A polcokon, az asztalokon kenderszobrok, cipősámfákból összerakott óriási láb, a kanapé mellett Szókratész mellszobra áll, a velem szemben lévő falon pedig egy félmeztelen nő kokettál, amely egy papírmaséból alkotott kollázs-dombormű. Sinkovics Ede egy nagy csatos üvegből tölti nekem a limonádét, kiderül, a fenntarthatóság miatt használja ezt is. Magyarázza, hogy ez volt az első kupaktípus a világon, még a kólákra is ezt rakták anno. Amikor kezet mos, a hóna alá szorít egy régi flakont, mutatja, megtanulta már takarékosan használni a vizet, ami egy kis lavórba folyik. Azt utána rá lehet önteni a növényekre, ki a kertbe, a fákra. Nem csak a fenntarthatóság jegyében alkot, de eszerint is él, amennyire csak lehetséges.
A milosevicsi diktatúra idején bolondnak nyilváníttatta magát, hogy ne kelljen bevonulnia katonának a délszláv háború alatt, de a besorozást végül csak úgy úszta meg, hogy átmenekült Magyarországra. Látom, hogy most is épp egy olyan kollázson dolgozik, amelyen megjelenik a kék-sárga szín, a tank és a gránát motívuma. Ezek szerint követi a szomszédunkban zajló háború eseményeit?
Hogyne. Olvasom a napi híreket, sőt katonai térképet is nézegetek. Kell, hogy legyen bennem valami nyersanyag, csak így tudom analitikusan szemlélni és kultúrtörténetileg átlátni, mi zajlik körülöttünk. Vagy legalábbis megpróbálni kikövetkeztetni, hogy mi fog történni. Ez a most zajló háború brutális. Egyébként környezetszennyező is, a fenntarthatóság ellen szól.
Nem rakétát, hanem ételt kellene gyártani, learatni a búzát Ukrajnában, majd elszállítani.
Különben még nagyobb éhezés jön. Azért mégis abban reménykedem, hogy megfagy az emberi kegyetlenség csúcsa a második világháború tetején. Azért említem pont a második világháborút, mert annak tanulmányozásával is foglalkozom most. Analógiában áll a mai eseményekkel. Kultúrtörténeti összefüggéseket keresek és azokra reflektálok a munkáimmal. A festőállványon álló, készülő kollázsomon egyébként páncéltörő gránátok jelennek meg.
Nem megterhelő napi szinten, ilyen mélységekben foglalkozni ezzel?
Ha nem tenném, becsavarodnék. Muszáj ilyen módon is feldolgoznom a történéseket. Ez az én vizuális véleményem is egyben. Megtehetném, hogy nem figyelek erre oda, de ha nem nézném ezt a féktelen rombolást, hogyan ítélkezhetnék róla? Ha nem látom, akkor nem történik?
Emlékek az újraélesztésről, 35 x 125 cm, kollázs, akrill, osb, 2019. (Fotó/Forrás: Sinkovics EdE Facebook-oldala)
2015-ben ott volt azon a vonaton, amely kisiklott Philadelphia északi részén. A szerencsétlenségben sokan meghaltak és több mint kétszázan megsérültek, köztük ön is. Ahogy olvasom a most készülő új sorozatában a címeket – Készenléti magfegyver, Kémiából légszomj, Alkalmazott biológia, Remegő pulzus, A lázálmok egyike – jól érzem, hogy a balesetnek is jócskán köze van a címadáshoz és a tematikához?
Abszolút. A sorozat munkacíme egyébként Művészet és munkavédelem. Találtam néhány, a hatvanas évekből megmaradt munkavédelmi plakátot itt a műteremkomplexumban, amely egy régi gyárépület. (Most Artus stúdióként üzemel – a Szerk.) Ezeket a plakátokat akarva akaratlanul is nézték a munkások, beivódott a fejükbe. Ezt a képregényszerű vizuális nyelvezetet akartam feldolgozni, mint remake alapanyag, úgy, hogy közben objektíven láthassak rá a problémáimra. Semmiképpen nem akartam, hogy személyeskedésbe csapjon át ez az egész, így tudtam, hogy nem magamat kell ábrázolnom, hanem valamilyen más prizmán keresztül szükséges szemlélni a korábban beidegződött dolgokat.
A balesete után három évig nem tudott festeni sem. Ez egy festőművésznek valóságos rémálom lehet.
Nem esett jól, az biztos. A baleset után közvetlenül napokig zubogott bennem az adrenalin. Pár napig még fel tudtam idézni azt, ahogyan repülök keresztül a vagonon, amikor a vonat kisiklik és felborul.
