Kint színes fények és parkoló biciklik, bent kellemes félhomály és hangoló gitárosgyerek, úgy általában inkább péntek esti felszabadulós a hangulat, mint szigorúan kulturálódós filmfesztiválos. A Toldi Mozi virít, a szervezők ugyanis színekre asszociálva, a Cluedo társasjáték szimbólumrendszerét is megszégyenítő leleményességgel rakták össze az idei EUShorts tematikus blokkjait. Így vannak beosztva például fiatalos Pletykapink, szabadságos Fűzöld vagy intrikus Lilább című vetítésekre a rövidfilmekkel teletűzdelt 80-90 percek és még a rögtönzött pultban kapható Jameson-koktélok is az aznapi blokkokhoz illő színekben pompáznak. A vörös egy árnyalatának, a Cinóbernek szentelt blokkra érkezve mi is vidáman gyakoroltuk hát mindannyiunk ősi szokását, a mesék nagy dózisban történő fogyasztását.
Az a jó az igazán jó rövidfilmekben, ami a műfaj jellegéből eleve adott. Lehetnek akár 2-3 percesek vagy fél órásak, a játékidő keretei mindenképpen szorosak: a film bizonyos elemeinek muszáj zsigerileg hatnia. Sokszor a történet épít mini cliffhangerekre, vagy egy nem élőszereplős munka esetén a különlegesebb animációs technika adhatja meg az alaphangulatot. Egy rövidfilm olyan karakterekre is építhet, hogy a szemeink nagytányér nagyságúra nyíljanak. Az Oh Willy... című darab például egyszerre teljesítette kitűnően a fenti elemek mindegyikét. Adott egy 16 és fél perces opusz, amiben a még magyarázható valóság egy kis idő után átfordul a teljes szürrealitásba. Eleve egy leginkább a nemezeléshez hasonlító, szőrökből animált munkáról van szó, a főhős Willy karaktere pedig olyannyira komolyan vehetetlen, hogy elég apró, pislogó gombszemébe nézni, és garantált a heveny nevetőroham. Mit hős, Willy inkább gigász. Akár névrokona, ő is legenda.
Egy kopaszodó, elhízott, végtelenül szerencsétlen kispolgár, akit feltehetően gyakran alázott meg a társadalom megannyi intézménye. Az előttünk kibontakozó szőr-történetből kiderül, hogy naturista közösségben nőtt fel egy gyönyörű tájon, ahol a meztelen emberek reggelente még jógáznak is. A szél csak úgy borzolja Willy megannyi filcrétegét, mikor visszaérkezik erre a helyre, hogy meglátogassa haldokló édesanyját. A valóságtól való elemelkedés úgy kezdődik, ahogy az öregasszony annak rendje és módja szerint meghal, Willy pedig emlékezni kezd. Ami ezek után következik, azt sehogy sem tudjuk megmagyarázni: van benne megvilágosodás, ősösztön, még az élet értelme is előbukkan egy nagy vörös szörnyeteg képében. Neki előreálló orra van és persze nem gonosz, csak éhes. A belga alkotást egy éven keresztül készítették a rövidfilm rendezői, Emma De Swaef és Marc James Roels.
Ahogyan a kreditek futnak a rövidfilmek végén, úgy készülhetünk fel a következő, minket magába szippantó világokra. A norvég Kedves Lisa életünk fontos beszédeire emlékeztet konokul. Elhangzanak Apa és Férj Lisához intézett szavai, majd egy morbid csavar után ő maga mondja ki a legfontosabbakat. A Lisa után Gelley Bálint animációja, az Otthon következik, gyönyörűen kivitelezett látványvilággal és aha-élménnyel a végén. A Távolsági információ már a csodásan érthetetlen skót angolsága miatt is megnézendő darab. A sztori egy erős gegre épít, ami valahol nagyon szomorú, de igazi élettöredékhez méltóan éppen elég vicces is. Vincent Gallagher ír 13 percese továbblötyögtet minket a melankolikus hangulaton egy egyedülálló nő életébe, aki mindennap a keresztrejtvényében bújik el. Ez a történet kifelé evickél a magányosságból, hogy egy végtelenül kedves, kicsit varázslatos és egyben logikus befejezést adjon a nézőjének.
A blokkban a Keresztrejtvény után következik Willy, hogy teljesen kilendítsen minket bármilyen hangulatunkból, majd a finn Farkasfaragó érkezik kántáló sámánmuzsikájával. Ez az amúgy klasszikus formára, a találkozásra építő rövidfilm a címszereplő karakter miatt távolodik el messze északra a szokványos jelzőtől. A soron következő norvég Dobbanás inkább bájos, mint meglepő: egy kortárs Házibuli-féle jelenetbe kerülünk, a lányhoz és a fiúhoz, akiket bezárnak egy hálószobába. A blokkot végül egy igazán szép hétperc, Szirmai Márton szerelmes Legendája zárja Hajdu Szabolccsal. A blokk végére kaptunk egy kis leckét is a kötődésről és méltóságról.
Az EUShorts szervezői a legmenőbb európai fesztiválokra járva nézik meg helyettünk a rövidfilmeket, hogy Budapestre tényleg a legjobbak kerüljenek el. Clermont-Ferrand, Cannes, Velence, Karlovy Vary, a Berlinale, a Sundance és Annency versenyfilmjei érkeznek ilyenkor a Toldi Moziba. Rossz vagy rosszabb filmeket senkinek sem öröm végigülni, így igazán hálásak lehetünk a válogatóknak.
AZ EUShorts mellett több, a képzőművészetekhez kapcsolódó filmfesztivál is jelentkezik az őszi-téli szezonban a hideggel és a szürkeséggel együtt, ideális kilengetést adva mókuskerekekben elhasznált bensőknek. Korábban a Design Hét keretében megrendezett Kiskakas Animációs Filmnapokon jártunk, ahol egy szakavatott francia animátor elmondta, miért nem nézi meg a kutya sem a három percél hosszabb animációs filmeket, de lezajlott azóta az elsőfilmes Primanima is. Nemsokára - Budapesten november 21-től - indul az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. A lehetőség tehát adott, a Cinóbert például a EUShorts zárónapján vetítik le még egyszer, este héttől.