Vizuál

És akkor beszaladt a képbe egy kóbor kutya – interjú Balázs István Balázs operatőrrel

2023.12.18. 16:50
Ajánlom
Már kisgyerekként nemzetközi fesztiválokon nyert díjakat rövidfilmjeivel, amelyekben a pusztuló tanyavilágot örökítette meg. Némi tévés kitérő után végül visszatért a filmművészethez, az egyetem elvégzése után pedig olyan alkotásokon dolgozhatott, mint a Pesti Balhé, az Űrpiknik, az Ida regénye vagy eddigi legkülönlegesebb munkája, a Háromezer számozott darab. Balázs István Balázs szerint az operatőri szakma egy ponton túl már jóval többről szól, mint hogy pusztán létrehoznak egy szép felvételt – az igazi feladat, hogy ezek a képek belső víziókból szülessenek meg. A Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjas művésszel életútjáról, a vásznon megszülető varázslatról, az operatőrök megbecsültségéről, valamint legújabb, Ma este gyilkolunk című filmjéről beszélgettünk, amelyet jövőre mutatnak be a hazai mozikban.

Jól tudom, hogy egészen korán, már gyerekkorodban érdeklődni kezdtél a filmezés iránt?

Igen, kilenc-tízéves lehettem, amikor az első diákfilmjeimet csináltam. Makón születtem, a nagyapám parasztember volt, ezért sokat voltam a tanyánkon gyerekként. Igazából nem csináltam mást, mint hogy fogtam a kamerát, és készítettem nagypapámmal egy interjút, aztán mentem, és amolyan Sára Sándor-osan felvettem a tanyát meg mindent, amit láttam. Ezek kedves kis diákfilmek voltak, tájképek a magyar Alföldről, ami nyilvánvalóan erős, személyes élményem volt, szerintem ott alakult ki a vizuális látásmódom. Van valami varázsa annak a végtelen síkságnak. De csináltam például egy filmet az ötödik osztályban is, amikor felvettem, hogyan néz ki egy szünet, jöttek-mentek a gyerekek, én meg kameráztam őket. Azt éreztem, hogy nekem ezekhez a dolgokhoz van közöm.

Ezekkel aztán különféle díjakat is nyertél külföldön.

Elég sokat nyertem, igen, ez ösztönzött is, nyilván motivál egy kisgyereket, ha mindenhol első helyezéseket szerez. Ezeken a fesztiválokon a diákkategóriában neveztek, ami azt jelentette egyébként, hogy főként tizenhét-tizennyolc évesekkel versenyeztem. Valószínűleg a zsűrit is a tanyavilág szépsége foghatta meg, ami akkor már pusztulóban volt.

A mai napig, ha visszanézem ezeket a filmeket, azt látom, hogy a képeknek mélysége van, valahogy ösztönösen ráéreztem arra, amit egy operatőrnek csinálnia kell.

Tudtam, hogy képekben szeretnék mesélni, ezért is nem rendező vagy színész akartam lenni.

haromezer_day_10_55-135703.jpg

Balázs István Balázs a Háromezer számozott darab című film forgatásán (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

Nagy filmrajongó is voltál?

Bizonyos értelemben igen, bár akkoriban nem nagyon volt lehetőség sok filmet nézni. De emlékszem, amikor karácsonyra a bizományiban megvették a szüleim az első VHS videómagnót, az gyerekként egy csoda volt számomra. Tudtam, hogy már megvan, és az ágy alá rejtették el, úgyhogy számoltam a napokat, hogy mikor kapom meg.

Milyen filmeket néztél aztán?

Azt hiszem, legelőször a Mrs. Doubtfire-t láttam, arra legalábbis biztosan emlékszem, hogy minimum nyolcszor megnéztem karácsonykor. Később lett egy ismerősünk a helyi videókölcsönzőben, aki kedvezményes áron adta ki a filmeket, ráadásul a korhatár sem volt probléma, úgyhogy már gyerekként elég sok horrort is láttam, sok-sok B-kategóriás Stephen King-adaptációt végignéztem kilenc és tizenhárom éves korom között. Amikor még nem volt meg a videó, folyton a Rambo-filmeket néztem.

