Vizuál

Északi hiszti

2009.05.31. 19:16
Ajánlom
Február 5-én nyitotta meg legfrissebb, Sarkvidéki hisztéria című tárlatát a Ludwig Múzeum.

Az április12-ig látható kiállítás nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy betekintést nyújtson a kortárs finn művészetbe, amely - mint az ahogy a kiállított anyagból kiviláglik - lényegesen gazdagabb, mint amit finn művészet emblémájának tartott designbútorok alapján gondolnánk, és nem szűkölködik önironikus és humoros felhangokban sem. A kiállításról Székely Katalinnal, a tárlat helyi kurátorával beszélgettünk.

- Honnét jött a kiállítás ötlete?

- A kiállítást első ízben a New York-i MOMA galériája, a P.S.1 Gallery mutatta be 2008 nyarán, óriási sikerrel. A kiállításnak két kurátora volt: Alanna Heiss, a P.S.1 akkori igazgatónője és Marketta Seppälä, a FRAME igazgatónője. Ez a szervezet a finn kortárs művészet külföldi propagálásával foglalkozik, azaz egyfajta kulturális exportiroda. A FRAME-mel már régóta kapcsolatban álltunk. Nagyon sokat tanultunk tőlük, főleg azt, hogyan lehet kis nemzetként, periférikus földrajzi helyzetből érkezve érvényesülni a kortárs művészet nemzetközi mezőnyében. A kiállítás ötlete is tőlük származott, és az előbbiekből egyértelműen látszott, mely intézményekkel, személyekkel dolgozzunk együtt.

- Milyen szempontok alapján állították össze a kiállítás anyagát?

- A Sarkvidéki hisztéria a nemzeti önreprezentáció kérdését állítja a középpontba. A kiállított alkotások mind a finnekkel kapcsolatos kulturális klisékre reflektálnak. Olyanokra kell gondolni, mint a finnek közismert hallgatagsága és természetszeretete, vagy épp a pszichedélia iránti erős vonzódásuk. De ugyanúgy megjelenik a technikai innováció, hiszen sokan a finnek egyik legvonzóbb tulajdonságának az elmúlt néhány évtizedben született fantasztikus technikai eszközeiket vagy designbútoraikat tartják.

- Mennyiben más a budapesti tárlat, mint a New York-i?

- Számtalan olyan mű látható a kiállításon, melyek New Yorkban nem szerepeltek, ezek legtöbbje azóta készült. Ilyen például Pekka Jylhä Bűnbak című installációja, a Pink Twins két új videója, vagy Ilkka Halso Szponzorok Erdeje című triptichonja. Sok művet pedig a Ludwig Múzeum kiállítótermeihez kellett igazítani, például Tea Mäkippä óriási képét, a Bőség világát. Ezt végül egy kisebb, átdolgozott változatban állítottuk ki.

- Milyen változtatásokat, technikai megoldásokat kívánt a tárlat?

- A leglátványosabb változtatásokat a kiállítótérben kellett végrehajtani, amit gyakorlatilag teljesen át kellett építeni, hogy megfelelő formában mutathassuk be a videomunkákat is tartalmazó anyagot. A most látható falaknak csaknem a fele új, de emellett számos technikai problémával kellett megküzdenünk, például Markus Copper Kurszk című installációjánál, ahol a búvárokat egy ipari árammal működő kompresszor mozgatja. A kompresszort beszerezni sem volt egyszerű, ráadásul az a kiállítás-megnyitó előtt néhány órával el is romlott, és az utolsó pillanatban kellett helyette egy másikat szereznünk.

- A kiállítás tükrében mi az a plusz, amit megtudhatunk a finnekről?

- Nagy általánosságban elég keveset tudunk róluk, leszámítva persze azt, hogy - sokak számára teljesen misztikusnak tűnő módon - nyelvrokonok vagyunk. Tudjuk még azt is, hogy északon élnek, és ott bizonyára nagyon hideg van. A finn filmekből, például Aki Karusimäki alkotásaiból valamennyire ismerősek lehetnek azok a sztereotípiák, mondjuk a hallgatagság, melyek ennek a kiállításnak a kiindulópontját jelentik. Számomra mindenképpen újdonság volt a műveikben megnyilvánuló fantasztikus humor és életszeretet. Ehhez a véleményhez persze hozzájárul a művészekkel kialakult személyes kapcsolatom is: nagyon jókat nevettünk együtt. De ennél sokkal fontosabb, hogy ezek a művészek és művek nem csak ebben a csoport-dimenzióban működnek. Anni Rapinoja cipőiben nem az az érdekes, hogy egy finn művész alkotta őket, sokkal inkább az, hogy növényi eredetű anyagokból, barkából, tőzegáfonya és fűzfalevélből készültek, hogy a művésznő belekombinálta a munkájába a természetet is, így a kiállítás végére valószínűleg teljesen be fog barnulni a most még friss zöld levélkékből összeragasztott női lábbeli.

- Sikerült minden tervezett tárgyat megszerezniük a kiállításra?

