Vizuál

Érzéki mesterművek ellentmondásos rendezője – 80 éves lenne Bernardo Bertolucci

2020.03.15. 23:15
Ajánlom
Március 16-án lenne nyolcvanéves Bernardo Bertolucci, az egyetlen olasz filmes, aki elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.

Parmában született, ahol költő, szerkesztő, tanár és filmkritikus apja alapította az első filmklubot. Bernardo verselt is és elnyerte az egyik legrangosabb olasz irodalmi díjat, első rövidfilmjét 15 évesen, kézi kamerával forgatta a karácsonyi disznóölésről. 1962-ben már az általa „második apjának” tartott Pier Paolo Pasolini asszisztense volt A csóró forgatásakor, az ő ajánlására és ötletéből rendezhette első játékfilmjét. A kaszás még a francia új hullám, elsősorban Godard hatását mutatta: távolságtartó hangnem, bonyolult narratív montázs, rejtett kamerahasználat. 1964-ben Forradalom előtt címmel Stendhal A pármai kolostor című regényét vitte filmre, ebben már az őt mindig is foglalkoztató konfliktust, a szabadság és konformitás ellentétét boncolgatta. A rendezőt a kritika a fiatal Orson Welleshez hasonlította, de alkotása nem aratott közönségsikert.

Egy ideig forgatókönyveket írt, így többekkel együtt jegyezte a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikus westernt, s kommunista párttag lévén a pártnak rendezett dokumentumfilmeket. Az 1968-as diáklázadásokat dolgozta fel A partner című filmjében, mai környezetbe helyezve át Dosztojevszkij A hasonmás című regényét. Az események lecsengése után „felfedezte” a klasszikus filmnyelvet, a forradalmakból kiábrándulva a múltba, a fasizmus hétköznapjai felé fordult. 1970-ben Alberto Moravia regénye nyomán készítette el A megalkuvót, amelynek forgatókönyvéért először jelölték Oscar-díjra.

AzutolsotangoParizsban-152552.jpg

Az utolsó tangó Párizsban

A világsikert 1972-ben a hatalmas botrányokat kavaró Az utolsó tangó Párizsban hozta meg számára, amelyet ma is a valaha készített legerotikusabb filmek között emlegetnek.

A középkorú özvegy amerikai férfi és a fiatal francia színésznő kapcsolatát bemutató alkotás nyíltan ábrázolta a szexualitást, amelyet a rendező egyfajta nyelvként, a kommunikáció sajátos formájaként fogott fel. Bertoluccit rendezői Oscar-díjra jelölték, Franciaországban kitüntették, de művét odahaza pornográfia vádjával betiltották, őt magát bíróság elé állították.

A film ominózus jelenetében valódi volt az erőszak a 19 éves Maria Schneider ellen. A rendező 2013-ban arról beszélt, hogy a színésznő nem egyezett bele előzetesen a felvételbe, Bertolucci és Brando közösen találta ki egy nappal a jelenet forgatása előtt, hogy vajat használva síkosítóként megerőszakolják a színésznőt. (A forgatáson tényleges behatolás nem történt, de Schneider évekig szenvedett az eset miatt.)

Novecento-152552.jpg

Huszadik század

Négy évvel később fejezte be a monumentális, több mint ötórás Huszadik századot, amely Olaszország 1900 és 1945 közötti történetét dolgozta fel két ugyanazon a napon született, de barátból politikai ellenféllé váló férfi életét nyomon követve. Az Egy nevetséges ember álma (1981) a kommunistákkal való kiegyezésre törekvő kormányfő, Aldo Moro elrablása, illetve a II. János Pál pápa elleni merénylet árnyékában egy terrorista emberrablással foglalkozott.

Azutolsokinaicsaszar-152553.jpg

Az utolsó kínai császár

Ezután Hollywoodba költözött, ahol Az utolsó kínai császárral tette le névjegyét 1987-ben.

A Pu Ji önéletrajza alapján készült, kilenc Oscar-díjjal – köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek (az utóbbi kategóriában az első olaszként) és a legjobb forgatókönyvnek járó szoborral – honorált alkotás 30 ezer kínai statisztát vonultatott fel, a stáb még a pekingi császári palotában is forgathatott. Az alkotást az aranyszobrocska mellett a többi közt egy BAFTA-, egy César-, valamint két Golden Globe-díjjal is elismerték. Az 1990-ben készített Oltalmazó ég Észak-Afrikában játszódó, pszichologizáló szerelmi háromszög a modern amerikai és a hagyományos arab civilizáció drámai találkozásáról, középpontjában az otthontalanság életérzése áll. Az 1994-es A kis Buddha, amely az első Bhutánban forgatott film, túlságosan hosszúra és „giccsesre” sikeredett, és éppúgy hűvös fogadtatásban részesült, akárcsak a két évvel későbbi Lopott szépség, hiába forgatott másfél évtized után ismét Itáliában, a festői Toscanában. A 2003-as Álmodozók egy fiatal amerikai kalandjait meséli el Párizsban az 1968-as diáklázadások idején.