Ha kérdezték, mi leszek nagykoromban, azt feleltem: Sylvester Stallone.

Szóval eldőlt, mivel szeretnél foglalkozni.

Tizenöt-tizenhat éves koromig teljesen egyértelmű volt. Akkor aztán jött néhány év, amikor elbizonytalanodtam, hogy biztosan kell-e ez nekem. Tinédzser voltam, valószínűleg a csajozás meg a bulizás fontosabbnak tűnt. Nagy szerencsémre felhívott Kovács Gyula, aki a Duna TV-nél volt vezető operatőr, és megkérdezte, van-e kedvem kameramanként dolgozni náluk.

haromeerere-135413.jpg

Balázs István Balázs a Háromezer számozott darab című film forgatásán (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

Miért épp téged?

Valószínűleg emlékezett rám. Időnként jártunk Budapestre csoportosan, megnézni, hogyan készül egy adás. Én olyan vagyok, mint egy orrszarvú, aki a céljaiért határozottan tör előre, és valószínűleg ezért juthattam eszébe, mert látta, hogy őszintén szeretnék operatőr lenni. Gyula bácsi egyébként is rengeteget segített nekünk, személyesen ismerte például Zsigmond Vilmost, és valamikor 2013 körül el is vitt minket egy mesterkurzusára. Volt egy Suzukija, és az a helyzet állt elő, hogy nem fért be minden gyerek, ezért valakinek a csomagtartóban kellett utaznia. Hát én örömmel vállaltam be. Ott kuporogtam a vaksötétben, ami egy ponton túl elég nyomasztó volt, de aztán megérkeztünk,

kinyitották az ajtót, és ott állt előttem Zsigmond Vilmos.

Ezért az élményért megéri egy kis időt a csomagtartóban tölteni.

Szóval a Duna Televízióhoz szegődtél.

A legjobbkor jött a hívás, mert ott ültem Makón, és éppen nem tudtam, mi a jövőm, úgyhogy ez egy nagyon jó lehetőség volt, már csak abból a szempontból is, hogy lett egy kis keresetem. Ott aztán szépen lassan végigjártam a lépcsőfokokat. A tévés karrierem csúcsa az volt, amikor az X-Faktor élő adásain dolgozhattam, ami hasznos tapasztalat ugyan, de közben egyre inkább elhatalmasodott bennem az érzés, hogy ez azért eléggé messze van attól, amit elterveztem. Viszont örülök is ezeknek a lehetőségeknek utólag, a Duna tévénél ugyanis kiegészítő keresetnek megtekintőként is dolgoztam. Amikor a csatorna megvásárol egy filmet, valakinek meg kell néznie a bétakazettán, hogy minden rendben van-e az anyaggal, hogy nincs-e benne fekete kép, rendben van-e a hang. A Duna főként művészfilmeket vetített, úgyhogy ennek köszönhetően rengeteg alapművet láthattam, olyan alkotásokat, amikhez Makón nem jutottam hozzá. A csatornának volt egy hatalmas archívuma, és ha letudtam a kötelezőket, gyakran ott maradtam még, és megnéztem azokat, amiket a filmes ismerőseim ajánlottak. Akkor láttam először Tarkovszkij-filmeket, aztán végignéztem Fehér György, Bódy Gábor és Tarr Béla rendezéseit. Tizennyolc évesen az ember még eléggé nyitott a művészi élményekre, úgyhogy jó hatással volt rám, hogy láthattam ezeket a remekműveket viszonylag jó minőségben.

haromezer_day_5_42-140137.jpg

Balázs István Balázs a Háromezer számozott darab című film forgatásán (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

Akkoriban viszont még csak ötévente indult operatőri képzés a Filmművészetin. Emiatt jelentkeztél csak később?