Később előfordult, hogy vezetés közben láttam, ahogy a hátsó ülésen egyszer csak felkúszik az egyik sérült nő feje, akire emlékeztem a vonatról.
Tudtam, hogy ez nem a valóság, de akkor sem volt kellemes élmény. Akkoriban tényleg nem tudtam festeni három éven át, mert becsípődött a kézmozgatóideg két csigolyám közé, ezért a nyakamat megműtötték. A baleset után nem voltam biztos a kezem dolgában, főként a remegések és a fájdalmak miatt. Festeni viszont nemcsak ecsettel és festékkel lehet, hanem hulladék papírral is meg lehet oldani festészeti, képi problémákat. Ráadásul, ha a fenntarthatóság szempontjából nézzük, minél kevesebb festékanyagot használunk, annál kisebb a környezetszennyezés. Ha majd újra rám jönne, kazeinnel festenék, amely környezetbarát anyag. Egyébként is megszerettem a kollázst. Előfordul, hogy óriásplakátokat szedegetek, amikor meglátom, hogy épp valahol cserélik. Odamegyek, összegyűjtöm, beáztatom, kiteregetem és elkezdek vele dolgozni. Lehet gyűrni, nem szakad olyan könnyen. Rengeteg papírom összegyűlt már.
Sinkovics Ede (Fotó/Forrás: Hybridart)
Meg szokta nézni, mi vagy ki van a plakátokon? Az is érdekes lehet vizuális és kulturális szempontból.
Nem az érdekel, mi vagy ki volt rajta, hanem a szín, a tónus és a forma. Készítek majd egy tájkép sorozatot is kollázsokból, előtte pedig csendéleteket.
Miért éppen azt?
Mert most már az anyagból indulok ki, az a meghatározó számomra. Hatvan négyzetméternyi narancssárga színű papírt gyűjtöttem be, a Fidesz plakátjainak köszönhetően. Agyaltam, hogy mit kezdhetnék ennyi narancssárgával, gondoltam, megcsinálom a kedvenc narancsos csendéletemet Cezanne-tól. Így legalább megpróbálhatom áttranszformálni valami pozitívvá azt, amiből eddig nem sok jó sült ki.
"Lincoln, a fenntartható republikánus", 96,5x74cm, cigicsikk, dohány, cigaretta csikkből készült pellet, 2018. (Fotó/Forrás: Sinkovics EdE Facebook-oldala)
Mint ahogy műalkotássá transzformálja át a hulladékot is: kidobott Colgate fogkefékből elkészítette már a New York-i Szabadság-szobrot, petpalackokból alkotta meg a Terminátort, nikecellből Batmant, cigicsikkekből Lincoln elnök portréját. Az óceánhulladékból készült Vénusz szutyka című munkáját most egy olasz állami kiadó is felhasználta egy általános iskolai tankönyvhöz. Hogyan esett éppen önre a választásuk?
Egészen pontosan az Olasz Állami Tankönyvkiadó és a Giunti Könyvkiadó keresett meg, amely a 15. századtól foglalkozik könyvkiadással. Rögtön megkérdeztem tőlük, milyen kontextusban szeretnék használni a munkámat. Kiderült, hogy
az eredeti művel hasonlítanák össze, jó példaként állítva arra, milyen utat járt be a több mint ötszáz éve festett kép.
Fontos szempont volt számukra, hogy újrahasznosított műanyagból készítettem a remake-et, így hívva fel a figyelmet a fenntarthatóságra. Számomra külön megtiszteltetés, hogy a reneszánsz szülővárosában, Firenzében működik a kiadó, sőt maga az eredeti festmény is ott található. Szimbolikus, hogy ötszáz évvel ezelőtt Firenzéből indult el hódító útjára és óceánhulladék formájában tér vissza.
Hogy született egyébként a Botticelli-festmény parafrázisa?
Akármennyire is lerágott csont, ez a kép mindig is piszkálta a fantáziámat. Mégis csak ez az egyik legismertebb festmény a bolygón, mert ez volt az újkorban megfogalmazott első akt, egy új ideál. Amikor az USA-ban éltem, az újrahasznosítással foglalkozó világhírű TerraCycle nevű céggel dolgoztam együtt mint művész. A raktárunkban elképesztő mennyiségű hulladék várt feldolgozásra. Amikor az egyik részlegen megláttam azt a rengeteg óceánhulladékot, beugrott, hogy korábban már készítettem egy Vénuszt. Ő is a habokból született, az óceánhulladék is morzsalékká alakul át majd egyszer, belekerül a tengerbe, onnan a tengeri halba, amit utána megeszünk, és
egy nap majd kiöklendezzük Vénuszt egy nagy bankkártya formájában.
