Vizuál

Esztétikai varázs, részletek pontossága, realista ábrázolás – Házhoz jön a japán mozi!

2021.02.15. 16:00
Ajánlom
A Japán Alapítvány Budapesti Iroda minden évben nagy sikerrel mutatja be a japán filmipar legjavát saját filmhetei során, amelyeken eddig nyaranta a Toldi Moziban vehetett részt a közönség. Idén először különleges módon, online formában hozza el a mozizás élményét, amelyhez országszerte csatlakozhatnak az érdeklődők a kanapé kényelméből február 26. és március 7. között. Tóth Tímea, az esemény szervezője szerint több szempontból is kivételes fesztiválra számíthatnak az érdeklődők.

Mit érdemes tudni a Japán Alapítvány Budapesti Iroda működéséről?

A Japán Alapítvány a ’70-es években jött létre a Külügyminisztérium jóvoltából, a magyar iroda pedig már harminc éve dolgozik itt Budapesten. Fő feladatunk, hogy bemutassuk a japán kultúrát és közel hozzuk nemcsak a magyar emberekhez, de a teljes Közép-Európai régióhoz is. Mi felelünk tíz környező országért, így különleges helyzetben vagyunk. 

Három fő misszónk van: ingyenes programokat szervezünk (kiállítások, filmvetítések, professzorok eladásai), japán nyelvkurzusokat tartunk és egyben segítjük a közép-európai régióban lévő japán tanárok munkáját, valamint a japanológia kutatások támogatása, segítése, erősítése a teljes régióban. Ami első körben izgalmas lehet azoknak, akik a mostani fesztivál kapcsán hallanak csak rólunk, hogy egyébként

hivatalosan működik rendszeres japán filmklubunk, változó helyszíneken, mint a Toldi Mozi az Olasz Intézet és a Francia Intézet.

Hányadik fesztivál lesz az idei JFF PLUS Online Japán Filmfesztivál?

Közel húsz éve szervezünk Japán Filmfesztiválokat hazánkban, azonban több szempontból a mostani elsőnek számít majd. Idén házhoz jön a japán mozi és az online formának köszönhetően végre bárki megtekintheti az ország bármely pontjáról, a kanapé kényelméből.

Azeletkulcsa-155402.png

Az élet kulcsa (Fotó/Forrás: Japán Filmfesztivál)

Hogyan alakultak az eddigi évek Japán Filmfesztiváljai, mik voltak a tapasztalatok?

Az utóbbi években viszonylag kisebb, családias hangulatúak voltak a rendezvények, mindössze 4-5 filmet mutattunk be a Toldi Moziban. Érdekesen oszlott meg a közönség. A filmklubjaink révén létezik egy kemény, idősebb mag, akik rendszeres vendégeink és a fesztivált sem hagyják ki természetesen, viszont a Toldi Mozinak köszönhetően a művészfilmek iránt érdeklődők is nagy számban jelentek meg mindig. Valamint, érdekesség, hogy nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek is sokan voltak mindig, mivel eddig a filmeket japán nyelven, angol felirattal vetítettük. Büszkék vagyunk rá, hogy az eddigi fesztiválok filmjei mind telt házzal mentek.

Milyen jegyárakkal működtek eddig az elmúlt években?

A Japán Filmfesztivállal sosem a profitszerzés volt a célunk, hanem a japán kultúra bemutatása és közelebb hozása.

Mindössze jelképes, 500 forintos jegyárral lehetett megnézni a filmeket.

Idén azonban teljesen ingyenessé tesszük a fesztivált, mindössze regisztrációhoz kötjük. Egyetlen fontos dologra érdemes figyelni, hogy a filmek csak 24 órán keresztül tekinthetők meg, ezt követően már nem elérhetőek. A Japán Alapítvány Budapesti Iroda honlapján egyébként minden fontos információ megtalálható a belépéssel kapcsolatban, érdemes előre utána nézni, hogy a filmek kezdetkor már semmilyen fennakadás ne merülhessen fel.

Miben lesz más az idei fesztivál?

Elsősorban abban, hogy online rendezzük meg, így nemcsak a fővárosi közönséghez ér el, hanem bárki élvezheti a japán filmművészet legjavát az ország minden tájáról. A JFF Plus Online Japán Filmfesztivál egy olyan vándorfesztivál, amely végig járja a világot. Az ötlet egyébként a tokiói központból származik, onnan indult el tavaly ősszel és összesen húsz országot érint.