Huszonkét évesen már eljátszottam a gondolattal, hogy jelentkezem az esti tagozatra, hiszen amellett ugyanúgy dolgozhattam volna a tévében, de őszintén szólva nem sok esélyt adtam magamnak. Ekkor már megszületett a fiam, úgyhogy a felelősség is nagyobb volt rajtam. Érdeklődtem is a felvételiről, de éppen akkor szüntették meg a tagozatot. Ráadásul Máthé Tibor, aki az operatőr tanszék vezetője volt, azt mondta nekem, hogy estin nem lehet megtanulni a filmoperatőr szakmát. Akkor eléggé elszomorodtam. Évekkel később viszont úgy voltam vele, nem szeretnék majd negyvenévesen azon keseregni, hogy meg sem próbáltam. Szóval huszonhat évesen jelentkeztem, és szerencsére elsőre felvettek.

Talán ezen a ponton érdemes rákérdeznem: az a fajta látásmód, amire egy filmes operatőrnek szüksége van, tanulható?

Az operatőri létnek van egy jelentős technikai része, ami abszolút tanulható, például az, hogyan kell bevilágítani egy nappali és egy éjszakai jelenetet. A szakma csúcsa szerintem az, amikor ezt a hatalmas tudástárat már tudjuk úgy alkalmazni, hogy a létrehozott képek belső képekké válnak. Egy ponton túl már többről szól, mint hogy megkomponálsz egy szép felvételt – ami egyébként szintén nem kis kihívás, hiszen vannak műfajok, ahol ez a cél, ezért csinálok nagyon szívesen reklámfilmeket is. De ha művészetről beszélünk, az ideális az, ha már a forgatókönyv olvasása közben valahol mélyen belül megszületik benned egy vízió. És ha ezt létre is tudod hozni, az szerintem egy csoda. Óriási szerencsémnek tartom, hogy Máthé Tibor volt a mesterem, aki a technikai dolgok mellett elsősorban a forgatókönyvekről beszélt velünk, ami a legfontosabb kiindulási pont, hiszen csak akkor tudod hitelesen átadni képekben, ha te magad is igaznak érzed a történetet.

A jó operatőri munka a sztorit szolgálja, minden képkockával mesél.

Gondolj csak a Sátántangó ikonikus jelenetére, ami a plakátokon is szerepel – ott az operatőrben és a rendezőben is létrejött ez a belső kép, ebben biztos vagyok. Ránézel, és érzed, hogy több dimenziója van. Miközben nem egy bonyolult kompozíció: van egy saras út és három alak sétál – mégis kiráz a hideg, ha rágondolok, micsoda erő van benne. Vagy a Sztalkerben, amikor a főhősök belépnek a zónába azzal a kis hajtánnyal. Hihetetlenül egyszerű kép, mégis lenyűgöző.

Nekem Tarkovszkijnál a Tükörben volt ugyanez az érzésem, amikor az édesanya a gyermekeivel nézi a lángoló faházat.

Történik ott valami varázslat. Pedig láttál már égő házat ezer másik filmben… de valahogy mégsem úgy lángoltak, igaz? Ez a legjobb benne, hogy több van jelen, mint amit látsz.

Maeste-135027.jpeg

Balázs István Balázs a Ma este gyilkolunk című film forgatásán (Fotó/Forrás: Wolcsek András)

Az egyetem után viszonylag gyorsan beindult a pályád, a Csoma Sándor rendezésében készült Casting című kisfilm sikert hozott.

A Castingot nevezhetjük egyfajta áttörésnek. Ez a film egyébként személyesen is nagyon fontos volt a pályámon, az első olyan munka, ahol sikerült mélyen elmesélnem egy történetet. El is nyertük vele egyébként az Európai Operatőr Szövetség Imago-díját a legjobb diplomafilm kategóriában. A zsűriben jelen volt Roger Deakins is, aki az egyik fő példaképem, és sikerült vele pár szót váltanom levélben, amiben nagyon lelkesen írt a filmről. Amikor rögtön ezután megtalált a Pesti Balhé forgatókönyve, már tudtam, hogy dolgozhatok majd az Űrpikniken is, majdnem egymásba is csúszott a két forgatás. A Pesti Balhé óriási nyomást helyezett rám eleve, hiszen addig a legdrágább kisfilm, amin dolgoztam, hétmillió forintból és rengeteg szívességből készült – a Pesti Balhé megközelítőleg ötszázmillió forintból. Ráadásul Máthé Tibor még egy plusz súlyt a vállamra rakott, amikor azt mondta:

Figyelj, Balázs, ez az első filmed, ha ezt elszúrod, neked annyi, soha nem leszel operatőr.