Almodozok-152553.jpg

Álmodozók

Bertolucci élete utolsó évtizedében betegsége miatt kerekesszékbe kényszerült. Miután felhagyott a filmkészítéssel, alkotókedvét a háromdimenziós technikában rejlő lehetőség ébresztette fel, s 2012-re elkészült Én és te című munkája, amelyet egy tizenéves és egy huszonéves fiatalról szóló olasz regény alapján forgatott, igaz, a tervektől eltérően, mégsem 3D-ben. 2018-ban többéves szünet után újra dolgozni kezdett, filmje témájául a szerelem és a párkapcsolati kommunikációs problémákat választotta, ezt a filmjét azonban már nem tudta leforgatni.

Rendezőként az volt a hitvallása, hogy a film legyen meglepő és szórakoztató. A kritika filmjeinek lenyűgöző képi világát, drámai érzékét, pszichológiai ábrázolókészségét emeli ki, egyszerre emlegetik humanistaként és szenzualistaként.

Bertolucci más művészetekhez is vonzódott: operatőrének nem technikai instrukciókat adott, hanem az általa elképzelt hangulatot tükröző festményeket és fotókat mutatott meg.

1990-ben ő volt a cannes-i, 1983-ban és 2013-ban a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke. Életművét 1997-ben a locarnói filmfesztivál tiszteletbeli Leopárd-, 2007-ben a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-, 2011-ben a Cannes-i tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal ismerte el, 2012-ben átvehette az Európai Filmakadémia életműdíját. 2013 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát.

Az olasz filmművészet óriása 2018. november 26-án halt meg római otthonában.

 

Fejléckép: Central Press/Hulton Archive/Getty Images

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Vizuál

Nézze meg ingyenesen az európai film legjobbjait a Lux-díj online csatornáján

A Lux Közönségdíj online mozicsatornáján május 16-ig ingyenesen megtekinthető három sokszorosan díjazott európai film: az Oscar- és Európa-díjas Még egy kört mindenkinek, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás. A közönség szavazatait is várják.
Színház

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Vizuál

Paul Almásy válogatott fotográfiáiból rendezett tárlatot a Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház A képírás mestere – Paul Almásy címmel rendezett kiállítást a világhírű franciaországi magyar fotóriporter munkáiból, mely május 11. és június 6. között látogatható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál aukció

Új kiállítótérrel bővül a Virág Judit Galéria

Rippl-Rónai, Bortnyik és Munkácsy remekművei láthatók a május 15-én nyíló, csaknem 400 négyzetméteres területtel kibővülő Virág Judit Galériában, ahol a 105 kortárs és 157 klasszikus művet felvonultató új aukciós tárlat is megtekinthető.
Vizuál hír

Jelentős elismerésben részesül Marina Abramović

Marina Abramović világhírű performanszművész kapja idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat művészeti kategóriában – adta hírül a Papageno, a Pledge Times hírportálra hivatkozva. Az Asztúria hercegnője Alapítvány minden évben nyolc kategóriában osztja ki az elismerést, melynek első kihirdetett győztese a szerb művész.
Vizuál premier

Online premieren mutatják be a frissen felújított Habfürdőt

Kovásznai György születésének 87. évfordulóján a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum Igazgatósága videomegosztó csatornáján két alkalommal, május 15-én és 16-án este 7 órakor bemutatja a legendás animációs film restaurált változatát. 
Vizuál hír

106 éves korában elhunyt Norman Lloyd amerikai színész-rendező

Az Emmy-díjra jelölt színészt Los Angeles-i otthonában érte a halál - adta hírül az MTI. Norman Lloyd pályafutása kezdetén együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.
Vizuál Bartók Tavasz

6 ok, amiért Az aranyembert nem csak olvasni, de látni és hallani is kell!

Generációk nőttek fel úgy, hogy kötelező olvasmányként forgatták Jókai Mór nagy klasszikusát, Az arany ember című regényt. Az biztos, hogy meghatározó alkotás, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még ma is képes parázs vitákat kiváltani az irodalmi életben. Szóval épp itt az idő, hogy valódi összművészeti élményként is találkozhassunk vele. A Bartók Tavasz keretében most lehetőségünk nyílik erre a műre teljesen más megvilágításban, kötelezettségektől mentesen, filmtörténeti csemegeként és egyben zenei kuriózumként tekinteni. És ha ez önmagában nem volna elég, akkor lássunk 6 olyan érvet, ami miatt feltétlenül látni kell a májusi produkció online bemutatóját.