Miért pont bankkártya formájában?
Idén publikáltak egy tanulmányt, amelyben kifejtik, hogy heti szinten egy bankkártyányi műanyagot zabálunk meg, amely öt grammnyi mikro- és nanoplasztiknak felel meg. (A bécsi Orvostudományi Egyetem tanulmánya – a Szerk.) Ez azért durva mennyiség. Köztudott, hogy a műanyag oldódik a sóban, a vízben, sejtszinten beépül a szervezetbe, amitől megbetegszünk. A szemétből készített alkotások elveszítik hulladék formájukat, új kulturális szellemi jelleget kapnak.
Ha már szemetet fogyasztunk fizikálisan, jó lenne, ha legalább szellemileg sikerülne kinyomni azt a plasztikot, amit bevittünk a szervezetünkbe.
A kapitalista cégeknek is jobb lenne fenntartható csomagolásba tenni az adott terméket, csak nehéz az átállás. Fárasztó átnevelni a népet. Szerencsére jó néhány vállalat felismerte már, hogy újrahasznosított anyagokból készült munkákkal az embereket kell megfogni, és akkor talán jobban odafigyelnek a fenntarthatóság problematikájára.
A művészetnek ebben tényleg jelentős szerepe lehet?
Ez tulajdonképpen egy közönségmegfogó műfaj, ha úgy tetszik, commedia dell'arte. Mindenesetre nem lakodalmas rock, annál azért minőségibb. Egy művésznek kötelező, hogy szóljon a problémákról, a trash-art pedig jó eszköz ehhez. Nem mondom, hogy megbotránkoztat, mert
ha az embereket manapság nem botránkoztatja meg egy tömegmészárlás, akkor hogy botránkoztatná meg egy műalkotás?
De figyelemfelkeltő kell, hogy legyen. Minőségi alkotásokat kell továbbra is létrehozni, csak nem mindegy, miből. Az embereket az anyaggal még mindig meg lehet hökkenteni egy picit.
"Viszonylagos nyugalom", 125 x 250,5 cm, olaj, osb, zománc, 2012. (Fotó/Forrás: Sinkovics EdE Facebook-oldala)
Emlékszik, mi volt az első műalkotás, amelyet hulladékból készített?
Egy fadeszkán lévő asszamblázs. A konzervdoboz kivágott teteje jelképezte a Napot, egy kis gyurmafigurát is rárögzítettem a felületre, amelyből drótok álltak ki. Mindezt valami drámai szöveggel spékeltem meg, amire már nem emlékszem. Középiskolás korom óta használok egyébként kidobott anyagokat, hogy felépítsek belőle valami újat. Ez apai örökség: apám ugyanis mindent begyűjtött a műhelyébe. Sosem volt kérdés számomra, hogy hozott anyagból is dolgozom, úgy nőttem fel, hogy amit találsz, azt fel lehet egyszer használni, jó lesz valamire.
Úgy tudom, az első munkája – amely politikai üzenete miatt nagy port kavart – is hulladékból készült.
Egy újságpapírokból összerakott életnagyságú emberszobrot készítettem a középiskolai művészeti vetélkedőre, amelyet meg is nyertem. A szobor talpazatához egy régi ágyvéget használtam, amelyhez egy wartburg hátsóajtaját rögzítettem, egy térdelő figura pedig átdugta a fejét az ablakon. Egy szerb konceptuális művész, Slatko Matkovic albumából vágtam ki szövegeket, képeket, és ragasztottam a montázst a kocsiajtóra, amelyre felírtam, hogy „thank you S. M.” Éppen akkoriban kezdett népszerűvé válni Szlobodan Milosevic, így a helyi szocialista ifjúsági szövetség elnöke azt hitte, az S. M. a politikusra tett gúnyos utalás. Botrányt csinált emiatt a középiskolában is,
velem meg közölték, hogy nem kéne nyilvánosan politikai akciókat kezdeményeznem, mert rosszul járhatok.
Később, ugyanez az ember (a szocialista ifjúsági szövetség elnöke – a Szerk.) ott ült a sorozóbizottságban, amikor ismét behívtak katonának. Hiába szereztem korábban hivatalos orvosi papírt arról, hogy elmebajos vagyok és teljes pszichózisban szenvedek, ez az alak felismert, és megmondta a bizottságnak, hogy semmi bajom, teljesen ép az elmém, csak eljátszottam, hogy bolond vagyok. Így nem volt más választásom, megszöktem Szerbiából. Ha úgy tetszik, így indult a politikai art pályafutásom. Ők akarták. Nem én.