Másrészről viszont jó lehetőség is volt, hiszen az iskola után azonnal esélyem nyílt kipróbálni magam. A cél az volt, hogy egy hollywoodi közönségfilm látványvilágát alkossuk meg, és azt hiszem, ez sikerült is. Alig fejeztük be a forgatást, egy hónappal később már az Űrpikniken kezdtem dolgozni Badits Ákossal.

Ami pedig egy abszurd, romantikus sci-fi. A filmjeiden végignézve jöttem rá, milyen nehéz dolga van egy operatőrnek. Neked sohasem adatik meg, hogy a saját elképzeléseiddel foglalkozz, mindig az adott forgatókönyvhöz, rendezőhöz és műfajhoz kell alkalmazkodnod. Hogy lehetséges mégis megtalálni önmagad ilyenkor?

Talán mondhatom, hogy a pályám elején vagyok, nem gondolom, hogy ezen a ponton feltétlenül meg kell találnom önmagam. Sőt, minél több műfajban dolgozol, annál több tudásra tehetsz szert, ezek a változatos munkák inkább segítenek, hiszen utána képes leszek szélesebb palettán mozogni, és ha megvan ez a fajta gyakorlat, csak akkor lehet elkezdeni improvizálni. Mostanság éreztem először, egy kissé felnőttem operatőrként is. Már körvonalazódik az az út, amin szeretnék végigmenni, de le is kopogom gyorsan, mert ehhez szerencse is kell, hogy olyan filmekkel keressenek meg, amikben meg tudom valósítani az ötleteimet. Egyébként ezzel eddig sosem volt problémám, minden munkámban sikerült megtalálni magam. Nagyon szerettem például az Ida regényét is, mert ott világos volt a koncepció: ez egy közönségfilm, azzal a céllal, hogy minél tisztábban meséljük el a történetet a nézőknek. Jó érzés ilyet is csinálni, olyasmit alkotni, ami boldogságot hoz az embereknek. Összességében pedig azt mondhatom, hogy a Háromezer számozott darab című film volt eddig, ahol a lehető legpontosabban találkozott a gondolataimmal a rendezői koncepció.

W2wQLUng-103848.jpeg

Jelenet a Háromezer számozott darab című filmből (Fotó/Forrás: Mozinet)

Számomra a Háromezer számozott darab volt az év egyik legemlékezetesebb filmje. Jól értem, hogy erre is vagy a legbüszkébb?

Bizonyos értelemben igen. Talán azért sikerülhetett ennyire jól, mert nagyon sokáig tartott az előkészítés. Ez éppen a Covid idején volt, Skype-on tartottuk a kapcsolatot Császi Ádám rendezővel és Cseh Renátó látványtervezővel, akikkel nagyon alaposan, többször is átrágtuk magunkat a teljes filmen. Ez a procedúra legalább egy évig tartott. Mondok egy példát: ott van az a jelenet, amikor megérkeznek a faluba, hogy elszállítsák a szegény család házát. A forgatókönyvben körülbelül egy-másfél oldal volt, mi legalább három hétig csak erről az egy részről ötleteltünk. A járvány miatt még nem voltak meg a konkrét helyszínek, ezért nem úgy dolgoztunk, ahogy általában, hogy a körülményeket ismerve valósítjuk meg az ötleteinket. Ehelyett azt kellett kitalálnunk, hogy azokat a mondatokat, amiket olvasunk, hogyan fejezhetnénk ki a kamera mozgásával. A megoldás ebben az esetben egy vágás nélküli körsvenk lett, amiben fokozatosan bontakozik ki a jelenet. Először csak a környéket látjuk, aztán a következő ponton már megjelenik a kamion, és kiugrik belőle hét-nyolc rideg tekintetű ember, hogy felmérjék a házat.

