- Mutassátok be az egri ingatlant és a velencei kiállítóteret!

Fajcsák Dénes: Miután éveken át vergődtünk a magyar építészet és kivitelezés valóságában, keresve, hogyan teremthet egy fiatal építész olyan közeget, ahol megvalósíthatja a terveit, rájöttünk a megoldásra. Három évvel ezelőtt megkerestük az egri önkormányzatot, hogy biztosítson egy olyan épületet, amiről ők már lemondtak, mi pedig megígértük, hogy közösségi és szakmai összefogással felújítjuk, élettel töltjük meg és működtetjük. Huszonöt hónappal ezelőtt kaptuk meg a kulcsát a Gárdonyi-kertben található GAMESZ épületének. Sikerült egy olyan társaságot összegyűjtenünk, akikkel pénzmozgás nélküli, de tizenöt millió forintnyi értéknövelő beruházást vittünk végbe az épületen. Így született meg a Művészeti Ellátó. Nem gondoltunk arra, hogy a Biennáléra is eljutunk vele, egyedül az érdekelt, hogy a közösség számára használható teret hozzunk létre.

Fábián Gábor: A kiállítás tervezésének legfontosabb kihívása az volt, hogy az építési folyamat legfontosabb részét, a meglévő erőforrások hasznosítását hitelesen mutassuk be Velencében. A kiállítótér legfontosabb elemei két, 4 méter átmerőjű asztal. Az egyik asztalnál a főiskolai hallgatók által elkészített videófilmeken mutatjuk be a szervezőmunkát, a másiknál egy számítógép segítségével virtuálisan járható be az egri épület.

FD: Ebben a projektben nem az épület fontos, hanem az a magatartás, ami ezt létrehozta. A kiállításon nem az épületet akartuk bemutatni, hanem a folyamatot, amellyel elkészült. A címe is így szól: Aektivátorok – Helyi aktív építészet.

- Kezdjük az elején. Hogyan kezdtetek együttműködni?

FG: Még az egyetemen ismerkedtünk meg, és 2002-2003 körül hoztuk létre az Arkt stúdiót. Dénes viszont hazaköltözött Egerbe, én pedig Budapesten dolgoztam néhány évig. 2010 végén találtunk újra egymásra.

FD: 2011-ben Leonardo-ösztöndíjjal lehetőségünk volt Barcelonában dolgozni. Erre az ösztöndíjra harmincöt év alatti építészek pályázhatnak, mi korábban nem voltunk Erasmuson, és mindenképpen akartunk részesülni hasonló élményben.

FG: Egy más világot láttunk ott, egy számunkra ismeretlen működései elvet a városban. Itthon kevésbé van meg az az aktivitás, amellyel a barcelonaiak használják a közösségi tereket.

FD: Mindketten ki voltunk éhezve a külföldi feltöltődésre, jutalomként tekintettünk arra, hogy ott lehetünk. Egy olyan irodában kerestünk munkát, ahol több szabadidőt biztosítottak. Barcelona nagyon megváltoztatta a gondolkodásunkat. Nem láttunk a Művészellátóhoz hasonló dolgokat, de megindult a fantáziánk, gondolkodni kezdtünk. Inspirálóan hatott az ottani közeg, és szerettük volna átmenti egy szeletét Magyarországra is.

Ellátó - nagyterem (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

FG: Barcelonában jöttünk rá, hogy érdemes meglévő épületeket felújítani, meglévő értékeket megmenteni. Utána elég sok ilyen munkát kaptunk.

FD: Ott tisztában vannak vele, hogy kell ízlésesen, finoman hozzányúlni egy régi épülethez, hogy megmaradjon.

Itthon azt tanultuk, hogy mindent le kell bontani.

Barcelona nélkül nem biztos, hogy belekezdtünk volna a Művészellátó létrehozásába.

- Előtte ismertek már titeket a városban, hiszen nyolc éven át bombáztátok az önkormányzatot különféle ötletekkel.

FD: Amikor tíz év után visszaköltöztem Budapestről, úgy éreztem, hogy vidéken baj van, ezért sürgettem a változást. Talán nem is hiába. Az elmúlt öt-hat évben Eger sokat fejlődött, felnőtt egy lokálpatrióta, de szélesebb látókörű, a nagyvilágot megjárt borásznemzedék. Ezek a fiatal energiák sokat jelentenek egy vidéki város számára.

Újrafelhasználás - szekrénykorpuszok letiszíitva

- Megvalósulhat a Művészellátóhoz hasonló projekt a fővárosban?

FD: Nehéz kérdés. A közelmúltban, egy workshopon kiderült, hogy a budapesti önkormányzatok nem állnának egy ilyen projekt mögé.

FG: Budapesten kevesebb ideje van az embereknek, egész más tempóban élnek, mint vidéken. Többet utaznak, a szabadidejüket pedig inkább a családdal töltik. De vannak a fővárosban is pozitív példák, gondoljunk csak a Müszire.

