Vizuál

Évszázadok öröksége – Kurátori tárlatvezetések a Vigadóban

2022.08.31. 11:10
Ajánlom
A magyarországi műemlékvédelem megalapításának 150. évfordulóját ünnepli az a jubileumi kiállítás, amelyet a Pesti Vigadóban rendeztek meg. A látogatók számára szeptembertől izgalmas tárlatvezetések indulnak, ahol többek között arra a kérdésre is választ kapunk, hogy melyik hazánk legfiatalabb műemléke.

Tudta-e, hogy az Országház tervezője jeles műemlékes építész is volt? Tudja, hogy mióta foglalkozik a műemlékvédelem népi emlékekkel, és hogy jelenleg melyik a legfiatalabb műemlék?

Hogy mi a közös Pannonhalmában és Visegrádban? Vagy, hogy a zsámbéki templomrom kiépítése többször is meghiúsult már?

A magyarországi műemlékvédelem idén ünnepli megalapításának 150. évfordulóját. Az Évszázadok öröksége – A magyar műemlékvédelem 150 éve című  jubileumi kiállítás

archív fényképeken, rajzokon és egyéb dokumentumokon keresztül mutatja be az épített örökség gondozásának történetét,

amely átszövi kultúránkat és identitásunkat. Ikonikus és kevéssé ismert helyreállításokon keresztül mutatjuk be az elvek többszöri változását, a munkákban résztvevő szakterületek szempontjait, illetve a konzerválás lehetőségeit és a mindenkori kortárs építészet viszonyát. A folyton változó intézményi struktúrában töretlenül gyarapodó könyvtár, tervtár, fotótár és tudományos irattár anyagára támaszkodó válogatás hűen leképezi másfél évszázad műemlékes törekvéseit.

02Pecs-093239.jpg

Pécs városa (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Kurátori tárlatvezetés Évszázadok öröksége

Pesti Vigadó (Vigadó Galéria), földszint

Időpontok:

2022. szeptember 17., szombat, 10:0011:30

2022. szeptember 17., szombat, 14:0015:30

2022. szeptember 18. vasárnap 10:0011:30

2022. szeptember 18. vasárnap 14:0015:30

A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. 

Maximum létszám: 15 fő

Bővebb információ ide kattintva.

Szervező: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Dörre Tivadar 1926-os festményén a Clark Ádám téri alagút (Forrás: Pesti Vigadó)

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Így etesd a sirályaidat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt szemlélteti, hogyan dobhatjuk fel a fényképeinket némi street food, a turisták, valamint a sirályok segítségével. 
Vizuál gyász

Elhunyt Szirtes András filmrendező

Az operatőrként, vágóként, színészként és zenészként is ismert művészt nagyon személyes hangulatú alkotásai tették híressé. Hetvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál hír

Siket, vak és néma Leninek, megnőtt orrú Sztálinok – Sam Havadtoy kiállítása a Terror Házában

„Nagy bűntetthez nagy eszme kell!” címmel nyílt meg szeptember 27-én Sam Havadtoy amerikai-magyar képzőművész időszaki kiállítása a Terror Háza Múzeumban.
Vizuál gyász

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.