Hihetetlenül jó módszer, hogy leszűkíted az adott jelenet gondolatát egyetlen mondatra,

ezt azóta is alkalmazom. Egyébként is híve vagyok a leegyszerűsítésnek, szeretem a szimbólumokat, ha van egy tömör gondolatmagja a jeleneteknek, mert azt szépen ki lehet bontani. Tulajdonképpen az egész filmet így építettük fel. Végigmentünk a forgatókönyvön, és megbeszéltük, az adott részletet hogyan oldanák meg egy klasszikus hollywoodi produkcióban. Majd utána ismét átrágtuk magunkat az egész könyvön, és megnéztük, hogyan rugaszkodhatnánk el ezektől a hagyományos-sablonos megoldásoktól úgy, hogy a képek mégis ugyanazt jelentsék. Nagyon jó volt velük dolgozni, hihetetlenül kreatív, alkotó emberek mindketten.

harmaw-135407.jpg

Varga Norbert és Balázs István Balázs a Háromezer számozott darab című film forgatásán (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

Nekem leginkább az a jelenet égett bele az agyamba, amikor szétverik az iskolát, közben pedig a kamera amolyan Gaspar Noé-san tekereg vágás nélkül. Azon a ponton mondtam azt magamnak, hogy meg kell jegyeznem az operatőr nevét.

Ez a jelenet Norbi (Varga Norbert, a film egyik főszereplője – a szerk.) személyes élményeiből született, akárcsak a filmbéli karakterét, őt is bántották az osztálytársai a származása miatt. Ezután adja elő a saját rapszámát, közben pedig a többiek törnek-zúznak. A célunk valamiképpen az volt, hogy a nézőben is megszülessen az a bosszúélmény, hogy ezekért a megaláztatásokért jogosan szét lehet verni egy iskolát – de mindezt úgy, hogy közben azt is érezzék, a valóságban ez mégsem történik meg. Az ötlet végül az volt, hogy egy snittben oldjuk meg, ez szinte kézenfekvő volt. Mindhárman nagyon sok ötletet dobtunk be, hogyan kellene vizuálisan bemutatni, különböző filmeket és videóklipeket javasoltunk, és végül a Werckmeister harmóniák kórházi jelenete volt az, ami után ráéreztünk, mit kellene csinálni. Találtunk is egy iskolát, ami vizuálisan tökéletesen passzolt a sztorihoz, úgyhogy Ádámékkal a helyszínen találtuk ki, pontosan hogyan jussunk el az osztályteremtől a folyosó végéig, úgy, hogy közben minél több mindent romboljanak szét a gyerekek. Ez a snitt egyébként iszonyatosan nehezen alakult ki. Másfél napunk volt a forgatásra, ebből egy teljes napot csak a próbákkal töltöttünk. Kicsit össze is omlottunk, mert úgy tűnt, valamiért nem működik. Technikailag is bonyolult jelenetről van szó, úgy húzni, mozgatni és körbeforgatni a kamerát, hogy a zenével is összhangban legyen, és közben lássuk is, mi zajlik a folyosóra nyíló termekben. De összességében szerintem megérte, ez a jelenet csak így működhetett. Alapvetően is nagyon szeretem az egysnitteket, mert közelebb állnak a valósághoz, az ember időérzékeléséhez. Egy drámai jelenet sokkal erősebben hat, ha fokozatosan, lassan mozogsz benne, ráadásul azt az érzést kelti, hogy nem tudsz kitörni abból a bezártságból, hiszen nincs vágás, amitől egy kicsit megkönnyebbülhetnél. Ez az alapélmény fontos része a Háromezer számozott darab központi gondolatának is.

A zenei betétek hogyan segítettek?

Nagyon szeretek zenére dolgozni, nekem hozzátartozik az operatőri munkához, kifejezetten kérni szoktam a rendezőket, hogy küldjenek át hangulatzenéket, és én is keresek ilyenkor megfelelő számokat. Amikor utazok a fogatásra, mindig összeállítok egy listát magamnak, és azt hallgatom a forgatókönyv olvasása közben. Sokat segít, mert maga a forgatás egy professzionális, szinte ipari körülmény, de közben mégis rezonálnom kell az adott jelenet gondolatvilágával, és ebben sokat segít, ha ráhangolom magam a megfelelő zenékkel.

