A legenda szerint Tell Vilmos nem tisztelgett az elnyomó Habsburgok helytartója, a zsarnok Herman Gessler előtt, ezért az arra kötelezte őt, hogy nyilával találja el a saját fia fejére helyezett almát. Az íjász két nyilat is előkészített, ám száz lépés távolságról sikerült épp az alma közepét eltalálnia. Gessler erre gratulált neki, majd megkérdezte: mégis minek a második nyílvessző? Tell bevallotta: ha nem találta volna el az almát, a második nyilát a kormányzónak szánta. Gessler erre dühbe gurult és börtönbe vetette Tellt, akinek sikerült megszöknie, ám bosszú esküdött. Egy völgyszorosban állva lesből lőtte agyon a helytartót, akinek haldoklása közben fel is fedte magát - ez a második kilőtt nyílvessző robbantotta ki a szabadságharcot Svájcban, ami végül az ország függetlenedéséhez vezetett.

A bécsi Piatnik Ferdinánd kártyafestő makk felső lapja Tell Vilmos ábrázolásával (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Tell Vilmos alakja számtalan kártyalapon felbukkant , ezért is hívják az ilyen paklikat Tell-kártyáknak. A mai Európa valamennyi részén használtak vagy használtónak ilyen lapokat. Az egyetlen kivétel épp Svájc, ahol soha nem gyártották vagy játszottak vele. A ma ismert magyar kártya ősét Schneider Józef kártyafestő alkotta meg 1836-ban. A Habsburg cenzúra miatt nem ábrázolhatott hősi magyar alakokat a lapokon - így fordult a mondabeli figurák felé. A Tell Vilmos-legendából Schiller 1804-ben írt drámát, amit 1827-ben Kolozsvárott, 1833-ban pedig Nagybányán is bemutattak - ezek egyikét láthatta Schneider is, az élmény pedig megihlette őt. 

A svájci szabadságharc alakjainak ábrázolása azért volt különösen pikáns, mert bár a cenzúra nem emelhetett szót egy német szerző híres drámájának figurái ellen, Tell és társai ugyanúgy a Habsburgok elleni harc jelképeinek számítottak. Ráadásul a dráma csúcspontján épp az történik, amiben ekkoriban a magyarok reménykedtek: a népharag elsöpri a zsarnokokat. Ahhoz, hogy a magyar kártya Európa-szerte ilyen népszerűvé váljon – természetesen más névvel –, több tényező is kellett: például a lapok tükörképessége, a szimbólumok egyszerűsége, és a kártyajátékok elképesztő népszerűsége.

Részlet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Szerencsés lapjárást! című kiállításából (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Szerencsés lapjárást! című kiállítása ennek állít emléket. A tárlat apropója egy jubileum: az Első Magyar Játékkártyagyár éppen idén lenne 150 éves. A magyar játékkártyagyártást nagyjából három részre oszthatjuk: 1869-től 1896-ig az Első Magyar Kártyagyár Részvénytársulat ontotta magából a paklikat; több mint 40 típusból évi 100.000 tucatot. A kezdeti sikerek után hamar terjeszkedni kezdtek, ám technológiai hiányosságok miatt az 1890-es években gyors hanyatlásnak indultak: ekkor vásárolta fel a részvénytársaságot a Piatnik Nándor és Fiai Játékkártyagyár, amely 1896-tól 1949-ig a második korszakot fémjelezte.

Rottenbiller utcai gyárépületüket azonban 1944-ben bombatalálat érte, a céget pedig 1949-ben államosították - a Piatnik Budapest Kft. viszont napjainkban is a játékkereskedelem meghatározó szereplője. A magyar játékkártyagyártás harmadik korszaka az 1950 és 2012 közé eső: ekkor a Játékkártyagyár és Nyomda (1950-1974), az Offset Nyomda (1948-1974), az Offset- és Játékkártya Nyomda (1974-1994), majd az Offset és Játékkártya Nyomda Rt. (1994-2012) felelt a paklik gyártásáért. A cégek elnevezésével láthatóan nem sokat bíbelődtek.  

Részlet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Szerencsés lapjárást! című kiállításából (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

A tárlat egyetlen, apró teremben igyekszik nemcsak a magyar kártya történetét, de kulturális és művészeti jellemzőit is bemutatni.

A vitrinekben kártya-relikviák, a kártyagyártás és kártyázás eszközei láthatóak, egy tévén pedig színes riportműsor pereg, amelyben nagyjából ugyanazokat a történeti tények és érdekességek hangzanak el, amit a feliratokon mi is elolvashatunk, ám sokkal színesebben. A kártya a világ talán legnépszerűbb játéka, így egyetlen jellemzőjéből (gyártás, ábrázolás stb.) is termeket megtöltő kiállítást lehetne rendezni - a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum láthatóan csak a kedvünket szerette volna meghozni a játékhoz, és igyekezett annyi mindent belezsúfolni az apró térbe, amennyit csak lehetséges: egy-egy ismertető lapon a kártyadobástól kezdve a kártyavárakig minden, a témához kapcsolódó érdekesség feltűnik.