02JFFPlus_Read-155404.jpg

Japán Filmfesztivál - rendezők (Fotó/Forrás: Japán Filmfesztivál)

A különböző nemzetek maguk dönthették el, hogy hány művet vetítenek le az ingyenes fesztivál alatt. Mi mind a harminc filmet szerettük volna bemutatni, hiszen izgalmasnál izgalmasabb filmek szerepelnek a repertoárban. Ráadásul, most először lehet nálunk magyar és angol felirat közül választani.

Mióta tartanak a fesztivál magyarországi előkészületei?

Az őszi indulástól megkezdődtek nálunk a munkálatok a filmfordításokkal. Számunkra is egy új és izgalmas feladat az idei, rendhagyó esemény. Egyébként, ha jól sikerül, nem kizárt, hogy lesz folytatása.

Hogyan épülnek fel a filmek, milyen tematika mentén lettek kiválasztva és milyen érdekességekre számíthatnak a nézők?

A fesztivál egésze a változatosságra lett felépítve, hogy olyan ember is, aki még nem ismeri a japán filmeket, mindenféle műfajból a vígjátéktól a drámán át a dokumentumfilmekig mindent megtaláljon. Figyeltünk arra, hogy az összeállítás különböző korosztályoknak és ízlésvilágoknak is megfeleljen. A művészfilmek szerelmesei sem maradnak érdekességek nélkül, a 0.5 milliméter című filmet például kifejezetten nekik ajánlanám, amely Japán elöregedő társadalmával kapcsolatos gondolatokat boncolgat, mindezt sötét humorral tálalva.

Érdemes még kiemelni, hogy a repertoárban elismert drámák és különböző fesztiválnyertes filmek is szerepelnek, ezek közül mindenképp megemlíteném az Egy éjszakát, illetve A nagy átkelést. Ezen kívül, könyvadaptációkkal is találkozhatnak a nézők. A Mielőtt a kávé kihűl című filmhez például társprogramként egy izgalmas beszélgetést is felvettünk a könyv magyar fordítójával, amelyet a Facebook oldalunkon lehet hamarosan látni és szervesen kapcsolódik a filmhez, így érdemes megtekinteni majd. Egyébként, szintén adaptáció a Yonoshuke története és A nagy átkelés is.

anagyatkeles-155404.png

A nagy átkelés (Fotó/Forrás: Japán Filmfesztivál)

Neked melyik a személyes kedvenced a repertoárból?

Nehéz kérdés, mert tényleg rengeteg jó film lesz. A Mielőtt a kávé kihűl, Kawaguchi Toshikazu megható regényén alapul. A könyvet többször olvastam, emiatt is áll közel a szívemhez. Négy, rendkívül szívszorító és egyben szívmelengető történetet ölel fel, egyszerre szól kapcsolatokról, szerelemről, családról. Hiába teljesen más kultúrát mutat be a film, mégis át tudja érezni az ember, hiszen ugyanazok az érzelmek mozgatják. Ráadásul, a szereplőgárda is kiemelkedő.

A másik nagy kedvencem A nagy átkelés. Ez egy viszonylag régebbi történet - Ishii Yuya rendezésében -, aminek a megjelenése után hatalmas sikere volt Japánban. Egy nyelvész csodabogárról szól, aki segít elgondolkodni a szavak valódi szerepével kapcsolatban. Például, hogyan írnád le egy szótárban, hogy pontosan mi az a jobb oldal? Alapvetően egy nagyon szórakoztató mű, így nem csak a nyelv iránt érdeklődőknek ajánlom.

Kik azok a rendezők, akiknek a neve hallatán felkapják a fejüket a japán filmeket kedvelők?

Talán a legkiemelkedőbb, Ozu Yasujirō, akitől Az ochazuke íze című fekete-fehér filmet láthatjuk majd, ő az olyan nagy japán filmrendezők mellett sorakozik, mint Kurosawa Akira, vagy Mizoguchi Kenji. A japán társadalmat fantasztikus érzékkel tudja bemutatni, kissé festményszerűek a beállításai. A nyugati nézőnek talán lassabb maga a cselekmény, azonban a képi világa szinte biztos, hogy magával ragadja őket.