300000-135406.jpg

A Háromezer számozott darab című film forgatása (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

A Háromezer számozott darab eléggé provokatív, kísérletező művészfilm, attól tartok, a sikere útjában állhat, hogy sok néző egyszerűen nem tudja befogadni, amit lát. Te mit gondoltál, amikor először olvastad a forgatókönyvet?

Hát igen, tény, hogy eléggé furcsa volt már a forgatókönyv is, de éppen ez tetszett meg benne, mert szeretem, ha valami bátor. Persze, a merész dolgoknak megvan az a veszélye, hogy végül az egész csak egy kísérlet marad, és nem áll össze egy szerves egésszé, de Ádám nagyon koherensen átgondolta, mit szeretne csinálni. Szóval közel sem bánnám, ha minél több ilyen filmmel keresnének meg, mert nagyon nagy kreatív művészi szabadságot adnak. Hálás is vagyok Bodzsár Istvánnak, a producernek, a lehetőségért. 

Idén forgattátok le a Ma este gyilkolunk című filmet, olyan színészekkel, mint Kern András, Koltai Róbert, Pogány Judit, Takács Kati vagy Bodrogi Gyula. Milyen volt ennyi élő legendával együtt dolgozni?

Gyerekkoromban a Sose halunk meg például óriási élményem volt, azt hiszem, sírtam is rajta. És akkor most hirtelen itt van Koltai Róbert, és vele forgatok. Megtiszteltetés volt. Az egyik legfontosabb dolog, amire a mesterem megtanított, hogy egy operatőrnek erős kapcsolatot kell kialakítania a színészekkel, hiszen ők vannak előtérben, rajtam múlik, milyennek látják őket a nézők.

Ilyen színészóriásoknál pedig a felelősség még nagyobb.

Az én dolgom, hogy biztonságos környezetet alakítsak ki körülöttük, hogy a sok-sok ember, a lámpák és a kamerák ellenére is szabadon tudjanak játszani, hogy ne korlátozzam be őket például azzal, hogy csak egy helyen állhatnak a felvétel alatt. Folyamatos kapcsolatban kell lennem velük, és úgy vettem észre, nekik is fontos, várják a folyamatos visszajelzést.

Maestekernnel-135041.jpeg

Kern András és Balázs István Balázs a Ma este gyilkolunk című film forgatásán (Fotó/Forrás: Wolcsek András)

Tulajdonképpen a pszichológusuk is vagy ilyenkor?

Mondhatjuk így is. Ma már a rendezők többnyire egy másik szobából, monitoron keresztül követik a forgatást, így mi vagyunk azok, akik ténylegesen ott állunk mellettük. Rutin ide vagy oda, ők is csak emberek, nem látják kívülről magukat, és izgulnak, jól sikerült-e a felvétel. Még a szünetek is óriási élményt jelentettek, ott ültem közöttük, és hallgathattam, ahogy például Kern András viccet mesél. Ki ne élvezné ezt?

Ez a film egy Agatha Christie-szerű krimi lesz, ami megint egy újabb műfaj, amit korábban nem próbáltál.

A történet egy idős színészeknek fenntartott művészotthonban játszódik. Fazakas Péter rendezővel és Verebes Zoltán látványtervezővel az volt a célunk, hogy egy bátrabb, emeltebb vizuális világot alkossunk meg, ne egy tipikus, realista, szürke, lehangoló sztori legyen, mint amilyen egy valódi idősek otthona. Mivel a főszereplők a történet szerint is színészek, a cselekmény nagy része pedig belső terekben játszódik, azt találtuk ki, hogy minden karakter szobája illeszkedjen az adott ember személyiségéhez. Szerintem ez a forgatókönyvíró, Köbli Norbert és a producer, Lajos Tamás részéről szép főhajtás az ő életük előtt – az én szándékom is ez volt. Ebben a filmben ugyanakkor rengeteg humor is van, szóval meg kellett találnunk az összhangot, hogy a krimihangulat ellenére mégis működjenek a poénok. Szerintem egy nagyon kedves, szórakoztató film lesz, bízom benne, hogy a nézők szeretni fogják. Emellett jövőre mutatják be a Nyugat Kapujában című angol-mongol-magyar koprodukcióban készült filmet Soós Péter rendezésében, ami szintén egy fontos mérföldkő az életemben, hiszen először dolgoztam nagy, nemzetközi produkción, külföldi színészekkel. A történelmi film pedig egy újabb műfaj, amiben kipróbálhattam magam.