- Vidéken inkább magáénak érzi az ember a várost, könnyebb segítő kezekre találni...

FG: A kezdetektől tisztában voltunk vele, hogy a tervet egyszerűbb megvalósítani egy kisebb közösségben. Dénes éveken keresztül írt az önkormányzatnak, mit kellene csinálni, ismertek már minket. A fővárosban Polyák Levente és a KÉK (Kortárs Építészeti Központ – a szerk.) csinálták a Lakatlan Projektet, melyben nálunk sokkal nagyobb szakmai stáb vesz részt, és elmondásuk szerint jóval nehezebb dolguk van.

FD: Személyes kapcsolat és személyes kapcsolódás nélkül nem megy. Az önkormányzatnak tudnia kell, hogy a civilek meg tudják csinálni.

FG: Ehhez bizalomnak kell kialakulnia. Nemcsak a mi felelősségünk volt a projekt, hanem azé is, aki engedélyt adott nekünk. Amikor elkezdtük, nem tudtuk, egy, kettő, vagy tíz év múlva leszünk kész...

FD: És volt olyan pillanat, amikor az önkormányzat majdnem kihátrált...

Fajcsák Dénes és Fábián Gábor

- Ti mikor láttátok, hogy ez sikerülni fog?

FG: Az elejétől fogva bíztunk a tervben, csak azt nem tudtuk, milyen hamar és milyen minőségben valósíthatjuk meg.

- Kik vettek részt a kivitelezésben?

FD: Ketten voltunk, amikor felkerestük az önkormányzatot a tervvel. Az önkormányzat megmutatta az épületeket, amelyek szóba jöhettek. A szükséges felújítások megkezdéséhez a környéki kivitelezőkre volt szükség, az ő elköteleződésük után tudtunk akármit is ígérni. Az előkészítési fázisban is rengeteg kört kellett tennünk ahhoz, hogy hozzákezdhessünk a tényleges munkához.

- Van hasonló tervetek a jövőben?

FG: Egyelőre az is nagy feladat, hogy karban tartsuk az épületet, és az építészet mellett kevés időnk jut erre. A megfelelő fenntartás érdekében együttműködünk a helyi főiskolával, a Várbaráti Körrel, a szomszédos kávézóval.

FD: Ennek az útnak nincs vége, mindig lehet és kell alakítani. Sok alternatív helynek vesztét az okozza, hogy felhagynak a fejlesztéssel, amikor kész van, ennek eredményeképp egy-két év alatt elhasználódnak. Ez egy 400 négyzetméteres épület egy 4200 négyzetméteres kerttel, ahol akad tennivaló. Tizenöt évre kaptuk meg az ingatlant, tizennégy évünk van még. Természetesen bízunk benne, hogy a Biennálé kapcsán megkeresnek minket más csapatok, hogy átadjuk nekik az ilyesféle tevékenység a know-how-ját.

15. Velencei Építészeti Biennálé - magyar pavilon (Fotó/Forrás: Jász Annamária)

- Miért pályáztatok végül a Biennáléra?

FG: Nem akartunk mindenképpen nyerni, de már korábban eldöntöttük, hogy egyszer az életünkben pályázni szeretnénk. Az idei kiírást szinte ránk szabták, hiba lett volna kihagynunk.

- Láttok a ti kezdeményezésetekhez hasonló dolgokat külföldön?

FD: Nem mi találtuk ki a spanyolviaszt, de nem volt előttünk konkrét minta. Ez egy lokális történet, nem lehet egyszerűen lemásolni a receptet.

- Mit szólnak Egerben a sikeretekhez?

FD: Sokan nem is tudnak róla, vidéken, ahogy a fővárosban is, az érdektelenség jellemző a kultúra szintjén.

FG: A Dobó téren viszont szerveztünk flashmobot, hogy mégis eljusson a helyiekhez a Biennálé híre.

fényvetítés a Gárdonyi-kertben (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

- Milyen eseményeknek ad otthont a Művészellátó?

FD: Gyerekprogramoktól a borkóstolókig számos programnak, performanszoknak, workshopoknak, kiállításoknak.

FG: Nagyon jó helyen vagyunk, de mégsem a Dobó tér szomszédságában van, ezért foglalkoznunk kell azzal, hogyan csalunk oda embereket. Ennek érdekében kiállításokat szervezünk, a főiskolával és a szomszédos kávézóval közös programokat szervezünk.

FD: Szeretnénk részt venni a fiatalok vizuális képzésében is, ősszel például pályázatot hirdetünk diákoknak. Sok idő, akár évek kellenek ahhoz, hogy a megfelelő helyet foglalja el a hely Eger vérkeringésében. De ha valaki feljön a Művészellátóba, eszik, iszik, beszélget, sétál a Gárdonyi-kertben, és részesül valami kulturális élményben, nagyon jól fogja érezni magát.

- Mit tanácsoltok azoknak, akik hasonló projektbe akarnak kezdeni?

FD: Csinálják!

FG: Ilyen egyszerű.