"KABINET 2. A középrétegnek” c. szobrok 24 x 19.5x26 cm, háziszappan, 2012. Fotó: Dudás Szabolcs (Fotó/Forrás: Sinkovics EdE Facebook-oldala)
A politika összefonódik a sorsával. Talán nem is tudták volna elkerülni egymást. A szappanból alkotott Orbán Viktort formázó szobrai is környezetbarát anyagokból készültek?
Hogyne, olyannyira, hogy nemcsak a kezünket, még a fogunkat is meg lehet vele mosni. A házi szappan régen is zsiradékból készült, például avas szalonnából.
Az Orbán-szobrokat újrahasznosított, éttermekből begyűjtött zsiradékból főztem.
Készültek kisméretű szappanok, közepes méretű mellszobrok, a legnagyobból pedig egyetlen darab, ez nagyságrendileg egy hagyományos büszt méreteinek felel meg. Mivel jó minőségű háziszappant használtam, körülbelül százezer ember tudna kezet mosni a legnagyobb méretű szoborral.
Milyen jól jött volna ez a sok szappan a Covid-járvány kezdetekor. Körbenézve a műtermében úgy látom, a vírus is megihlette. A fejem felett függő vécépapírból összeállított szobrocska melyik mutációt ábrázolja?
Azt hiszem ez a harmadik variáns, a mellette lógó focilabdából és teniszlabdákból álló pedig egy negyedik mutáció. Már az első kijárási tilalom idején szereztem engedélyt és esténként eljöttem a műterembe. Akkor kezdtem el dolgozni a Covid-sorozaton is. A munkákból nemrég rendeztünk itt egy kiállítást, Műtermi gyakorlatok válságok idején címmel. Az egyik termet „Fertőző osztálynak” neveztem el. Fotókat is készítettem, egyszerű, otthon fellelhető dolgokból, az első zéró covidos alkotás például egy zeller, rajta pattogatott kukorica darabokkal, majd sorban jöttek a covid-csendéletek. Egy kültéri pop-up emlékművet is létrehoztam, A felismerhetetlen művész visszavág a COVID-19-nek címmel. Dudás Szabolcs fotóművésszel közösen dolgoztunk ezen a projekten.
Stayhomeworks, "Still life with COVID-19", fotó (Fotó/Forrás: Sinkovics EdE Facebook-oldala)
A járványidőszakban az utazási tilalom miatt a kenderültetvényére sem tudott kimenni Szerbiába. Mikor kezdett el foglalkozni kendertermesztéssel?
A baleset után. A tétlenség és az unalom elirányított arra a területre, ami még érdekel a művészet mellett. Azalatt a három év alatt, amikor nem tudtam festeni, képeztem magam, sok mindent megtanultam erről a növényről, amelyből régen hajóvásznakat és ruhákat készítettek, sőt a gyógyszerek hetven százaléka kenderalapú volt az 1920-as évekig. Nagyon hasznos növény:
egy hektár kender, amíg kifejlődik megköt magában tizenhat és fél tonna szén-dioxidot a levegőből.
Magába zárja a szennyeződéseket a földből. Csernobilban anno ezzel kezdték tisztítani a szennyezett talajt, mert bezárja a gyökerébe az izotóp anyagokat.
Sőt, még szobrot is lehet belőle faragni, ha jól látom a polcon álldogáló kis puttókat. Legalábbis úgy sejtem, kenderből készültek.
Igen, ledaráltam a növény szárát és abból készítettem a szobrokat, de kenderből építettünk már házat is. Dr Cseh Árpáddal dolgozunk a kenderház problematikán, aki a szabadkai építőmérnöki karon tanít. Mindezt egy szerbiai beton cég megbízásából tesszük.
A kenderház teljes felülete lélegzik: természetes római cementből készül, helyben található anyagokból.
Bezártunk pár száz kiló szén-dioxidot a ház falába. Természetesek a falak, nem gombásodnak, így nem is kapunk légzőszervi megbetegedéseket sem.
Ki műveli meg az ültetvényt?