Maestegyilkolunk_sajtonap_5-141148.jpg

Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, Pogány Judit, Bálint András és Takács Kati a Ma este gyilkolunk című filmben (Fotó/Forrás: Filmpositive)

Magyar filmeknél sokszor érzem azt, hogy elsősorban a látvány viszi el a hátán a történetet. Ennek ellenére mintha mégis kevesebb figyelem irányulna rátok. Hogy érzed, a helyén kezelik itthon az operatőröket?

Én elégedett vagyok, számomra ez nem egókérdés. Nekem a legfontosabb, hogy a forgatáson a színészek és a többi alkotó elfogadjon, és közösen hozzunk létre valamit, amire büszkék lehetünk. Részletkérdés, mennyit dicsérnek kívülről. Ráadásul az esetek többségében egy operatőr akkor végzi jól a munkáját, ha a nézőnek nem tűnik fel a kamerahasználat. Elsősorban a hatás a lényeg.

Valahol mégis igazságtalannak tűnik, hogy az átlagos mozinéző tíz magyar rendezőt még esetleg fel tud sorolni, de operatőrből talán ötöt sem.

Erre is csak azt tudom mondani, hogy

mindazok, akiket a stáblistán látsz, kivétel nélkül fontosak.

Azt sem tartom fairnek, hogy például a sminkesekhez képest jóval fontosabbnak látszik kívülről az operatőr. Persze, a forgatás egy hierarchikusan felépülő, katonás rendszer, csak így tud működni, ettől függetlenül igyekszem, hogy a lehető legjobban bevonjak mindenkit a kreatív alkotásba. Ez egy csapatmunka. Összességében szerencsésnek is tartom magam, mert mindig nagyon jó stábtagokkal dolgozhattam, mostanra pedig már állandó alkotótársaim is vannak, például Vida Sándor, Princz Szabolcs, Princz Barnabás, Jack János vagy Kovács Attila „Cica”. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, nem esett nagyon jól, hogy a Háromezer számozott darab kapcsán sok-sok kritikában kiemelték a nevem, jó érzés volt, hogy az újságírók odafigyelnek erre is. Korábban is követtem, mit írnak a filmjeimről, de ha csak szimplán jól veszel fel egy jelenetet, arról nehéz bármit mondani. A Háromezerben azonban a képek nagyon erősen mesélték, formálták a történetet. Úgy látszik, értették, mit szerettünk volna csinálni, és fontosnak érezték megemlíteni. Innen, távolról is köszönöm ezt nekik.

harmrer-135408.jpg

Balázs István Balázs (balra) a Háromezer számozott darab című film forgatásán (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

Az interjú elején szó esett arról a bizonyos varázslatról, ami időnként egyszerűen csak megtörténik. Neked volt már ilyen élményed? Tudhatod egyáltalán, ha sikerül?

Nagyjából érzi az ember. Azt hiszem, a Háromezer számozott darabban van néhány beállítás, ahol eggyel több minden történt, mint amit logikailag vagy technikailag elterveztünk. Ott van például az, amikor Norbi előadja a saját szövegét a Himnusz után. Ádám mondta, hogy szeretné, ha a tornateremből vágás nélkül jutnánk el egy másik helyszínre, a színpadra, és feladta a leckét, gondolkodjak rajta, hogyan lehetne megvalósítani. Az én ötletem volt, hogy építsük meg ennek a falnak a mását. Felvettük a valódi jelenetet a tornateremben, először alulról látjuk Elek Ferit, majd visszaváltunk az osztályra, végül újra Ferire vágunk. A következőnél viszont már ott van az a falrész a színpadon, és manuálisan, két ember segítségével egyszerűen széthúztuk, és mintegy észrevétlenül átjutottunk a színházi térbe. Egy kicsit könnyeztem is, miközben hallgattam Norbit. De beszéltünk arról a bizonyos körsvenkről is ott a szegénynegyedben. Alapvetően ez egy egyszerű kameramozgás, mégis legalább harmincszor fel kellett vennünk aznap, mert valamiért sehogy sem állt össze. Az egyik felvételnél azonban történt valami: hirtelen megváltoztak a fények, és a lehető legtökéletesebb pillanatban a semmiből beszaladt a képbe egy fekete kóbor kutya, mintha elterveztük volna. Akkor éreztem, hogy minden összeállt.