- Sajnos nem. Nagyon szerettük volna ideszállítani Matti Suuronen legendás hatvanas évekbeli lakókapszuláját, a hordozható otthont, a Futuro House-t. A hatvanas-hetvenes években körülbelül száz darabot gyártottak belőle, ezek többsége ma is lakóházként szolgál. A prototípust viszont a rotterdami Centraal Museum őrzi, de nem tudták kölcsönadni, mivel restaurálásra szorul. A házról viszont több eredeti terv is szerepel a kiállításon, valamint látható Mika Taanila filmje, amely pont ennek az utópisztikus építészeti ideának a tündöklését és bukását mutatja be. A Futuro House a modernizmus futurisztikus építészeti megoldásaival pontosan ugyanolyan múzeumi műtárgy lett, mint teszem azt egy 18. századi festmény, és ez - számomra legalábbis - nagy tanulsága volt ennek a kiállításnak.

- Mit tart a tárlat legnagyobb erényének?

- A kiállítás számunkra legizgalmasabb vetülete - többek között ezért akartuk feltétlenül bemutatni -, hogy a nemzeti önreprezentáció nagyon aktuális kérdéssé vált az elmúlt évtizedekben. Pár éve a Trafóban nyílt egy kiállítás, amelynek egy André Breton idézet volt a mottója: „a legrosszabb dolog, ami egy művésszel történhet, az, hogy saját országát kell reprezentálnia." Sok művész tényleg kínos dolognak tartja, ha a nemzeti reprezentációval hozzák összefüggésbe, és az sem véletlen, hogy a nagy nemzetközi biennálékon (mint amilyen a Velencei) a magyar megjelenést mindig olyan feszült figyelem kíséri. Ez a kiemelt szerep persze abból is fakad, hogy viszonylag kevés olyan helyzet van, ahol egy magyar művész megmutatkozhat a nemzetközi közönség előtt. Ugyanakkor ez nem azért van, mert a magyar művészek rosszabbak lennének, mint teszem azt az angolok, hanem mert ehhez komoly állami vagy magántámogatás kell. A finnek ezt már felismerték, és akár meg is tanulhatnánk tőlük.

- Bár nem kötődik szorosan a kiállításhoz, muszáj megkérdeznem: miért volt világító kocka a megnyitón felszolgált italokban?

- Szeretnénk, ha a kiállítás-megnyitóink ugyanolyan izgalmas társasági eseménynek számítanának, mint egy színházi premier vagy egy filmbemutató. A világító jégkocka a kiállítás címéhez kapcsolódó dekoratív elem volt, ami beváltotta a hozzáfűzött reményeinket, hiszen különleges jelleget kölcsönzött a megnyitónak.

2009. Február 5-április 12.
Ludwig Múzeum
Arctic Hysteria - Kortárs finn művészet

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Shadows in the Forest, avagy milyen törékeny az élet – ALBUMPREMIER

Shadows in the Forest címmel jelent meg az MZK Publishingnál Palotás Gábor ütőhangszeres művész új marimba-albuma, amelynek a címadó dalból készült videóklipje is most a Fidelión debütál.
Plusz

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.
Vizuál

Idén sem lett jobb hely a világ – megnyílt a World Press Photo kiállítás – Galéria

Megnyitott a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzetközi zsűri idén 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából válogatta össze a tárlat anyagát, amelyet világszerte százhúsz helyszínen mutatnak be.
Színház

Tizenegy pillanat az élet – új bemutatóra készül a Centrál Színház

Mary Page Marlowe története nem ismeretlen a Centrál Színház nézőinek, hiszen 2020-ban, a pandémia idején egyszer már színre került a szívszorító dráma. Most egy kicsit másképp, a szerzői szándékkal megegyező formában mutatják be Tracy Letts darabját.
Zenés színház

Az igazi Mária főhadnagy: Lebstück Mária Ludovika, aki Jókainak mondta tollba az élettörténetét

Lebstück Mária neve elsőre talán nem cseng ismerősen, azonban Huszka Jenő Vértől pirosló ősi kard című áriáját, vagy a Ladilomot hallva egyből eszünkbe juthat egy huszárruhába öltözött fiatal nő, Mária főhadnagy.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

„Anyu, én nem akarok háborút!” – Gyerekrajzokból nyílt kiállítás a Lengyel Intézet előtt

Hibrid kiállítás nyílt a budapesti Lengyel Intézet előtt és az online kiállítótérben „Anyu, én nem akarok háborút! 1939-45 Lengyelország / 2022 Ukrajna” címmel. A lengyel-ukrán levéltári projekt saját országuk háborús gyerekrajzait mutatja be.
Vizuál interjú

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Krasznahorkai Lászlóról és Havannában élő magyarokról forgatott dokumentumfilmet, jelenleg pedig Lefkovicsék gyászolnak címmel készíti első nagyjátékfilmjét. Breier Ádám rendezővel többek közt a forgatókönyvírás nehézségeiről, kubai tanulmányairól, a zsidó kultúra megfoghatatlanságáról, a kritikáktól való félelemről beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Erős nők a Művész Moziban – jön a Szemrevaló Filmfesztivál

A jogaikért és szabadságukért harcoló erős nők képezik a Szemrevaló idei válogatásának súlypontját. Az októberi seregszemle kínálatában többek közt Cannes-ban, Berlinben, a Német Filmdíjon és az Európai Filmdíjon elismert alkotásokat is láthatunk.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Bábszínház az egész világ

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Budapest Bábszínház ikonikus pálcikaemberkéjéről mesélt.
Vizuál hír

Idén sem lett jobb hely a világ – megnyílt a World Press Photo kiállítás – Galéria

Megnyitott a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzetközi zsűri idén 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából válogatta össze a tárlat anyagát, amelyet világszerte százhúsz helyszínen mutatnak be.