban”

– mondta el Tardy-Molnár Anna, a kiállítást szervező MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a kiállításhoz szervezett művészetpedagógiai foglalkozásra ezúttal is várják a környék iskoláscsoportjainak jelentkezését ezen a címen.

A galéria a képre kattintva elérhető:

A kiállítás mindenki számára érdekességeket tartogat, a hagyományos tárlatokkal szemben azonban a megértési nehézséggel élők, a látássérültek és a mozgássérültek számára is befogadható alkotásokkal találkozhatunk a kiállítási térben. A tárlat a társadalom egészének küld üzenetet, hiszen egyszerre foglalkozik a sokszor háttérbe szoruló társadalmi rétegekkel, és tűzi ki célul a társadalom ép tagjainak érzékenyítését. „A kulturális intézmények és a művészet alkalmat ad arra, hogy felhívjuk a figyelmet a periférián lévő társadalmi csoportokra” – mondta el Dabi-Farkas Rita képzőművész, múzeumpedagógus, a kiállítás kurátora.

A társadalom építése szempontjából fontos, hogy a küönbözőség, az azonosság, az elfogadás, a differenciált üzenetközvetítés és a társadalmi integráció kérdéseire fókuszáljunk” – fogalmazott.

A munkák egy része azt dolgozza fel, milyen módon lehet a fent említett problémákkal foglalkozni, róluk üzeneteket közvetíteni. Horváth László Kínai székely című útifilmje a kerekesszékes művész két, Kínába vezető utazását mutatja be, amelyet a gyógyulás reményében tett meg. Különleges Tarr Hajnalka képzőművész Benti bútor című paravánja, amit a látása folyamatos romlásával küzdő Papp Károlyné Bánó Judittal készített közösen: a látássérült hölgy családi fotóiból szőtt paraván azt az állapotot mutatja be, ahogy jelenleg látja a vizuális világot.

Emellett olyan műveket is felvonultat a MANK Galéria, amelyek a hétköznapokból kimaradó információkat, élményeket kínálnak a fent említett hátrányos helyzetű célcsoportoknak. Boros Mátyás Cet című munkája egy lapszéli firka felnagyítása, amelynek gesztusai kitapinthatóak, ez egy olyan vizuális terület, amit a magas művészet gyakran használ, de a látássérültek felé való taktilis művészetközvetítésből kimarad. Ádám Zsófia Koreográfiák Bolcsóra című installációjában Bolcsó Bálint zeneszerző által komponált zeneművekre mozdulnak, rendeződnek hungarocellgolyók, és így válnak a hangok ezzel érezhetővé, láthatóvá.

A kiállításhoz kapcsolódóan számos beszélgetést szervez a MANK, ahol a képző- és az iparművészet területéről érkező művészek vitatják meg azt, miért tartják fontosnak a társadalmi láttatás kérdéskörét.

A szakmai találkozókon szó lesz továbbá a művészeti közvetítés és a múzeumpedagógia területeiről érkezett szakemberek részvételével a differenciált közvetítések módszertanáról, a meglévő gyakorlatokról és a hiányosságokról. „Szeretnénk felhívni a figyelmet az együttműködések fontosságára” – mondta el a kurátor.

ÉRZÉKENY TEREK
Kiállítás akadály nélkül
2019. május 9 – június 3.

Kiállító művészek
Ádám Zsófia, Blank Design (Lengyel Anna Polly, Csizmazia András), Boros Mátyás, Gálik András & Kis Varsó, Horváth László, Modor Viktória, Orr Péter, Perceptual Thinkers, Tarr Hajnalka és Papp Károlyné Judit

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

„A jövő itt van és sose lesz vége!” – így született a legendás Mocskos idők című Európa Kiadó-dal

Az Európa Kiadó énekes-gitárosát, Menyhárt Jenőt kérdeztük arról, hogyan született az egyik leghíresebb daluk, amely A besúgó című sorozat főcímdalaként vált még népszerűbbé egy új generáció körében.
Színház

A jelenlegi főigazgató mellett egy operettszínész és egy zeneszerző pályázik a Szegedi Nemzeti Színház élére

Barnák László ötéves mandátuma 2023. június végén jár le. A színházvezetői kiírásra az övén kívül két pályázat érkezett.
Vizuál

Dürertől Picassón át Damien Hirstig – A grafika történetének hatszáz évét öleli fel a bécsi Albertina három új kiállítása

Három kiállítását is a grafikának szenteli a bécsi Albertina: a Dürer.Munch.Miró című tárlat már látogatható, februárban nyílik az Andy Warhol bis Damien Hirst című kiállítás, márciusban pedig Picasso műveit mutatják be.
Klasszikus

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.
Jazz/World

Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját

Az amerikai énekesnő immár harminckét díjjal büszkélkedhet, ezzel neki van a legtöbb Grammyje. A legjobb album díját Harry Styles kapta meg a Los Angeles-i ceremónián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Az emberek csodálatosak – kritika A bálnáról

A bálna nem a legjobb, de a legszebb filmje Darren Aronofskynak, aki végső soron hitet tesz az emberiség mellett. Nagyon nagy csodának kellene történnie, hogy Brendan Fraser ne kapja meg érte az Oscar-díjat.
Vizuál magazin

Így hülyültünk mi, avagy Stirlitz 95 évesen még mindig tudná

Február 8-án lenne 95 éves a szovjet színész, Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonov, akit csak Stirlitzként ismer az a korosztály, akit mi korai X generációként tartunk számon. Annak igyekszünk utánajárni, hogy ebben a sajátos helyzetben voltaképpen ki mit tud.  
Vizuál ajánló

Az alkotás képessége mindenkiben ott van – művészetterápiás workshopra hív a Csokonai

Február 11-én és 18-án izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház: Terenyei Tímea grafikusművész művészetterápiás workshopjain mindenki kipróbálhatja, hogyan lehet átültetni a zenét a színek és formák világába.
Vizuál ajánló

Minden idők legátfogóbb Deim-tárlata nyílik a Virág Judit Galériában – KÉPEK

A Virág Judit Galéria fogadja be és bővíti ki a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Deim Pál: Csendek című életműkiállítását, amelyet február 3. és március 17. között ingyen tekinthet meg a közönség.
Vizuál ajánló

Hatalom és tehetetlenség témáját boncolgatja új filmjében Prikler Mátyás

Február 1-jén mutatkozott be a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon Prikler Mátyás legújabb filmje, a Hatalom. A szlovák-magyar-cseh koprodukcióban készült alkotás főszerepében Hajdu Szabolcs látható.