A Ghibli animációs stúdió filmjeinek 1984 óta szinte állandó szerzőjének számító japán komponista látogatása Prágába csak első pillantásra tűnik egzotikusnak. A Kiki, a boszorkányfutár vagy A vándorló palota képi világának, és az ezekben feltűnő, európai városokra - Prágára vagy Krakkóra - emlékeztető épületek fényében azonban, szinte természetesnek tűnik.
Ennek ellenére Európában eseményszámba megy Hiszaisi Dzsó fellépése. Ezt jelezte az is, hogy a Budapestről Prágába tartó vonaton többen is voltak, akik csak a koncert miatt váltottak jegyet. A koncert szünetében kiderült, akadt olyan is, aki Írországból utazott ide ugyanezért. A zeneszerző
A Prága belvárosából az egyik külsőbb kerületben található fesztiválhelyszínre tartó villamosról lassan eltűntek a hátizsákos, fényképezgető turisták, és helyüket az elegáns öltönyökbe, vagy épp kisfeketébe és magassarkúba öltözött emberek vették át. Az irodaházak és az iparterületek mellett mindössze sodródni kellett a tömeggel, és el sem lehetett téveszteni a Forum Karlín koncerttermet.
Az alkalomhoz illően komoly és elegáns emberek között egy félrecsúszó ruhaujj alól alkalmanként kibukkant egy cicabusz vagy kormocska tetoválás. A kérlelhetetlen fizikatanár benyomását keltő szigorú, idősebb pár pulóverén is ott virított egy-egy apró kitűző: a Totoró egy erdei szellemecskéje és Kiki, a boszorkány macskája. Népszerűek voltak a Totoró, a varázserdő titka figuráinak plüss változatai is (annak ellenére, hogy a nézőtéren viszonylag kevés, talán összesen 10-15 gyerek volt.) A szünetben a színpad előtt egy negyvenes férfiakból álló társaság fényképezkedett lelkesen az erdei szellem egy játékverziójával.
Hiszaisi Dzsó minimalista zeneszerzőként kezdte karrierjét, aztán egy rövidfilmhez készített kísérőzenéje 1974-ben olyan sikeresnek bizonyult hogy sorra kapta a hasonló felkéréseket. 1984-ben találkozott először Mijazaki Hajaó rajzfilmessel a Nauszika - A szél harcosai című közös munkájuk kapcsán.
Az esten a Prágai Városi Szimfonikusokat vezényelő Hiszaisi megragadta az alkalmat, hogy a többi szerzeményével is megismertesse a közönséget. A Laputa, az égi palota, A vadon hercegnője és a Kaguya hercegnő története után a Takeshi Kitano filmjeihez - Kikujiro nyara, Tűzvirágok, A kölykök visszatérnek - írt zenékből következtek részletek.
A zeneszerzőt tavaly kereste meg a felkéréssel Nikola Bojcev, a fesztivál művészeti vezetője, Hiszaisi Dzsó pedig év végére el is fogadta. Az esten játszó zenekart, a Prágai Városi Filharmonikusokat a prágai szervezők választották ki Hiszaisi Dzsó menedzsmentjének a jóváhagyásával. A zenészekkel ezután mindössze két napig próbálta a maga összeállította programját. A zeneszerzőnek ezen kívül volt néhány különleges kérése a zenekar színpadi elhelyezésével, a hangtechnikával és a technikával kapcsolatban, illetve saját csapatának tagjai is csatlakoztak a cseh együtteshez.
Aki a prágai koncertet elmulasztotta, annak a két párizsi este ad még némi reményt, hogy Európában meghallgathassa Hiszaisi Dzsó szerzeményeit a komponista vezényletével.