Ugye tudod, hogy kinél látunk szintén gyakran kóbor kutyákat?

Tarkovszkijnál.

Talán ez egy jel?

Remélem.

Balázs István Balázs operatőri munkái

Fejléckép: Balázs István Balázs a Háromezer számozott darab című film forgatásán (Fotó/Forrás: Sivák Zsófia)

Ezt most miért nekem kell mondani? Én nem vagyok rasszista! – interjú Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal

Kapcsolódó

Ezt most miért nekem kell mondani? Én nem vagyok rasszista! – interjú Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal

A Háromezer számozott darab című film alkotóival beszélgettünk a romák és a többségi társadalom viszonyáról, a rasszizmus különböző formáiról és a szavak erejéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni?” – a Nemzet Színészei is megszólaltak Gobbi Hilda végakarata kapcsán

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett tizenkét művész írta alá azt a közleményt, amely számon kéri az illetékeseket, amiért a hazai színházi világért oly sokat tevő színművész végakaratát nem telesítették maradéktalanul.
Színház

Kálid Artúr: „Az én apám nem volt az életem része”

A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Vizuál

„Hihetetlen erő van a fiatal filmesekben” – díjnyertes rendezők a Magyar Filmszemle visszatéréséről

Tizenhárom év szünet után idén ismét visszatér a Magyar Filmszemle. A Fidelio magyar filmrendezőket kérdezett meg arról, miért örömteli, hogy ismét megrendezik a fesztivált. Fekete Ibolya, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes, Pálfi György, Sándor Pál, Szász János és Tarr Béla is megosztotta velünk gondolatait.
Klasszikus

Romantikán innen és túl – kamarakoncertet adnak a Concerto Budapest művészei és vendégei

Pierre-Laurent Aimard, a Keller Quartet és a Concerto Budapest szólistái közreműködésével a közönség betekintést nyerhet a kamarazene formáinak és kifejezésmódjának radikális átalakulásába is.
Színház

Zalán János cáfolja, hogy felnőttszínházzá alakítaná a Kolibrit

„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Vizuál ajánló

A Teremtéstől az Ígéret földjéig – kortárs bibliaértelmezések a MODEM-ben

Február 8-án nyit az Eredet a debreceni MODEM-ben. A gyűjtemény a 21. századi ember nézőpontjából, kortárs magyar művészek segítségével értelmezi Mózes öt könyvét, azaz az emberiség őstörténetét, mely a zsidóság és kereszténység által meghatározott kultúrák értékrendjének alapja. A kiállítás április 20-ig megtekinthető.
Vizuál hír

Juliette Binoche lesz a 78. Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke

A világhírű szemle története során mindössze másodszor fordul elő, hogy két egymást követő évben női elnöke lesz a zsűrinek. Juliette Binoche azon kevés színészek egyike, akinek sikerült elhódítania a filmvilág legfontosabb elismeréseit. 
Vizuál ajánló

Áradás – hamarosan a mozikban az év animációs szenzációja

Február 6-án debütál a magyar mozikban Gints Zilbalodis Áradás című animációs filmje, amely az elmúlt évben több tucat elismerést kapott különböző rangos fesztiválokon, és két kategóriában is esélyes Oscar-díjra.
Vizuál hír

A nagyközönség előtt is láthatóvá válik Barcsay Jenő hatvan éve lappangó monumentális szénrajza

Már dolgoznak a Ferenczy Múzeumi Centrum restaurátorai azon a monumentális szénrajzon, amelynek megtalálása a Barcsay 125 jubileumi emlékév egyik szenzációja.