Leginkább a bátyámmal műveljük meg, olykor napszámosok bevonásával. Jót tesz egy kis testmozgás. Lehet közben meditálni. A gyakorlatban is kipróbálom azt, amit elméletben elsajátítottam. Szeretem az elejétől a végéig végigkísérni a folyamatokat, mert így biztosan tudom, hogy nem kerül bele semmi szar a kenderünkbe. Szeptemberben megyek Hollandiába, meghívtak egy konferenciára, hogy beszéljek a kenderről, és az elért eredményeinkről. Néhány munkámat is kiállítom majd. Úgyhogy nem érzem elpocsékolt időszaknak azokat az éveket, amikor nem tudtam művészettel foglalkozni. Olyasfajta tudás vált élővé bennem ezalatt, amelyet válaszként tudok használni a műanyag kérdésre. A TerraCycle tulajdonosával, Tom Szaky-val is erről beszélgettünk, hogy
be kellene gyűjteni a világon fellelhető összes műanyagot, de mi lehet az alternatíva? A kender a válasz.
Lehet belőle „műanyagot” csinálni, a cellulóz lebontásával rendes alkoholt, sőt, még üzemanyagot is.
”EdElacroix: A szabadság vezeti a képet”, 147x176cm, olaj, vászon 2005. (Fotó/Forrás: Sinkovics EdE Facebook-oldala)
A klímaváltozás hatásait a saját bőrünkön is tapasztaljuk már hosszú évek óta, a tudósok pedig igencsak sötét jövőt festenek elénk, ha nem hagyjuk abba sürgősen a Föld kizsákmányolását. Mit gondol, visszafordítható ez a folyamat?
Csak akkor, ha a gondolkodás visszafordítható, a gondolkodást pedig a fogyasztás határozza meg. A fogyasztást az igényeink, az igényeinket pedig az egónk, ott kellene rendet rakni és visszaállni valamilyen gyári beállításra. Ezt nehéz megvalósítani, főleg gyors léptekben. Ha megnézzük a 19. századi kapitalizmust, az sem volt emberileg fenntartható, de kevésbé volt fejlett a vegyipar és műanyag sem létezett még, tehát a csomagolás fenntartható volt. Nem azt mondom, hogy arra a szintre kellene visszamennünk, hanem hogy a gondolkodásunkat kellene megváltoztatni gyökeresen. Addig, amíg csak mutatóban figyelünk a környezetre, semmi nem változik. Egyrészt az emberek részéről lenne szükség elszántságra, a változtatásra való igényre. Másrészt
a politikának kellene sokkal szigorúbb döntéseket hozni a környezetvédelem érdekében, például betiltani a klímákat
vagy súlyos pénzbírsággal büntetni azt, aki eldob egy csikket vagy szemetel. Előbb-utóbb eljön az elszámolás pillanata, így fontos, milyen ökológiai lábnyomot hagyunk a világban magunk után. Ez már nem szólhat a píszíről, a politikai korrektségről. Holnap úgyis megyünk a komposztba.
Névjegy
Sinkovics Ede képzőművész 1971-ben született az egykori Jugoszláviában. A délszláv háború idején, 1991-ben menekült át Magyarországra. 1999-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem (akkor főiskola) festő szakán, rá húsz évre szerzett doktori fokozatot ugyanitt.
Korábban önmaga felrázására használta performanszait: előfordult például, hogy
posztavantgárd szamurájjá, KiB-Leevé vedlett át és a Váci utcai K. A. S. Galéria kirakatában, ahol esernyővel a hátán edzett, a festékes zacskókkal kifóliázott kirakatot pedig sniccerpengével lyuggatta ki, az arra járók nem kis csodálkozására.
1996-tól rendszeresen részt vett a túlabarai alkotótábor (TAKT) munkájában, mint művészeti vezető. 2001-től a vajdasági Törökbecsén szerevezett összművészeti műhelyt a barátaival, amikor is néhány napra elfoglalták a Dunderski-kastélyt, amely egykor Tito pihenőhelyéül szolgált, ám a legenda szerint Tito soha nem vette igénybe a számára fenntartott rezidenciát. 2006-ban három hetet töltött Taiwanon, ahol szobrászokkal dolgozott együtt és előadásokat tartott. Rá két évre Kínába utazott, három hónapot élt ott, a helyi kortárs és hagyományos művészet tanulmányozásával foglalkozott. 2015-ben az USA-ba költözött: a TerraCycle cégben megalapította a művészeti rezidencia intézményét, amely azóta is működik. A meghívott művészek a hulladék kreatív újrahasznosításával foglalkoznak. Sinkovics évek óta készít remake-eket, azaz újragondol képzőművészeti alkotásokat, amelyekből új művek születnek.
2011-től szappanszobraival hívta fel magára a figyelmet: több köztéri alkotást készített, de nagyobb publicitást az Orbán Viktorról készített szappanszobrai kaptak.
Fejléckép: The Dirt of Venus, műanyag, "The Dirt of Venus", 107x160 cm, műanyag, farosoton, 2018. (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)
hírlevél