Yaguchi Shinobu, a DANCE WITH ME rendezője, a japán vígjátékok oszlopos embere. Az ő nevéhez fűződik például a híres Water boys című film a 2000-es évekből, illetve a Swing Girls, amik hazánkban is nagy sikerrel futottak. Nakata Hideo, a horrort kedvelők számára kínál kikapcsolódást a Pedig csak a telefonomat hagytam el című filmmel. Ő készítette egyébként az eredeti japán verzióját a Körnek. Shiraishi Kazuya, főleg drámai filmeket készít, tőle 2019-ben a Nevenincs madarak borzongós, sötét hangulatú művét aki szerette, az biztosan nem fog csalódni mostani, Egy éjszaka című alkotásában sem.

Mielottakavekihul-155931.jpg

Mielőtt a kávé kihűl (Fotó/Forrás: Japán Filmfesztivál)

Mik azok az értékek, amiket a japán filmek közvetíthetnek az európai nézők számára?

A hollywoodi filmektől eltérően a japán filmeknek van egy esztétikai varázsa. A részletek iránti alaposság, a karakterek egyfajta őszinte tükrözése mindenképp különlegességnek számít a nyugati ember számára.

Talán kevesebb a drámai fordulat és a nagy feloldozást hozó jelenet, a történetek mégis erőteljesen megszólítanak, miközben az egyébként is izgalmas japán kultúrába is beleláthatunk.

Maga a japán filmipar is kihatott egyébként a filmtörténelem során a nyugatira és bár van visszahatás, mégis meg tudta tartani az eredeti jellemzőit. Mindenképp realistább, mint a nyugati.

Mit ajánlanál azoknak, akik egyáltalán nem ismerik a japán filmeket, mire számíthatnak?

Lesz bőven olyan mű a kínálatban, ami könnyed, nevetős délutánt okozhat, majd a nézőknek, mint például a Dance with me, vagy a Lady Maiko, de emellett megismerhetik például a japán animációk világát is.  Az itthon elterjedt mainstream animéken túl mélyebb animációkat is betekintést nyerhetnek. Azt javaslom, hogy aki még nem találkozott japán filmmel, válasszon egy általa kedvelt műfajt és aszerint válassza ki a műveket, de érdemes nyitottan hozzáállni, mert számíthatnak meglepetésekre.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Magyar nyelvű filmleírások, valamint további fontos információk itt érhetők el.

A fesztivál ideje alatt minden nap három film válik elérhetővé japán nyelven, magyar felirattal (opcionálisan angol is választható) a JFF Plus: Online Festival oldalán, amelyek 24 órán keresztül akár többször is visszanézhetők.

Fejléckép: Lady Maiko (forrás: Japán Filmfesztivál)

Támogatott tartalom.

kortársPRos Kft.

A kortársPRos Kft. az oktatási és művészeti szcénákat támogató PR-kommunikációs vállalkozás, amelynek fő tevékenysége a bizalom építésére irányuló sajtókommunikáció, válságkommunikáció, ágazati és eseménykommunikáció, illetve párbeszéd social media által kínált csatornákon. Ezek mellett a művész menedzsment és brand építés is egyre fontosabb tevékenységi területté válik a cég életében.

A kortársPRos hívta életre az Art is Business-t, mely az ország egyetlen forprofit és kulturális világok kapcsolatáról szóló, hiánypótló, trend- és gondolkodásformáló magazinja és közössége.

www.kortarspr.hu

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Plusz

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.
Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó kémthriller sorozattervét díjazták a Berlinalén

A Balaton Brigád című sorozatot kilenc másik tervvel szemben találták a legjobbnak a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvényén – írta meg a hvg.hu.
Vizuál lapszemle

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Vizuál mti

A 20. század fantasztikus plakátjai a Várkert Bazár teraszán

Különleges, a 20. század első évtizedeit megidéző plakátgyűjtemény látható a Várkert Bazár teraszán. Faragó Géza munkái június 30-ig láthatók, a szervezők mindenkit várnak egy könnyed sétára.
Vizuál hír

Oscar Wilde meglóg a fegyházból Banksy új falfestményén

A börtönből összekötözött lepedőkön át szökő foglyot ábrázoló graffiti jelent meg keddre virradóra a híres readingi fegyház téglafalán.
Vizuál Film

A világ legszebb mozijai között a Puskin

A Los Angeles-i Cinemarama és a római Dei Piccoli mellett a budapesti Puskin mozi is szerepel Timeout ötvenes listáján - írja a Telex.